<br><br>Bár tudhatnám mi az a fájdalom,<br>ha elvesztem, mielőtt még akarom?<br>Bár tudhatnám mi az a fájdalom,<br>mikor szeretem és ő csak átkarol?<br><br>Bár tudhatnám mi az a fájdalom,<br>egy kínos mosoly a hangomon?<br>Bár tudhatnám mi az a fájdalom<br>és végre kiülhetne az arcomon,<br><br>Nem kéne mindig egy olyan lepel,<br>ami az örök boldogságba visz el,<br>Furcsa érzés képzelt maszkban élni,<br>De szükség van rá, hiánya meg tudna ölni,<br><br>Így csodálatosnak tartom a rothadó világot,<br>és mindenhol csak boldog családokat látok,<br>Minden férfi ember teljes szívből szeret,<br>Mi mást mondhatna egy nő,hát boldogító Igent,<br><br>De nem lehet időtlen időkig álarcban élni, <br>Ha kinyitom a szemem elkezdhetek félni,<br>Nincsenek olyan családok, amiket én látok, <br>Csak erkölcstelen férfiak, és kegyetlen lányok.<br><br>Mit is tehetnék,ha ez így van megírva,<br>Boldognak lenni, ááá az csak egy tréfa.<br>De vajon mi lehet az igazi fájdalom?<br>Nem tudom, de amit gondolok átadom<br><br>Szükség van egy vágyakozó személyre,<br>és attól függ milyen a lány kedélye,<br>Van amikor szereti, de van úgyhogy kerüli<br>A erősebb nemet ez néha mélyen szíven üti.<br><br>Ez lenne hát az a bizonyos fájdalom,<br>Mintha egy éles kést szúrna át a hátamon?<br>Ekkor jön egy röpke kérdés, mi bajod?<br>Mondjam azt, hogy az egész szívem sajog?<br><br>Ez lenne hát az a bizonyos fájdalom,<br>Mintha egy kicsi harkály ülne a vállamon?<br>és csak kopog, kopog, van itthon valaki?<br>szavak nem, csak pár könnycsepp csordul ki.<br><br>Ez lenne hát az a bizonyos fájdalom?<br>Vagy ez az egész egy mocskos rágalom?

Van olyan, amikor te nem tehetsz semmit.<br>Bízhatsz, remélhetsz , de az úgyse segít.<br>Néha tudni és érezni kell hogy nem sokára vége,<br>boldog s vidám voltál, de nem úgy szeret téged.<br><br>Előbb-utóbb neked is rá kell erre jönni,<br>örökre elszakad tőled úgy, mint a többi.<br>Lehet a sors akarata,de a búcsú nehéz,<br>sosem feledheted, de egy próbát megér.<br><br>Minden percben zaklatnak a régi emlékek,<br>hiányzik, hozzá bújnál,de ennek már vége.<br>Sosem lesz már nélküle semmi sem tökéletes,<br>rájössz hogy újra minden porcikád törékenyebb.<br>

<br>Csak egyetlen csók, mit tőled kaptam<br>felgyújtotta a szívemet,<br>mint futótűz, amely lángra lobban<br>s azt hittem mindent elveszejt.<br><br>Azután jött egy kósza szellő<br>megsuhintva az arcomat,<br>s a szikrából mit te gyújtottál,<br>hirtelen semmi sem maradt.<br><br>Csak egyetlen önző, kósza mondat<br>amelytől minden megfagyott,<br>s egy pillanat alatt ráébredtem<br>jobb lesz ,ha egyedül vagyok.<br><br><br><br>

<br><br>Otthon,hol kékebb az ég is<br>otthon,hol zöldebb a fű<br>otthon, mi vigaszt nyújt nékem,<br>amikor sorsom keserű.<br><br>Otthon,hol nem bánthat senki<br>amikor néha rossz vagyok,<br>otthon,hol lágyabbak az esték,<br>s melegebbek a hajnalok.<br><br>Otthon,hol kiöntöm bátran<br>minden fájdalmam,haragom,<br>otthon,hol szerettem élni,<br>s most fájó szívvel,de itt hagyom.<br><br>Nem viszek magammal semmit,<br>koncokként másokra hagyom,<br>de álmomban mindig visszatérek,<br>hisz a szívemet itt hagyom.<br><br>

<br><br>Nem kérdem tőled honnan jöttél,<br>nem kérdem tőled mért vagy itt,<br>hiszen szemednek csillogása,<br>perzselő fénye elvakít.<br><br>Nem várok tőled hazug bókot<br>nem várok hazug csókokat,<br>csak annyit mit magadnak kívánsz,<br>s mit szeretnél hogy visszakapj.<br><br>Lehetsz fény,amely rám világít<br>csak ne takard tőlem a napot,<br>csak annyit kérj,mit én is várok,<br>Fogadj el úgy,ahogy vagyok.<br><br> <br>