Part2 <br><br>Nem kell már a szó, mi elmondja milyen, ha rad nézek tudom, mi vagy te nekem. Szemedben látom az egész életem, s ha tükörbe nézek, nem kell többet félnem. Melletted barmi álmom valóra válhat. Ha veled vagyok, semmi meg nem állíthat. A szerelem szót, elmagyarázni nem lehet. Ha rád nézek tudom, meg találtam mit jelent. Ez egy olyan dolog, mi szemmel nem látható, de kitártam szívem, s mar minden világos. Mar csak azért vagyok hogy neked éljek, s tudom ha elhagynál, számomra eljönne a végzet.

Part1 <br><br>Mi is az a szerelem, mit oly régóta keresek. vajon megtalálom valaha, vagy síromba viszem e rejtelmet? Sok leánynak mondtam már hogy szeretlek, de az őszinte érzést még mindig keresem. Vajon van e hozzáfogható dolog, mi úgy megragad, vagy sosem jövök rá arra, milyen lehet valójában. A magyar leányok gyönyörűek, nincsenek hasonlók a vilagon, de ezt az érzést, vajon lesz akiből kiváltom? Nemtudom hol, és hogyan keressem, valaki magyarázza el, mi is az a szerelem!

Bámultam ki az ablakon, <br>Szemem vakította a fény, <br>Mi lesz ha megfordulok, vajon?<br>Dermesztő, sötét, ocsmány lény.<br><br>A tükörből tekint vissza rám, <br>Elbitorolta arcomat magának, <br>Önnön undok, mocsok fajtám, <br>Vége van életem javának.<br><br>Az úton pedig csak mennek<br>Mintha mit sem érne semmi.<br>Kocsik, biciklik, emberek<br>Már ennyi embernek lenni.<br><br>Hiánytermék lett az élet, <br>Végül ez is elhalványult,<br>Néhány belátja, hogy téved,<br>S a végtelenbe tova száguld.<br><br>Leromboltad, amit tudtál, <br>Romokon lépkedve tapsolsz,<br>Régen karjaim közt voltál.<br>Saját véred ellen volnál?<br><br>Te, ki magad ellen vagy,<br>Te, ki mindent tönkretettél,<br>Te, ki fajtád ellen fogad,<br>Te, ki mindent rosszul szemlél.<br><br>Én, ki magam ellen vagyok,<br>Én, ki mindent tönkre tesz, <br>Én, ki fajtám ellen adok,<br>Én, ki minden jót elvesz.<br><br>Végül nem vagyok én se más<br>Épp az vagyok, ami te<br>Valamelyest ez megnyugvás<br>Önnön elmém őrülete.<br><br>Ha van miért még élnem,<br>Letakarlak egy lepellel.<br>A tükör mögött figyelsz ébren,<br>S küzdök a belső sebekkel.

Szeretnéd-e tudni, mi lehetett volna<br>Ha mindketten hátat fordítunk a múltnak?<br>Akarod-e tudni, mik lehettünk volna<br>Ha hangot adunk a szívből jövő szónak?<br>Kíváncsi vagy-e, ki lenne melletted<br>Ha tudnák titkaid mik betöltik életed?<br>Érdekel-e, hogy érdekelsz-e még?<br>Vesztegetnéd időd így, hogy csak egyszer élsz<br>Rám, kinek ez az egy élet is kevés <br>Veled, hiszen mikor megfogtad a kezem,<br>Az örökkévalóságot akartam szüntelen.<br>Szeretnéd-e tudni, mi lehetett volna<br>Ha mindketten csak bólintunk a jóra?<br>Akarod-e tudni, mik lehettünk volna<br>Ha végül igennel feleltünk volna?<br>Kíváncsi vagy-e, hogy ott lennék-e még<br>Ha büszkeséged félretéve a helyes útra lépsz?<br>Szavaid, mint apró tőrök szúrták át szívemet,<br>Tetteid, mint futótűz égették fel életem.<br>Megtörve, egyedül, de mégis itt állok,<br>Egy világban, hol remény reményt öl,<br>Reménykedve csak rád várok.

Drágám<br>egyetlen menedékem<br>még-csak csillag sem sejlik<br>az égen<br>ebben az éjben<br>nincs semmi biztatás<br>semmi álom<br>úgy van hogy minden<br>összejött !<br>szoríts magadhoz<br>hogy ne fájjon !<br><br>Drágám<br>egyetlen menedékem<br>ebben a lázas,<br>didergő éjben<br>nincs semmi játék<br>megnyílna a föld<br>hogyha járnék<br>nincs semmi vágy és<br>semmi szégyen<br>nincs hatalom,<br>aki védjen<br><br>Drágám<br>Egyetlen menedékem<br>Ebben a csillagtalan<br>didergő éjben félek<br>szoríts magadhoz<br>hogy ne féljek !