Képzeletem?
A nagy-hegynyi sötétség ölén, mélázva, konyult fűben feküdtem,
Elgondolkoztam, életemen, sorsomon, mily? a nyugdíjas létem.
Elnehezült szívem, mire végigzongoráztam rongyos életem.
A szépséges, bársonyfekete, lágyan ringó sötétség,
Nem segített, hogy könnyebb legyen az elviselhetőség?
Mert bizony szép kor a hatvanhét, és ez a számszerűség.
Az áthatolhatatlan sötétet a csillag-sziporka mutatja,
Mert én belül tudom, hogy megy tovább, nem áll meg, óra mutatója.
Minden elmúlik, de a jövő perce, az előző folytatója.
A sötétben nincsen korkép, vad gondolataim úgy cikáznak,
De nem durván, nem fájók, Inkább szabadon magukban cicáznak.
Ez a korlátlan korlát-nélküli sötét, mit sokan imádnak.
Sötét hőségben hallgatnak, a fű, a bokor és a fák,
Ebben a vakságban nem látom, hol vannak broméliák.
De magamról mindent tudok, gáncsolnak a száraz csutkák.
Érdekes az éjszakai világ a meglevő tényekkel,
Még akkor is, ha magadévá teszed a vad éjt, lélekkel.
Ha gondolkozol, ha odatartozol, ha visz jó érvekkel.
Most nem vagyok sugárzó napfényben,
Csak leledzem az éber éj-kéjben,
Úszok a vaksötét semmiségben.
Igyekeztem, mindenképpen maradásra bírni a napfényt?
Nem akartam éjsötétben élni saját szívben, ön-rabként?
De élet csapdákkal teli, idő meg csak halad, óraként?
A vaksötét, csendben zümmögteti a sötétséget,
Ebbe, mint lovat befogja a világmindenséget.
Én meg részt veszek benne, élvezem e semmiséget.
Talán a sötétben, unos-untalan rovod az utadat,
Közben lehet, hogy sokszor sírás fojtogatja a torkodat,
Te meg elhagynád a sötétben, de nem lehet? a gondodat.
Lehetsz Te igazságos, életerős, vagy életharcos,
Ha nincsen jó kövesút! Amin mész pocsolyás, buktatós,
És ezeket nem biztos, hogy legyőződ? lelked magasztos?
A fénytelen csillag-fények, millió-számra égnek
És nekem azt sugallják, hogy nem lesz vége az éjnek,
De én tudom, a reggel véget vet a vaksötétnek?
A szénfekete éjtenger, teljesen belepte eget,
Fájó gondolataim nem is fogják fel a fény-szelet.
Reggel majd jobb lesz, ha a Nap egy délibábot feléget.
A fekete düh tüze is fellobbanhatna bennem,
Mert az életem is éj-fekete, dühítő nekem?
És mégis várom a fényt, fogam erre nagyon fenem?
Reggeli napsütés aranyviharában eltűnik majd fekete éj
És az aranyárban messzi elúszik a sötét-éj, mi már úgysem mély.
A napfény tűző, elhatalmasodó hullámai? maga a fény-kéj.
A természet lágy ölén, harmóniában csillagfényes éggel, világgal,
A diszharmóniától eltávolodunk, begyűjtött égi sugárzással,
És az élet megy tovább szépen, idő is megy időleges megnyugvással.
Vecsés, 2015. június 28. ? Kustra Ferenc
A nagy-hegynyi sötétség ölén, mélázva, konyult fűben feküdtem,
Elgondolkoztam, életemen, sorsomon, mily? a nyugdíjas létem.
Elnehezült szívem, mire végigzongoráztam rongyos életem.
A szépséges, bársonyfekete, lágyan ringó sötétség,
Nem segített, hogy könnyebb legyen az elviselhetőség?
Mert bizony szép kor a hatvanhét, és ez a számszerűség.
Az áthatolhatatlan sötétet a csillag-sziporka mutatja,
Mert én belül tudom, hogy megy tovább, nem áll meg, óra mutatója.
Minden elmúlik, de a jövő perce, az előző folytatója.
A sötétben nincsen korkép, vad gondolataim úgy cikáznak,
De nem durván, nem fájók, Inkább szabadon magukban cicáznak.
Ez a korlátlan korlát-nélküli sötét, mit sokan imádnak.
Sötét hőségben hallgatnak, a fű, a bokor és a fák,
Ebben a vakságban nem látom, hol vannak broméliák.
