<br><br>Jó szeretni.<br>Mikor átfog az odaadó érzés,<br>Mikor viszont szeretnek,<br>Mikor a lelked csordultig teli ,<br>Hát szeress.<br>Te leszel a legkülönb a világon.<br>Add át szíved. Szeress.<br><br>Még jobb gyűlölni.<br>Mikor a szíved düh markolja,<br>Mikor vérig sértettek,<br>Mikor a lelked tehetetlen,<br>Hát gyűlölj.<br>Talán kevésbé becsülöd önmagad,<br>De könnyebb lesz. Hát gyűlölj.<br><br> CS.I. 1997<br>

<br> Nézem a képet, olyan ismerős.<br> Ódon kapu, kikezdte az idő.<br> Egyik szárnya sarkig ki van tárva,<br> Szinte hív,: térj be járókelő.<br> Mit rejteget a régi ház?<br> A sötét , hideg lépcsőházba lépek,<br> Rám zúdulnak a szunnyadó emlékek.<br><br><br> Nézem a képet, hol a tízes házszám?<br> Az is ilyen volt, száz éves talán.<br> Kopott falak, az udvaron leander,<br> Végig gang futott a ház oldalán.<br> Mit rejtett az a régi ház?<br> Az ifjúságot! Csupán az volt a titka,<br> Fürgén szaladtam fel a harmadikra.<br><br><br> A vén ház már csak emlékekben él,<br> Lebontották és új nő a helyében.<br> Vele tűntek el sorsok, életek,<br> Új álmok szállnak a budai szélben.<br> Kik akkor futva koptattuk a lépcsőt,<br> Ma tán csoszogva járjuk a világot.<br> Emlékezünk egy régi kapu láttán<br> Egy másikra, mely minket ifjan látott.<br>

<br><br>Néha még álmodom fehér karácsonyról.<br>Csilingelő szánkó, hulló puha hó,<br>Konduló harangszó s a meleg szobában<br>Illatos fenyőfa, aranyos dió.<br><br>Szép magyaros ünnep, betlehemes ének<br>Csak távoli emlék, nosztalgia már.<br>Új élet, új világ. Más itt a karácsony<br>Fehér hó helyett az arany napsugár.<br><br>Dél keresztje itt a karácsonyi csillag.<br>Soknyelvü az ének, mégis egy a szív.<br>Karácsonyfa alatt Jézusváró dallal<br>Gyertyafényes estén, új csodára hív.<br><br>Mindegy, hogy hol élünk, merre vetett sorsunk,<br>Betlehemes ének egymáshoz vezet.<br>Szeretünk mindenkit, mindent megbocsájtunk<br>És szívből kivánunk boldog ünnepet.<br>

Szálltam az ismeretlenben<br>kerestelek,kerestem arcod ívét<br>leány alakod ifjú báját,hangod finom<br>rezdülését,de te már nem voltál sehol.<br>Találtam egy csokor szegfűt,<br>fehéret,sárgát egyszerű papírban<br>becsomagolva.<br>Láttam a régen hordott ruháidat<br>kicsit megnyugodtam és megsimogattam őket .<br>Itt vagy ismét ,láttam a fényképed<br>ismeretlen nőkkel voltál együtt-kiabáltam<br>Hívtalak,de elmondták hagyjalak mert te már mással<br>élsz ismét boldog vagy és szerelmesnek látnak.<br>Megtudtam hogy gyermeket vársz, és már vasalod<br>a kis jövevény ingeit,pontosan egymásra<br>hajtva a ruhák részeit,foltos volt némelyik<br>rejtegetted is előlem.<br>Majd megtaláltam az irataidat,kis fecniket,<br>semmit sem értettem.<br>s ahogyan haladtam a nemlét hálójában<br>verekednem kellett,hogy élhessek,<br>ekkor már nem számított veszítek e.<br>Amikor már azt gondoltam sosem látlak<br>érezlek többé,gyengéden befűzted vékony ujjaid<br>az enyéim közé,illettek egymáshoz mint<br>amikor igazán szerettél.<br>Látod? Mit tehetnék?Itt vagy velem, s bennem.<br>Betöltöd életem<br>minden apró pillanatát.<br>Velem vagy nappal,s velem vagy éjjel<br>amikor egymagam fekszem és álmodom.

Velem szemben sétálsz utcán,<br>Földre tekint szemem némán,<br>Fölemelem a szemem bénán,<br>Arcot adna szavam már.<br><br>Velem szebben sétálhatsz utcán,<br>Földre léphetek azonnal bénán,<br>Fölemelhetem tekinteted, Ég már, <br>Szemem szólhat, nézz Rám.<br><br>Velem sétálsz el, utcán.<br>Földre tűz a télláng,<br>Fölemelem lábam, lépj már!<br>Szóló szemem néz Rád.<br><br>Velem sem sétálsz utcán,<br>Földre sem űz nyárláng,<br>Fölemelném szárnyam szép árny,<br>Álmom sem szól hozzád. <br>