Madárpillanat rebben <br>a vándorló égen.<br>A szitáló fényben<br>gyümölccsel vajúdnak<br>a terhes ágak.<br><br>Diót roppant a tél <br>magzatdobbanása,<br>Mikor először sírnak <br>fel az őszi fellegek...

A kályha kurjant újra<br>mint rozsdás, vén csibész.<br>A téli almák vacka<br>elfakult nyárt idéz.<br><br>Az óra kettyen egyet<br>és glóriát ígér<br>az özvegy konty ezüstjén<br>megbotló lámpafény.<br><br>A szuvas képkeretben<br>a honvéd oly kimért,<br>s a tábori lap sárgán<br>elfakult hírt idéz.<br><br>Egy olvasószem csillan<br>Megkérdezné, miért?<br>S a tükörszárny behajlik,<br>mert önmagába néz...

Egyszerre ébredtem a fázós reggellel.<br>A teáskanna bátortalan sanzont dúdolt...<br><br>Még mindig fájsz.<br><br>Sziszegve próbálok visszahúzódni az éjszaka csigaházába.

Elszorul a torkom, fájó sírás fojtogat,<br>elrontotta valami talán a napomat?<br>Egyre jobban érzem, hogy szorítja mindenem,<br>nem tehetek semmi mást, hagyom, kiengedem.<br><br>Esőcsatornáim egyre jobban megtelnek,<br>mint a vulkán a földből a felszínre törnek.<br>Erőt vesz rajtam, visszatartani nem tudom,<br>sírj tovább, csak sírj, a lelkemet nyugtatgatom.<br><br>Nem vagyok most boldogtalan, bánat sincs bennem,<br>miért áztatom hát a testem és a lelkem?<br>Egy mosoly fut át rajtam, boldogságot érzek,<br>sírni most oly jól esik, ezek örömkönnyek.

<br> <br>Tudom milyen a szabadság,<br>mégsem vagyok szabad,<br>tudom hol a hontalan,<br>szabad szabadság.<br><br>Ameddig kiterjesztem karom,<br>addig mehetek unos-untalan,<br>s majd ha már nem akarom,<br>megállhatok valahol.<br><br>Néha körbe-körbe szállok,<br>mint a sas,a levegőben,<br>de egy nap bezárul a kör,<br>én benne maradok egyedül.<br><br>Fojtogatom magam saját magammal,<br>és fuldoklás közbe csak nyelek,<br>egy kis időre levegőhöz jutok,<br>nevetek,s majd szenvedek.<br><br>Addig nem lehetsz szabad,<br>míg el nem hiszed szavad.<br>S míg tudod mi az,mit érzel,<br>addig csak játszol a fél-késszel.<br><br>Majd ha amint tudod,<br>ki is állsz mellette,<br>akkor hidd el lehull a bilincs,<br>mi értékeid ette.<br><br>Szerethet a szív órákon át,<br>de míg háborog és keres,<br>addig nem talált honra,<br>és boldog nem lehet.<br><br>Ha lenyugszik szépen,csendben,<br>s nevetve figyel a melegben,<br>tudni fogja mit mindig is tudott,<br>ott van szíve,hol a nap nyugodott.