De magamról mindent tudok, gáncsolnak a száraz csutkák.
Érdekes az éjszakai világ a meglevő tényekkel,
Még akkor is, ha magadévá teszed a vad éjt, lélekkel.
Ha gondolkozol, ha odatartozol, ha visz jó érvekkel.
Most nem vagyok sugárzó napfényben,
Csak leledzem az éber éj-kéjben,
Úszok a vaksötét semmiségben.
Igyekeztem, mindenképpen maradásra bírni a napfényt?
Nem akartam éjsötétben élni saját szívben, ön-rabként?
De élet csapdákkal teli, idő meg csak halad, óraként?
A vaksötét, csendben zümmögteti a sötétséget,
Ebbe, mint lovat befogja a világmindenséget.
Én meg részt veszek benne, élvezem e semmiséget.
Talán a sötétben, unos-untalan rovod az utadat,
Közben lehet, hogy sokszor sírás fojtogatja a torkodat,
Te meg elhagynád a sötétben, de nem lehet? a gondodat.
Lehetsz Te igazságos, életerős, vagy életharcos,
Ha nincsen jó kövesút! Amin mész pocsolyás, buktatós,
És ezeket nem biztos, hogy legyőződ? lelked magasztos?
A fénytelen csillag-fények, millió-számra égnek
És nekem azt sugallják, hogy nem lesz vége az éjnek,
De én tudom, a reggel véget vet a vaksötétnek?
A szénfekete éjtenger, teljesen belepte eget,
Fájó gondolataim nem is fogják fel a fény-szelet.
Reggel majd jobb lesz, ha a Nap egy délibábot feléget.
A fekete düh tüze is fellobbanhatna bennem,
Mert az életem is éj-fekete, dühítő nekem?
És mégis várom a fényt, fogam erre nagyon fenem?
Reggeli napsütés aranyviharában eltűnik majd fekete éj
És az aranyárban messzi elúszik a sötét-éj, mi már úgysem mély.
A napfény tűző, elhatalmasodó hullámai? maga a fény-kéj.
A természet lágy ölén, harmóniában csillagfényes éggel, világgal,
A diszharmóniától eltávolodunk, begyűjtött égi sugárzással,
És az élet megy tovább szépen, idő is megy időleges megnyugvással.
Vecsés, 2015. június 28. ? Kustra Ferenc
Az anyák csendben jönnek a világra.
A kevésre azt mondják, nem szeretik.
Dzsengát építenek az elmosott edényekből.
Vádló szavak nélkül törlik a könnyeket.
Titokban isszák a vodkát.
Csendben viselik a csonttörő pofonokat.
Helyettük a nővér kiált fel.
Miután gyermekük felnőtt, plüssmacikkal veszik körül magukat.
Az üvegszemek vég nélkül ontják a könnyeket.
De csak tükröt tartanak, vigaszt nem adnak.
A kevésre azt mondják, nem szeretik.
Dzsengát építenek az elmosott edényekből.
Vádló szavak nélkül törlik a könnyeket.
Titokban isszák a vodkát.
Csendben viselik a csonttörő pofonokat.
Helyettük a nővér kiált fel.
Miután gyermekük felnőtt, plüssmacikkal veszik körül magukat.
Az üvegszemek vég nélkül ontják a könnyeket.
De csak tükröt tartanak, vigaszt nem adnak.
Ennyi marad-Korponai István
Egy ágy,egy pohár
egy kitaposott papucs
viseletes,fakult pantalló.
Megalvadt álmok,remények
a szürke fal repedéseiben.
Fecnik,eltépett lapok,
Félbehagyott kézirat
Nikotintól sárga Ingujj
Eldőlt,borosüvegek
Egy szobor,egy emléklap
Könyvek szanasz?tt
Áprily az ágy alatt.
Itt hagyott lépések zaja,
Megkövült tekintet vonala
Sóhaj, a volt időnek tanúja.
Az éjjel csendben
elszenderedett,árva lett
a magány és a kín.
Faág lábujján,az ennyi volt
s ennyi maradt felírat
Időbe olvad egy élet
a bejárt úton por enyészet.
De az utolsó szívdobbanás erejétől
megrepedt a nap gyémánt korongja.
Egy ágy,egy pohár
egy kitaposott papucs
viseletes,fakult pantalló.
Megalvadt álmok,remények
a szürke fal repedéseiben.
