Ismét elmúlt egy év, ennyit öregedtünk
És akkor is így van, ha nem tetszik nekünk.
Jönnek, mennek az évek, mint jelen eset is
Mutatja, hogy bontjuk a pezsgőt, koccintunk is.

Sokan most megfogadnak mindenfélét.
Kár, mert úgysem tartják be, mert a lét
Nem lehet egy fogadalom függvénye.
Ki, ha változik, az neki valós igénye.

Bontsuk ki a pezsgőt, mindjárt éjfél van
Kakukkos órát nézzük, figyeljük, ha van.
Mindjárt lesz, hogy petárdák durrannak,
Félős kutyusok meg elbujdokolnak.

A kismadár reppen ki és be,
Kakukkol nekünk az időt jelezve,
Most éppen kakukkolt hetet
És ezzel jelzi, hogy
Elvesztünk egy évet, mi volt, mit már megéltünk,
Mely már a történelmünk, múltunk nékünk.
Bontsuk ki már a pezsgőt
És töltsük pezsgős poharakba
Készülve a nagy koccintásra,
A múlt hátul hagyására,
Készülve a jövőre,
Az életre, az Újra,
A továbbélésre!

Ez az év sem volt jobb a többinél,
Pedig szerettük volna, hogy ennél
Több és jobb is legyen a részünk,
Mindenestől… jobb legyen életünk.

Már tízet kakukkolt, emeljük a poharakat
Készítsük lelkünket és gigánkat,
Nézzünk a másikra szeretettel
És a jövőt várjuk tisztelettel.
A saját életünk, ha nem tiszteljük,
Elveszti értelmét az életünk,
Nem lehet mindig más a hibás,
Bár a rossz körülményekkel
Ez lehet pech, átok dualitás.

Tizenkettediket kakukkolta, ezzel átléptünk
Az újévbe és már… a múltra visszatekintünk.

Csendüljenek a pezsgős poharak,
Jókívánságok hagyják el szánkat.
Örüljünk együtt az újévnek,
Anekdotázzunk a réginek…

Kétezer tizenkettőben ne gyűlölködjünk,
Irigységgel ne gyötörjük az életünk!
Fogadjunk el másokat, úgy amilyenek,
Így legyünk boldogok, sikeresek, emberek!

Örömteli, sikeres magánéletet,
Boldogságot mindenkinek!
Örömteli sikerekben gazdag, boldog
Újévet mindenkinek!

Vecsés, 2011. december 30. - Kustra Ferenc József

Konklúzió Tankákban:

Mikor a bántó zajt csend szövi át…
Mikor sokágú villám elvakít…
Mikor menekülünk a folyón át…
Mikor az ég, a létből kiszakít…

Ha majd úgy érezzük, nincs már tovább…
Ha nem jó az, hogy neked tenni kell…
Ha majd úgy véljük, hogy így ne tovább…
Ha itt az idő és már menned kell…
*

Érzések, élet?
Érzés nélkül nincs élet!
Érzés hatalmas…
Tedd, amit érzel, csináld,
Különben élted, zilált!
*

Érzéssel teli?
Érzés vezeti éltet!
Érzés szabadság?
Hogyha az élted, zilált
Tedd, amit érzel, csináld!
*

Érzés teli vagy?
Érzésed, irányítód!
Érzés elural?
Tégy Te úgy, ahogy érzed,
Más érzést nem kell kérned!

Vecsés, 2014. június 4. – Kustra Ferenc József

Lassan, de biztosan kialakul a tél…

Dér, mint egy festő
Jégvirágot rajzolgat.
Olvasztó meleg.
*
Legzordabban jő
Hideg idő, meztelen…
Fagy sugárzása.
*
Nem jeltelen a
Hideg, mindenhol jegek.
Korcsolya idő!
*
Jégpáncél kemény,
Bizton' rá lehet menni.
Korcsolyapálya.
*
Jégen elesni
Fájdalmas és kékfoltos.
Sajgók a sebek.
*
Vastagon fagyott
Tó mélysége nem számít.
Csúszkálni szabad.
*
Patak vágyait,
Partok tartják kordába.
Be is fog fagyni.
*
Éji sötétben
Folyó vize fekete.
Partnál befagyott.
*
Jégszirt torlódik
Csendes folyóvíz felett.
Beásott halak.
*
Jégcsapok, híznak,
Már majd’ mind totemoszlop.
Köd nagy segítség.
*
Siklunk, mi ketten.
Siklik velem... képzelet.
Tükörsima jég.
*
Kint úgy zörögnek
Jeges ágak. Szél zenél.
Összehúzódnak.
Vecsés, 2016. december 20. - Kustra Ferenc József – íródott: eredeti Baso féle haikuban és senrjúban.

Pöfékelve dolgozik a vén gőzmozdony, hegynek felfelé,
Lefele meg… még jobban dolgozik, a vonatot fékezé…

Útközben látni, mesébe illőn szép, mini-zuhatagot,
A sín-kanyar árkában meg látni, sok-sok kőhordalékot.
Kirándulókkal van tele a vonat,
Kik nagyon élvezik a látottakat.

Itt-ott vadat is vélnek előbukkanni,
De azt senkinek nem sikerül még látni.
Van itt bokros táj, meg olyan ligetes is,
Néha jön egy szélroham… fergeteges is.

Vonat kirándulás, az, az élvezetek elsője,
És az öreg gőzős a régi szerelvény elsője!
Öreg már a vonat, öreg-vén már a személyzet is,
A masiniszta fiatal, neki kell még látni is!

Alföldön „megtankol” a mozdony, vesz fel jó sok vizet és szenet,
Kalauz régi kocsikban invitál utazó közönséget.
Útközben nincs lehetőség „tankolni” pedig a gőz hegymenetben, nagyon fogy,
Lefelé, nem kell annyi gőz, akkor inkább a sok-sok fékpofa, mi igen fogy!

Hegyi kirándulás öreg vasúton, felsőfokú élményt ad,
Végül ki sem akarnak már szállni, mindenki üléshez ragad.
Fönt, egy kis „teraszon” van a hegyi kis-vonat végállomása,
Ott fordul meg és vár a visszaútra, a késő délutánra.
Addig az öreg mozdony, csak pihenget és csendesen pöföget,
De a tűztért etetik, fenntartja a víz miatt a meleget.

Nyárnak a napmelegében, természetet járni olyan fölséges,
Apraja-nagyja mikor visszaér, jelzi, mára ez elégséges.
Kipirulva, kifáradva, boldogan elfoglalják a helyüket,
Mindenhol csak szuszognak, mindenhol fogadkoznak ismétléseket!

Vecsés, 2017. május 1. – Kustra Ferenc József

Itt vagyok én, de senki nem lát,
lopva csendben, suttogom szavam,
holdsugár mögé titkon meg bújva,
mint sápadt-fényű elcseszett gondolat,

koldus lelkek szánják létemet,
hinni nem tudnak, már nincs miben,
megnyugvást sejt, de nem talál,
az aki lelkemben életet keres,

fájdalmam vérzik savas cseppekkel,
mert bűnös voltam, hiú és lázadó,
mégis itt vagyok, de senki nem lát,
lelkem csak rejtve... rejtve volna jó!