<br> <br><br>Csak szeretni akartam némán,csendesen,<br>ahogy a hold süt a kerti pad fölött,<br>halvány fényével lágyan simogatva<br>mely a pirkadatkor halkan elköszön.<br><br>Csak érezni akartam felém nyújtott kezed,<br>míg egy pillanatra vállamon pihen,<br>csak szerettem volna egy percre hozzád érni,<br>mielőtt elillansz halkan,csendesen.<br><br>Csak szerettem volna kicsit boldog lenni,<br>bár tudom hogy végleg nem lehetsz velem,<br>csak érezni akartam ajkad érintését,<br>midőn búcsút intesz némán,csendesen.<br><br>S aztán elsuhanni,mint szellő a fák közt<br>bánatos szívvel halkan,nesztelen,<br>hulló könnyeimet nem is vennéd észre,<br>amely az arcomról miattad pereg.<br>

<br>Mondd ,hogy szabad szeretni téged?,<br>Hogy a terhedre ne legyek soha,<br>Mondd hogy tudnál szeretni engem?<br>hogy a szívemet ne bántsd meg soha.<br><br>Talán elég,ha álmaimban látlak,<br>s néha-néha hallom hangodat?<br>halkan,suttogón,ahogyan leszáll<br>a bíborba öltözött vörös alkonyat.<br><br>S mondd!Elég,ha álmaidban látsz csak,<br>angyalként simítva végig arcomat?<br>Hogy fájdalmat ne okozzunk másnak,<br>s szívünket ne marja bűntudat soha.<br><br>

<br>Már nem akarom...<br>A bizonytalanságot,amit érzek.<br>Az érzelmet,ami fáj.<br>A fájdalmat,ami bánt.<br>A bánatot,ami magányossá tesz.<br>A magányt,ami őrületbe kerget.<br>Az őrületet,amit te okozol.<br>Téged,akit én szeretek.<br>Szeretetet,amitől szenvedek.<br>Szenvedést,ami megöl.<br>Halált,ami bennem van.<br>Magamat,ami elviselhetetlen.<br>Ezt már nem akarom...<br><br>Akarom...<br>A boldogságot,amit érzek.<br>Az érzést,amitől mosolygok.<br>A mosolyt,amit akarok.<br>Akaratot,ami erőt ad.<br>Erőt,amit csak tőled kaphatok.<br>Téged,aki én vagyok.<br>Magamat,hogy szerethessek.<br>Szeretetet,hogy vágyjak.<br>Vágyat,az alkalomhoz.<br>Alkalmat,az életben.<br>Az életet,amiben újra élek.<br>Ezt akarom...<br>

Érzéketlen világ, amelyben mos élünk,<br>a mókuskerék forog, aggódunk és félünk.<br>Elszakadt a köldökzsinór ember, s ember között,<br>távolodni látszik már, mit Isten összekötött.<br><br>Gépies az élet, fogytán a szeretet,<br>szomjazzuk régen az igaz örömöket.<br>Él még a remény, fogjunk hozzá végre,<br>kezdjük önmagunkkal, tekintsünk az égre.<br><br>Az Istenünk jó, segít, ha szépen kérjük,<br>mindent megad, ha imáinkkal segítjük.<br>Ültessünk magot, melyből szeretetfa nyílik,<br>ápoljuk, gondozzuk, hisz csak ezen múlik.<br><br>Ha kibúj t a mag kicsinyke csírája,<br>hagyd magasra nőni, legyen koronája.<br>Koronája terítse be az egész világot, <br>simítsa el az arcokon a megfáradt ráncot.<br><br>Szeretetre vágyunk, azon munkálkodunk,<br>hogy valóság legyen ez, ne csak az álmunk.

Te milyen vagy? Fehér, vagy barna?<br>Mindegy, ha nyitott vagy a szépre s a jóra.<br><br>Te milyen vagy? Szép, vagy csúnya?<br>Mindegy, ha a lelked ragyogó és tiszta.<br><br>Te milyen vagy? Francia, vagy magyar?<br>Mindegy, ha a szíved békét akar.<br><br>Te milyen vagy? Szegény, vagy gazdag?<br>Mindegy, ha belül igaz ember vagy.<br><br>Te milyen vagy? Keresztény, vagy buddhista?<br>Mindegy, ha Istenedet a szíved imádja.<br><br>Te milyen vagy? Kis, vagy nagy ember?<br>Mindegy, ha a karod ölelni mer.<br><br>Te milyen vagy? Szeretetre éhes?<br>Ne várd, add, s leszel rá érdemes.