Fecnik,eltépett lapok,
Félbehagyott kézirat
Nikotintól sárga Ingujj
Eldőlt,borosüvegek
Egy szobor,egy emléklap
Könyvek szanasz?tt
Áprily az ágy alatt.
Itt hagyott lépések zaja,
Megkövült tekintet vonala
Sóhaj, a volt időnek tanúja.
Az éjjel csendben
elszenderedett,árva lett
a magány és a kín.
Faág lábujján,az ennyi volt
s ennyi maradt felírat
Időbe olvad egy élet
a bejárt úton por enyészet.
De az utolsó szívdobbanás erejétől
megrepedt a nap gyémánt korongja.
JÉZUS IFJÚ KORA
India
India királyi hercege Ravanna,
Részt vett a zsidók egyik ünnepségén,
A bölcsességet kutatva érkezett,
Ám, Jézus szavain elálmélkodott.
Felajánlotta, hogy pártfogója lesz,
Elviszi keletre megismerkedni,
Az ő bráhminok bölcsességeivel.
Jézus elfogadta, hogy tanulhasson.
Bejárta Gangesz völgyét és Indiát,
A szent irataikból tanult sokat,
Megismerte a hinduk orvoslását,
Vének elismerésével haladt tovább.
E közben több városban is tanított,
Az emberek bűvöletben hallgatták,
Ezrek követték, Istenként imádták,
Híre messze földre is eljutott.
Egy Isten létezik, benne minden egy,
Édes lehelete okán, minden él.
Mindenütt jelen van, egyetemes Úr,
De, nem mindenki láthatja az Atyát.
Nem kíván véráldozatot Isten,
Csak annyit kér a földi emberektől,
Önfeláldozóan, együtt érzően,
És, hogy éljenek könyörületesen.
Ha ezt teszik az Úr elégedett lesz,
A fény mindenkire egyformán ragyog,
Így tanította Isten szavát Jézus.
Kis idő múlva elhagyta Indiát.
Himalája
Északnak ment, elérte Himaláját,
A Buddha papjai szélesre tárták,
Előtte a templomuknak kapuját.
Itt is bölcsektől tanult és tanított.
Tibetben ős régi írást őriztek,
És sok titkos tanításról beszéltek.
Jézus, azonban a saját szemével,
Szerette volna olvasni ezeket.
Valamennyi íráshoz, hozzá férhetett,
Papokkal sokat beszélgethetett,
Ahogy befejezte kutatásait,
Nyugatnak indult, tanított, gyógyított.
Perzsia
Hazatartva érkezett Perzsiába,
Megállt minden faluba és városba,
Mindenhol, Úr igéjét prófétálta,
Huszonnégy esztendős volt ekkor Jézus.
Eljutott Perszepolisz városába,
Három bölcs, Hor, Lun, és Mer mágusokhoz,
Akik meglátták a remény csillagát,
Ők keresték fel, újszülött Messiást.
Most is elsőként üdvözölték Jézust,
Ismét előre tudták érkezését.
Éppen nagy ünnepséget rendeztek,
Jézus pedig szólásra emelkedett.
Mindenki megtalálja Isten házát,
Méghozzá csendben, a saját lelkében,
Ha az élet súlya elviselhetetlen,
Imádkozva eljut, birodalmába.
Csak a tiszta szívűek léphetnek be,
Így az ember érzékelheti Istent.
E szent helyen láthatja az Úr gyertyáját,
Lelkében felfedezheti, láng párját.
Megláthatja a többit is, mely arra vár,
Meggyújtsák, szeretet fáklya tüzével.
Így megtalálja, bölcsesség forrását,
Szétnyíló függöny mögött, Úr trónusát.
Trónus előtt a törvények tábláit,
A táblák mellett, lévő fényes ládát.
Abban, a jövendölés varázspálcát,
Ez a kulcsa, múltnak, jelennek, jövőnek.
A láda mellett, manna, az élet kenyere,
Aki, ebből eszik nem hal meg sohasem.
Ezen fényes ládát, kerubok őrzik,
Mindenki, csak sajátját nyithatja fel.
Szavait, nagy ámulattal hallgatták,
Dicsőítették és szerették Jézust,
Bár beszédét, néha meg nem értették,
Mégis rajongtak tanításaiért.
Káldea
Jézus Perzsiában befejezte munkáját,
Ezután tovább indult, Káldeába.
Izrael népének bölcsőjében járt,
Tanított és szenvedőket gyógyított.
