<br>Túl messze vagy! Nem látom az arcod,<br>nem is hallom már a hangodat,<br>egy kósza percben oly messze tűntél,<br>s most azt sem tudom már merre vagy.<br><br>Bár hangod fülembe cseng még,<br>de emléked mára megkopott,<br>akár a borús, esti égen<br>elhalványuló csillagok.<br><br>Nem hiányzol! De arcod még néha<br>emlékeimben felragyog,<br>S mi egykor fájt,elmúlt már régen.<br>Most végre úgy érzem: Boldog vagyok!<br>

<br>Egy régi kép, egy régi álom<br>amely előtör hirtelen,<br>felszakít minden régi álmot,<br>melyet feledni vágyol szüntelen.<br><br>Csapongva szárnyal lelked mélyén<br>akár a dühöngő szelek,<br>s újult erővel tör fel benned,<br>ami már régen elveszett.<br><br>Adj ki magadból mindent, mi éget!<br>Ne tartson vissza semmi sem!<br>Nem szabad többé visszanézned,<br>csak sebeid téped fel szüntelen!<br><br>Dobj ki mindent, mi hozzáláncolt!<br>S újult erővel menj tovább,<br>azon az úton mit kitapostál<br>hisz neked is nyílik még virág!<br>

<br>Egy jó anya bármi is történt<br>egyformán szereti minden gyermekét,<br>mindegyik oly kedves néki,<br>akár a legszebb, legdrágább nyakék.<br><br>Egy jó anya szeretné mindig<br>jóra nevelni minden gyermekét,<br>s ha néha-néha elgyengül mégis,<br>Ő is csak ember,mindenféleképp.<br><br>Megtenne mindent, hogy megőrizzen<br>minden bánattól amíg csak lehet,<br>S ha mindennap talán nem is érzed,<br>hidd el:Ő akkor is,örökké szeret!

<br><br>Anyám szeme miattam könnyes<br>miattam fátyolos két szeme,<br>s a messze tűnő esti ködben<br>miattam homályos tekintete.<br><br>Ha néha-néha rossz vagyok hozzá<br>csak arcába temeti két kezét,<br>s nem szól semmit hogy ne is lássam<br>könnytől fátyolos tekintetét.<br><br>Anyám szeme oly szépen fénylik<br>mint az ég alján feltűnő csillagok,<br>s szemének minden villanása,<br>minden sugara rám ragyog.<br><br>Anyám szenében látom a tengert,<br>a messzire kéklő hegyeket,<br>mely ragyogásával eltakarja<br>a feltornyosuló felleget.<br><br>Anyám szeméből öröm sugárzik<br>mely értem van, s boldog vagyok<br>hogy én lehetek minden kincse,<br>bár meghálálni sosem tudom.<br>

<br><br>Nem kívántam mást, csak szeretetben élni<br>s boldognak látni szeretteimet,<br>megcsodálni minden apró kis virágot<br>s őrizni mindig a lépteiket.<br><br>Csak mellettük lenni némán és szelíden<br>ahogy a lágy szellők borzolják a fát,<br>nem szólni semmit, csak mellettük lenni<br>míg a boldogság rájuk nem talál.<br><br>Hogyan segíthetnék ha szükségük van rám?<br>Hisz nem vigyázhatom minden léptüket!<br>Apró porszemként szállok csak a szélben,<br>s bár feléjük sodor,mégsem érnek el.