Ásítva kelt fel a nap, némán, lábujjhegyen;<br>elkísérte a szél huzatos, kusza gondolata.<br>Levelek kacér tánca hömpölygött körbe-körbe<br>Csalódott Égi zápor. Az ősz bódult varázsa eltörött,<br>kiábrándult harsány színek váltakoztak benne.<br><br>Gyászba öltözött a tél, zord arca sápadt, elgyötört.<br>Az emlék köntöse fakó, megkopott, porral teli.<br>A felejtés duzzadó fellege nem oszlik már széjjel.<br>Múlik az idő - öregszik a sokat megélt, tiszta lélek.<br>Elfáradt az ember, ráncos tenyerében ott van a kor nyoma.<br><br>Szó, mi üres csendbe ér, rég nincs, csak a magány egyszínű árnya.<br>Gondolat, ami némán ott ragadt vén szíve lüktető peremén.<br>Könnyű dér, bársonyos, puha, könnyű szellő kíséri őt-e februáron.<br>Az elmúlás oly nehéz, karddal kivont angyal, ki ott várja rég,<br>óvó tekintete végigkíséri, lassan vállára hajtja fejét.<br><br>Végállomás a testeknek, lelkekből ácsolt gyönyörű híd a túlsó part felé.<br>Áradó könnyek tava, lüktető hulláma nem járja ziháló vad táncát már.<br>A csend feneketlen mélyén, a színnel teli világ végén<br>a teste megpihen, boldogan lebeg , már nem fél, nyugodt mosoly kíséri el.

Várj, ne menj el még, egy csókkal tartozol nekem.<br>Várj... ne menj, ne legyen itt vége, még nem lehet.<br>Ne törd össze a szívemet, ne kavard fel a lelkem.<br>Kellesz nekem, te hozzám tartozol, kedvesem.<br> A csókod elvesztettem, szívem most nagyon fáj.<br>Hibám mint dühös tenger hulláma most arcomba vág.<br>De higgy nekem, kellesz nekem, kell a vágy, és kell a szerelem.<br>Kell a csókod, lelkünk vad tánca, illatod magával ragadó bája.<br>Míg az álmos hajnalt nem váltja a hűvös, mély sötét, és<br>ringat minket nappal és éj, én szeretni foglak ,ne félj.

Tőlem egy évtizeddel korábban talált rád az élet,<br>hamarabb koptattad a tanterem vaskos, szilárd padsorait,<br>majd rád talált a szerelem, a szent házasság örök hűsége,<br>később a gyermekáldás, mennyei pillanat ölelt át téged. <br><br>Szürke hétköznapok tolakodva sorakoztak egymás mögött,<br>állandóság, a megszokás, mindennapok, szép ünnepek között,<br>álmod legyen mindig igaz, érd el, mit kell, mit a becses szíved diktál,<br>de ne változz, drága barátom, olyan légy, mint eme percben.<br><br>Lelked egyszerűen szép, tiszta szikrákat szór e földre,<br>bölcs gondolatok övezik derék, sokat látott léted.<br>Barátságod sokat jelent, nyugalom a nyugtalan világban,<br> vihartól zilált, örvénylő sivatag nyomában feneketlen oázis.

Gyermekáldás!<br><br>Múltamban rejlő szívet facsaró vágy,<br>Egyre többször felbukkanó elképzelt hangja, oly lágy,<br>Más emberektől irigyelt oltalom,<br>Titkon sem tudtam,hogy mit jelent a gyermekáldás fogalom,<br><br>Szörnyű érzésektől fojtogatva tettem a dolgomat,<br>És még nem tudtam hogy Ő,Ő az ki meghatározza mivoltomat,<br>Egyre többet játszva el a csodaszép gondolattal,<br>Anyagiaktól való rettegéssel ostoroztam magam éjjel s nappal,<br><br>Egyszer csak a semmiből felbukkant a remény,<br>Elkezdődött az Isten által irányított jövőmet meghatározó esemény,<br>Életem párjával együtt lélekben felkészültünk a harcra,<br>Hogy amíg a pocaklakó a kilenc hónap végén ki nem bújik ne essünk arcra<br><br>Hosszú hónapokig tartó kemény várakozás,<br>Nem kívánt betegségektől való félelem a szívünkbe bele vás,<br>Reményünket a mindeható Istenbe vetve,<br>A magzatpózba burkolódzott várva várt kincsünket mindentől megvédte,<br><br>Mikor aztán elérkezett a mindent eldöntő pillanat,<br>Az apás szülés közepette a szorongás megmaradt,<br>De mikor a kis pocaklakó a fényre jőve ordítva felsírt,<br>eme Isteni csoda útján az életünk könyvébe új fejezetet írt,<br><br>Minden, a hónapok alatt felgyülemlett szorongás tovaszállt,<br>És a megszokott mindennap egy új, boldogabb vágányra állt,<br>az el nem mondható érzések áradata a családi szálakat összefonta,<br>A létünkből a szomorúságot a meggyötört gondolatokat kivonta,<br><br>Az egészségtől duzzadó elbűvölő kincsünk lett a reménység hajnala,<br>Méltó lett a szép nevéhez ami így hangzik Nadin Zorka

A szerelem 100%-os<br>Nem mint mi<br>Én 50, te 50<br>Így együtt 100<br><br>Sírok ha látlak<br>Sírok ha nem<br>Mi ez ha nem szerelem?<br>De az<br><br>Marad a fájdalom<br>Te nem<br>Ő belém ivódott<br>Te nem<br><br>Ég a bőröm a kezed alatt<br>Tehát fáj is, meg nem is<br>Nem jutok szóhoz, de ordítok<br>Adok ki hangot, és mégsem<br><br>Szemem könnybe lábad<br>De nevetek<br>A szemed mosolyog<br>De a szád mást mond<br><br>Nevetünk és sírunk<br>Saját nyomorunkon<br>Fáj e a szerelem?<br>Azt mondjuk<br><br>Boldog vagyok,de csalódok<br>Akkor ez boldogság?<br>Nem<br>Csak szerelem