Beszélt életről, testvéri szeretetről,
Emberrel született képességekről,
Lélek királyságáról és békéről,
Jó szándékról, igazságról, Istenről.
Néhány nappal később tovább ment,
Jordán folyón átkelt s visszaérkezett,
Gyermeki otthonába, Názáretbe.
Mária, nagy ünnepséget rendezett.
Athén
Jézus meg szerette volna ismerni,
Hellének iskoláit, mestereit,
Sok gondolkodót adott a világnak,
Tudományban és filozófiában.
Ezért, tovább utazott Athénba,
Mesterektől, tanaikat tanulta.
Majd beszédet mondott a Szentlélekről,
Aki, kopogtat minden lélek ajtaján.
De, ő csak akkor léphet be oda,
Ha kitárják előtte ajtaját.
Ez imádkozással tisztított élet,
Az Úr pedig ezért, megáld titeket.
Egyiptom
Rövid idő után elhagyta Athént,
És megérkezett Egyiptom földjére.
Elihut és Salmét kereste fel,
Édesanyját tanították ők ketten.
Nagy volt a viszont látás öröme,
Jézus vele történteket elmesélte.
Megismerte Egyiptom titkait,
Napon túli világot, halál relytéjeit.
Keresztülment sok próbatételen,
Őszinteség, igazság, emberszeretet,
Hit, bátorság és Isteni szeretet,
Ezek csiszolják lelket és jellemet.
Isten egy emberben testesítette meg,
Bölcsességét, szeretetét és fényét,
A hajnal kapuit nyitó kulcsokat,
Aki megkapta, Jézus Krisztus.
Végezetül Jézus szólt a bölcsekhez;
?Elvállaltam a rám bízott feladatot,
Tisztában vagyok a veszélyekkel,
Amelyek, az úton rám leselkednek.?
?Tudom keserű az ital, mit meg kell innom,
De az akaratomnál, erősebb az Úr akarata.
Így elindulok, azt teszem, amit Ő parancsol,
Szavak, melyet majd mondok, Isten szavai lesznek.?
?Az a munkám, hogy elkészítsem az egyház,
Mintáját, melyet az ember is megért az idők során,
Feladatomat, hazámban kell elvégeznem,
Nem vagyok más, mint a szeretet megtestesülése.?
?Júdás háza kevésbé fogja érteni,
Mi a küldetésem ebben a világban,
Hamis vádakkal illetnek, akadályoznak,
Emberek bírája elé állítanak.?
?Elítélnek engem, megölnek kereszten,
De soha sem pusztítják el az igazságot,
Az igazság át fogja itatni a világot.
Az egyetemes egyház mindig állni fog.?
Beszéde után Jézus haza indult,
Jeruzsálembe, majd Galileába,
Názáretbe felkereste otthonát,
S indult, beteljesítse feladatát.
India
India királyi hercege Ravanna,
Részt vett a zsidók egyik ünnepségén,
A bölcsességet kutatva érkezett,
Ám, Jézus szavain elálmélkodott.
Felajánlotta, hogy pártfogója lesz,
Elviszi keletre megismerkedni,
Az ő bráhminok bölcsességeivel.
Jézus elfogadta, hogy tanulhasson.
Bejárta Gangesz völgyét és Indiát,
A szent irataikból tanult sokat,
Megismerte a hinduk orvoslását,
Vének elismerésével haladt tovább.
E közben több városban is tanított,
Az emberek bűvöletben hallgatták,
Ezrek követték, Istenként imádták,
Híre messze földre is eljutott.
Egy Isten létezik, benne minden egy,
Édes lehelete okán, minden él.
Mindenütt jelen van, egyetemes Úr,
De, nem mindenki láthatja az Atyát.
Nem kíván véráldozatot Isten,
Csak annyit kér a földi emberektől,
Önfeláldozóan, együtt érzően,
És, hogy éljenek könyörületesen.
Ha ezt teszik az Úr elégedett lesz,
A fény mindenkire egyformán ragyog,
Így tanította Isten szavát Jézus.
Kis idő múlva elhagyta Indiát.
Himalája
Északnak ment, elérte Himaláját,
A Buddha papjai szélesre tárták,
Előtte a templomuknak kapuját.
Itt is bölcsektől tanult és tanított.
Tibetben ős régi írást őriztek,
És sok titkos tanításról beszéltek.
Jézus, azonban a saját szemével,
Szerette volna olvasni ezeket.
