A forró nyárban… <br> <br>Most voltam az udvaron, néztem felhőket csodálkozón. <br>Fess látvány a fönti tájon, én majd’ elájultam… csodálkozón. <br>Ritkák, de sok a nagyobb felhő és mint fehér tortahab felhő… <br>Ritkák és gyorsan repülnek, itt lent is fúj, levelek repülnek. <br>Nyugati szelet jósoltak délutánra, felhők fütyültek jóslásra! <br>Nagy volt az ő hajtóerejük, gyorsak is voltak, feltűnt, hogy rohantak. <br> <br>Láttam, hogy a lejjebb lévők és a fölsőbbek más irányba menők. <br>Az alsók délnyugatra, a fölsők délkeletre, lehet, hogy önzők… <br>No, de én még ilyet soha nem láttam, csak néztem és vártam... <br>De körbe mindenhol így volt, mindenhol… szél, ujjal kirukkolt… <br> <br>Közben sütött a nap is, én meg álltam és jólesőn napoztattam hátam! <br>De aztán berohantam TV -hez, hogy beérkezek a Forma 1 versenykezdéshez! <br> <br>Vecsés, 2022. július 10. – Kustra Ferenc József – íródott: leoninusban, mint önéletrajzi mű. <br>

Pihenj csak. Itt leszek melletted,<br>s csöndesen őrzöm álmodat,<br>lágy takaróval betakarlak,<br>megsimítva az arcodat.<br>Ne félj. Ha rosszat álmodnál<br>elég egy sóhajtás nekem,<br>s messzire űzöm a rosszat,<br>amelytől riadt leszel.<br>Pihenj csak. Fáradt vagy. Látom.<br>Elárulja a két szemed.<br>Olyankor bágyadtan nézel,<br>szemed is elárul nekem.<br>Ne félj. Én itt leszek mindig,<br>s ha kell, virrasztok veled,<br>hűvös estéken, téli éjen<br>majd meleg takaród leszek.<br>Átölellek és magamhoz húzlak,<br>hogy érezzem milyen meleg<br>tested, amikor átölelve<br>békésen itt alszol velem.<br>Tudod, nekem csak az a fontos,<br>hogy mindig melletted legyek,<br>s megőrizzelek minden bajtól,<br>hiszen annyira féltelek.

Úgy múlik el felettünk az élet,<br>mint a gyorsan száguldó idő,<br>oly sebesen suhannak a percek,<br>visszanézni soha sincs idő.<br><br><br>Keresnénk az elmúlt órát, percet,<br>átlépve, az idő kapuján,<br>Ám hiába. Nem találunk semmit,<br>por lepte be lépteink nyomát.<br><br><br>Elmúltak a nagyreményű álmok,<br>dús hajamra szürke köd szitál,<br>bár takarnám, egyre jobban látszik,<br>s köröttem már zúzmarás a táj.<br><br><br>Ott csillognak kristályos fehéren<br>a tar ágak. Hófehér világ<br>tárul elém vakító fehérben,<br>oly hideg van. Mégis oly csodás.<br><br><br>Milyen furcsa: régen is fehér volt,<br>épp úgy öltött gyöngyházszín ruhát,<br>mégsem láttam olyan szép fehérnek<br>csak most, mikor vén fejemre száll<br><br><br>a dér. És most mindent másképp látok,<br>pezsgő vérem csendesebbre vált,<br>mégis vágyom még sokáig látni<br>akkor is, ha dús hajamra száll.

Lángokban égtünk akkor éjjel,<br>nem is értem, már, hogy lehet<br>olyan hirtelen lángra kapni,<br>ahogyan akkor ott, veled.<br><br><br>Ma is érzem a forróságát,<br>amely átjárja mindenem,<br>hisz az a tűz, mi benned égett,<br>felgyújtotta a szívemet.<br><br><br>Nem hittem el, hogy tudok szeretni<br>olyan tűzzel, mely oly heves,<br>mint a pillanat töredéke,<br>mely átsuhan rajtad hirtelen.<br><br><br>Nem is értettem akkor éjjel<br>magam sem azt, hogy mért teszem,<br>nem akartam már úgy szeretni<br>senkit, hisz lelkem oly sebes.<br><br><br>Lángokban égtünk, s akkor úgy tűnt,<br>sosem alszik ki teljesen,<br>hisz az a szikra oly erős volt,<br>s egy röpke perc alatt lángra kelt.<br><br><br>Mégis kihunyt, de mégse bánom,<br>hisz melege most is úgy ölel,<br>hogy felmelegít, és elvarázsol<br>újjá élesztve mindenem.<br><br><br>Most itt vagyok. Izzó parázsként<br>várva, hogy újra lángra kelts,<br>tudom, hogy lángod perzsel, éget,<br>de mégis: te vagy a mindenem!

Ha dohányoznék, kanyar füstöt fújnék erre... csúnya világra… <br>Lenne még szögletes füstkarika... cigi csonkot dobnék mára. <br>De, hiába akarom, nem megy ebből semmi sem, <br>Én biz' nem dohányzom, ez nekem nem lételemem! <br> <br>Egyenes uborka. <br>Disznóknak gumijátékok. <br>Áll az ész, csak nézek! <br>* <br>Én ezt találtam fel! <br>Füstből, szögletes karika. <br>Ma ezt várják tőlem. <br>* <br>Mai világ ilyen. <br>Gumikerekű paripa. <br>Van, mi határtalan… <br>* <br>Minek ezen a világon a cudar, káros szenvedély? <br>Gyötör magában ez az élet és csúszik, mint meredély. <br>Emberek, ismerősök, rokonok, mind... látom, hogy szenved! <br>Megfigyeltem a jóember kezét, mindenki elenged… <br>* <br>Elgennyesedett seb <br>Beláthatatlan kárt okoz. <br>Orvosnak kezelni. <br>Nem megmászható meredély, <br>Az önpusztító szenvedély. <br>* <br>Úgyis meredek lét, <br>Minek még nehezíteni? <br>Alkalmazkodni kell. <br>* <br>Sokféle indíték <br>A cselekedet rugója. <br>Új és erős rugó…?! <br>Kinek fontosak gyerekek? <br>Emberek nagyon szenvednek. <br> <br>Vecsés, 2015. február 24. – Kustra Ferenc József <br>HIAQ és TANQ csokorban, az új szépirodalmi irányzat jegyében. [Én alkottam meg… (szótagszám, 6-8-6.) Ez jobban illik az európai gondolkodáshoz, és a magyar nyelvhez, mint a haiku! Eszmeisége ezzel együtt a haikuéval azonos] <br>