Langyos este borult csendben a tóparti tájra,
a Nap is elköltözött már egy nyugodt világra.
Álomvilág elragadta, meleg ágyba bújik,
sötétségtől takarót kér, azzal takarózik.
A fénye már nem törik meg a tónak hűs vizén,
ketten maradtunk a parton, a Hold fénye, meg én.
Ébrednek a csillagok is, fényük erősödik,
csillagszóró ruhájukat most magukra öltik.
Varázslatos látvány mindez, a szemem káprázik,
a sötétbe borult tájra Holdfényeső hullik.
Az arcomat halkan, csendben, feléje fordítom,
Holdfényeső mossa könnyem, magamat kisírom.
Tisztára mosott könnyeim lassan leperegnek,
lelkem fehérbe öltözik, tiszta ruhát veszek.
Holdfényeső alá bújok, Vele megtisztulok,
s angyalszárnnyal repülnek a megtisztult mosolyok.
a Nap is elköltözött már egy nyugodt világra.
Álomvilág elragadta, meleg ágyba bújik,
sötétségtől takarót kér, azzal takarózik.
A fénye már nem törik meg a tónak hűs vizén,
ketten maradtunk a parton, a Hold fénye, meg én.
Ébrednek a csillagok is, fényük erősödik,
csillagszóró ruhájukat most magukra öltik.
Varázslatos látvány mindez, a szemem káprázik,
a sötétbe borult tájra Holdfényeső hullik.
Az arcomat halkan, csendben, feléje fordítom,
Holdfényeső mossa könnyem, magamat kisírom.
Tisztára mosott könnyeim lassan leperegnek,
lelkem fehérbe öltözik, tiszta ruhát veszek.
Holdfényeső alá bújok, Vele megtisztulok,
s angyalszárnnyal repülnek a megtisztult mosolyok.
Én nem szeretnék megbántani senkit
csak mellette lenni halkan,csendesen,
hogy ne fájó szívvel térjen le aludni
és az ébredése mindig szép legyen.
Én csak hűs szellőként suhannék fölötte
ahogy dúdolva elsuhan a szél
álmát őrizném csendben ,elmerengve
hogy a valóság ne téphesse szét.
Én úgy szeretnék elmerülni benne
mint hűs tengerben az apró gyöngyszemek
nem kutatva semmit,és nem is keresve
csak az álmaiban mellette legyek.
Én nem szeretnék semmi mást a földön
csak azt szeretni ,ki arra érdemes
s nem kérek érte semmi mást cserébe,
csak kicsit engem is szeressenek.
Tudom milyen a szabadság,
mégsem vagyok szabad,
tudom hol a hontalan,
szabad szabadság.
Ameddig kiterjesztem karom,
addig mehetek unos-untalan,
s majd ha már nem akarom,
megállhatok valahol.
Néha körbe-körbe szállok,
mint a sas,a levegőben,
de egy nap bezárul a kör,
én benne maradok egyedül.
Fojtogatom magam saját magammal,
és fuldoklás közbe csak nyelek,
egy kis időre levegőhöz jutok,
nevetek,s majd szenvedek.
Addig nem lehetsz szabad,
míg el nem hiszed szavad.
S míg tudod mi az,mit érzel,
addig csak játszol a fél-késszel.
Majd ha amint tudod,
ki is állsz mellette,
akkor hidd el lehull a bilincs,
mi értékeid ette.
Szerethet a szív órákon át,
de míg háborog és keres,
addig nem talált honra,
és boldog nem lehet.
Ha lenyugszik szépen,csendben,
s nevetve figyel a melegben,
tudni fogja mit mindig is tudott,
ott van szíve,hol a nap nyugodott.
Nyolcat veri az estharang
Üt csendben, üt az óra,
S én megyek a találkozóra.
Halk esőcseppek peregnek lent,
A várás lázas, édes a csend,
S nyolcat veri az estharang.
Én jövök hozzád, vársz e rám?
Üt csendben, üt az óra . . .
Üt csendben, üt az óra,
S én megyek a találkozóra.
Halk esőcseppek peregnek lent,
A várás lázas, édes a csend,
S nyolcat veri az estharang.
Én jövök hozzád, vársz e rám?
Üt csendben, üt az óra . . .
Dermedt, óriás korongja a napnak,
Búcsút int vörösen, és íme leszáll.
Rabja vagyok én minden alkonyatnak,
Pedig de fáj.
Rabja vagyok én, mert nagyon szerettem
Az elmúlást, és a bágyadt téli fényt,
Mert benne mindig, mindig megkeresem
Az új reményt.
Száz alkonyat múlt száz alkonyatra már,
Én állok csendben a lanka dombtetőn,
A lelkem mindig új napokra vár,
Vár szenvedőn.
Búcsút int vörösen, és íme leszáll.
Rabja vagyok én minden alkonyatnak,
Pedig de fáj.
Rabja vagyok én, mert nagyon szerettem
Az elmúlást, és a bágyadt téli fényt,
Mert benne mindig, mindig megkeresem
Az új reményt.
Száz alkonyat múlt száz alkonyatra már,
Én állok csendben a lanka dombtetőn,
A lelkem mindig új napokra vár,
Vár szenvedőn.

Értékelés 