Valamennyi íráshoz, hozzá férhetett,
Papokkal sokat beszélgethetett,
Ahogy befejezte kutatásait,
Nyugatnak indult, tanított, gyógyított.
Perzsia
Hazatartva érkezett Perzsiába,
Megállt minden faluba és városba,
Mindenhol, Úr igéjét prófétálta,
Huszonnégy esztendős volt ekkor Jézus.
Eljutott Perszepolisz városába,
Három bölcs, Hor, Lun, és Mer mágusokhoz,
Akik meglátták a remény csillagát,
Ők keresték fel, újszülött Messiást.
Most is elsőként üdvözölték Jézust,
Ismét előre tudták érkezését.
Éppen nagy ünnepséget rendeztek,
Jézus pedig szólásra emelkedett.
Mindenki megtalálja Isten házát,
Méghozzá csendben, a saját lelkében,
Ha az élet súlya elviselhetetlen,
Imádkozva eljut, birodalmába.
Csak a tiszta szívűek léphetnek be,
Így az ember érzékelheti Istent.
E szent helyen láthatja az Úr gyertyáját,
Lelkében felfedezheti, láng párját.
Megláthatja a többit is, mely arra vár,
Meggyújtsák, szeretet fáklya tüzével.
Így megtalálja, bölcsesség forrását,
Szétnyíló függöny mögött, Úr trónusát.
Trónus előtt a törvények tábláit,
A táblák mellett, lévő fényes ládát.
Abban, a jövendölés varázspálcát,
Ez a kulcsa, múltnak, jelennek, jövőnek.
A láda mellett, manna, az élet kenyere,
Aki, ebből eszik nem hal meg sohasem.
Ezen fényes ládát, kerubok őrzik,
Mindenki, csak sajátját nyithatja fel.
Szavait, nagy ámulattal hallgatták,
Dicsőítették és szerették Jézust,
Bár beszédét, néha meg nem értették,
Mégis rajongtak tanításaiért.
Káldea
Jézus Perzsiában befejezte munkáját,
Ezután tovább indult, Káldeába.
Izrael népének bölcsőjében járt,
Tanított és szenvedőket gyógyított.
Beszélt életről, testvéri szeretetről,
Emberrel született képességekről,
Lélek királyságáról és békéről,
Jó szándékról, igazságról, Istenről.
Néhány nappal később tovább ment,
Jordán folyón átkelt s visszaérkezett,
Gyermeki otthonába, Názáretbe.
Mária, nagy ünnepséget rendezett.
Athén
Jézus meg szerette volna ismerni,
Hellének iskoláit, mestereit,
Sok gondolkodót adott a világnak,
Tudományban és filozófiában.
Ezért, tovább utazott Athénba,
Mesterektől, tanaikat tanulta.
Majd beszédet mondott a Szentlélekről,
Aki, kopogtat minden lélek ajtaján.
De, ő csak akkor léphet be oda,
Ha kitárják előtte ajtaját.
Ez imádkozással tisztított élet,
Az Úr pedig ezért, megáld titeket.
Egyiptom
Rövid idő után elhagyta Athént,
És megérkezett Egyiptom földjére.
Elihut és Salmét kereste fel,
Édesanyját tanították ők ketten.
Nagy volt a viszont látás öröme,
Jézus vele történteket elmesélte.
Megismerte Egyiptom titkait,
Napon túli világot, halál relytéjeit.
Keresztülment sok próbatételen,
Őszinteség, igazság, emberszeretet,
Hit, bátorság és Isteni szeretet,
Ezek csiszolják lelket és jellemet.
Isten egy emberben testesítette meg,
Bölcsességét, szeretetét és fényét,
A hajnal kapuit nyitó kulcsokat,
Aki megkapta, Jézus Krisztus.
Végezetül Jézus szólt a bölcsekhez;
?Elvállaltam a rám bízott feladatot,
Tisztában vagyok a veszélyekkel,
Amelyek, az úton rám leselkednek.?
?Tudom keserű az ital, mit meg kell innom,
De az akaratomnál, erősebb az Úr akarata.
Így elindulok, azt teszem, amit Ő parancsol,
Szavak, melyet majd mondok, Isten szavai lesznek.?
?Az a munkám, hogy elkészítsem az egyház,
Mintáját, melyet az ember is megért az idők során,
Feladatomat, hazámban kell elvégeznem,
Nem vagyok más, mint a szeretet megtestesülése.?
?Júdás háza kevésbé fogja érteni,
Mi a küldetésem ebben a világban,
Hamis vádakkal illetnek, akadályoznak,
Emberek bírája elé állítanak.?
?Elítélnek engem, megölnek kereszten,
De soha sem pusztítják el az igazságot,
Az igazság át fogja itatni a világot.
Az egyetemes egyház mindig állni fog.?
Beszéde után Jézus haza indult,
Jeruzsálembe, majd Galileába,
Názáretbe felkereste otthonát,
S indult, beteljesítse feladatát.
NÁZÁRETI MÁRIA
Názáret városában élt egy leány,
Arcára ült, lelke ragyogó fénye,
Szilárd hitű, bátor, bölcs volt jelleme,
Szerényen, Mária nevet viselte.
Családjával, József az ács is itt élt,
Máriát, őszinte szívvel szerette,
Boldogan kérte meg, legyen jegyese,
Örömmel készültek, házasság kötésre.
Mária, egyedül tartózkodott otthon,
Nagy fényesség vette körül szobáját,
Gabriel szólt hozzá, az Úr angyala;
?Mária, ne félj, Úr tesz veled csodát ?
? Szentlélek által fiad születik,
Jézusnak, nevezd e szent gyermeket,
Az Atyja, maga az Úr Isten lesz,
Prófétálja majd, az örök életet.?
A fény eloszlott, Mária feleszmélt,
?Legyen meg az Úr akarata, mondta?
Erzsébethez, egyedül indult útnak,
Aki, már Jánost szíve alatt hordta.
Pár hónapot töltött náluk Mária,
János születését örömmel várta.
Erzsébet, amikor megszülte fiát,
Megoldódott nyelve Zakariásnak.
Szülői házhoz, visszatért Mária,
Láthatóan gömbölyödött pocakja.
Nagy harag öntötte el József szívét,
Gondolta, elbocsájtja jegyesét.
Kérte Máriát, a várost hagyja el,
Szép csendben ad, elbocsájtó levelet.
A nép azt követelte, kövezzék meg,
S Józsefnek az Úr angyala megjelent.
Így szólt Gabriel;
?Ne félj magadhoz venni Máriát,
Isten gyermekét hordja szíve alatt,
Aki, az Úr Szentlelke által fogant,
Ő Krisztus, a megjövendölt Messiás.?
Ezután, József lelke lecsendesült,
Védelme alá vette a jegyesét,
Hamarosan megtartották az esküvőt,
Így várták a csoda beteljesülését.
Názáret városában élt egy leány,
Arcára ült, lelke ragyogó fénye,
Szilárd hitű, bátor, bölcs volt jelleme,
Szerényen, Mária nevet viselte.
Családjával, József az ács is itt élt,
Máriát, őszinte szívvel szerette,
Boldogan kérte meg, legyen jegyese,
Örömmel készültek, házasság kötésre.
Mária, egyedül tartózkodott otthon,
Nagy fényesség vette körül szobáját,
Gabriel szólt hozzá, az Úr angyala;
?Mária, ne félj, Úr tesz veled csodát ?
? Szentlélek által fiad születik,
Jézusnak, nevezd e szent gyermeket,
Az Atyja, maga az Úr Isten lesz,
Prófétálja majd, az örök életet.?
A fény eloszlott, Mária feleszmélt,
?Legyen meg az Úr akarata, mondta?
Erzsébethez, egyedül indult útnak,
Aki, már Jánost szíve alatt hordta.
Pár hónapot töltött náluk Mária,
János születését örömmel várta.
Erzsébet, amikor megszülte fiát,
Megoldódott nyelve Zakariásnak.
Szülői házhoz, visszatért Mária,
Láthatóan gömbölyödött pocakja.
Nagy harag öntötte el József szívét,
Gondolta, elbocsájtja jegyesét.
Kérte Máriát, a várost hagyja el,
Szép csendben ad, elbocsájtó levelet.
A nép azt követelte, kövezzék meg,
S Józsefnek az Úr angyala megjelent.
Így szólt Gabriel;
?Ne félj magadhoz venni Máriát,
Isten gyermekét hordja szíve alatt,
Aki, az Úr Szentlelke által fogant,
Ő Krisztus, a megjövendölt Messiás.?
Ezután, József lelke lecsendesült,
Védelme alá vette a jegyesét,
Hamarosan megtartották az esküvőt,
Így várták a csoda beteljesülését.

Értékelés 

