Hétköznapi pszichológia… <br>Bizony-bizony minden percenként egy-egy szó csak elszáll, <br>Ha nincs más újabb mondandó, végtelen nagy csend beáll! <br>A szívdobbanás, csak dübörög, válaszhiány elszáll! <br>* <br>Szó elszáll, mint a szél, <br>Hallgatásban süvölt a csend. <br>Szívhang az, ami szól. <br>** <br> <br>Ha válaszhiány nem ad hangot, ajkam is remegve megáll. <br>Ha mellettem ébredsz, közben távol vagy… szó nem is szól, elszáll. <br>Én meg jó erősen ölelnélek, szorítanálak… csend áll. <br>* <br>Mellettem vagy talán, <br>Válasz nélkül szobroz a csend. <br>Szó bennem elhallgat. <br>** <br> <br>Ki rab, csendben szabadságot vágy… rabság maga a boldogtalanság. <br>Rabságban bizony ritka a vigyor-mosolyság, nincs gátlástalanság. <br>Rabságban szó sem döntő, maga a némaság, szinte hangtalanság. <br>* <br>Mosoly ritka erre, <br>Rabság fojtogat, hang se száll. <br>A szabadság csak vágy. <br>** <br> <br>Rabként vágyjuk szabadságot, erre szomjazunk, <br>Mert bármely börtön lehet a legnagyobb vágyunk? <br>Szólnánk is, de nem lehet, csend… miatta állunk! <br>* <br>Szabadság szomj éget, <br>Börtönné válik a vágyunk. <br>Némán marad a szó. <br>** <br> <br>Csukott emberi szem tán' nem láthat csodát, <br>Közben, mint üldözött, átéljük csend hangját. <br>Léknek a csendjében, nekünk szűnik világ… <br>* <br>Csukott szem fénytelen, <br>Csodák csendesen elszöknek. <br>Csend kiált legbelül. <br> <br>Vecsés, 2025. május 18.- Siófok, 2025. június 6. Kustra Ferenc József- írtuk kétszerzősnek, Bosányi Alexandra Eszter azonos c. verse, mint ötletadó alapján. Gránicz Éva szerző-, és poétatársam a HIAKU -kat írta. (6 8 6) <br>

Komolyos humorban… <br> <br>Kósza gondolatim röpködnek, mint vak-varjú sereg, a levegőben, <br>Maradékok, meg utánuk mennek, de észlelem, eltűnnek az légben… <br>Mit tegyek, mit tegyek eme súlyosocska helyzetben, nézek felfele, <br>De nem látok már egy vak-varjút sem, gondolatokat biztos elvitte… <br>** <br> <br>Talán fejedre kéne tenni egy gondolatfogó kalapot, <br>Vagy kicsi, rövid madzaggal kötni őket: „ne repülj, maradj ott!” <br>De lehet, csak pihennek fent egy villanypózna tetején, <br>S majd visszajönnek, ha agyad újra bekapcsol a helyén. <br> <br>Szélfútta gondolatok, szállnak, mint nejlon zacskó a parkban, <br>Kapok utánuk, de csak billegve botlok a tarkaságban. <br>Meglehet, elbújtak egy kávéscsésze aljában, <br>Vagy csak szabadságra mentek… egy okosabb agyban. <br> <br>Vecsés, 2025. május 22. – Siófok, 2025. május 23. -Kustra Ferenc József- írtuk: 2 szerzősnek. Az első versszakot én írtam, a többi Gránicz Éva poéta-, és szerzőtársam munkája! <br>

Vágyom, hogy gyere Te Annus, hallod? <br> <br> Ne kérdezz! Ha érkezel Anna… <br>Mit hozol… szerelem vihara? <br>Lassan már megszokom, <br>Lassan már vágyódom… <br>Viharod, mindent borít Anna. <br> <br>Előbb csak a vihar szele jő, <br>Utána érkezik csak a nő. <br>Lecsapok hirtelen, <br>Mint szenvedély-isten. <br>Ne félj! Csak a szívedre törő. <br>* <br>Heves vagy Te, heveny stílusban, <br>De imádlak, minden álmomban! <br>Csókolnám a szádat, <br>Meg a nyakicádat! <br>Öntesz szeretettel… akkorban. <br> <br>Heves? De milyen... bíz’ az leszek! <br>Álmodban is veled ott leszek. <br>Csókot nyakra – szájra, <br>Nem vagyok szűz lányka. <br>Szerelem kell mindig a szívnek... <br>* <br>Egyszer csendben érkeznél ide, <br>Tudod, miért várlak ide? <br>Próbaként… nagy próba... <br>Szerelem harcosa… <br>Gyere már Annácskám… jőj ide! <br> <br>Olyat tőlem ki látott, csendben? <br>Mint a tolvaj ki lapul lesben? <br>Ámor harcosaként, <br>Lelkem gyújtana fényt. <br> <br>S csiklandós puszit nyomnál estben... Vecsés, 2025. április 1. – Siófok, 2025. augusztus 2. Kustra Ferenc József- írtam: romantikus LIMERIK csokorban, a páratlanokat. A párosokat, Gránicz Éva, poéta-, és szerzőtársam írta. <br>

Minden szó előtt a csend áll.<br>Üres ég szórja szögesdrót-fényeit,<br>hol kő-csend szárnyak a szélben felemelnek Istenig. <br> <br>Ima <br>Ez a lélek ideje. Ez a maradás. A holnap nélküli jelen.<br>Az ima, ami már nem kér,<br>csak van.<br> Keresztre szegezve <br>Egyedül vagyok. De nem magam.<br>Valaki néz. Valaki hallgat.<br>A csend Isten is, szegek és kalapács hangjai.<br> Jelenlét<br>Isten nem beszél, csak jelen van.<br>Mint víz alatt az emlék,<br>vagy egy gyermekkori félelem –<br>örök, hangtalan.

Nem védtelen, mint a vadállat, <br>és, ha szükségét érzi, <br>törvényt bont.<br>Ahogy az erdőben járok,<br>Csak hallgatok,<br>És hallgatom, ahogy az avar<br>dühösen rám förmed, ha rúgom,<br><br>Nem védtelen, de vadállat,<br>ahogy hanyatt, <br>tarkóm alatt a kezemmel<br>fekszem, a réten,<br>Rágok egy fűszálat, <br>elkapom a szellőt,<br>Etetem a méheket.<br>Pont úgy, mint régen,<br><br>Védtelen vagyok, <br>mint a vadállat, <br>de, ha a szükség úgy hozza,<br>Mégis törvényt bontok,<br>És a csendből vérzivatar lesz,<br>Látom a rémes sorsokat,<br>És, hogy mikor mit rontottam el,<br>Most ne gyere közel,<br>beleket ontok.<br><br>De ezt egy apró madárka nem tudja<br>és rászáll a vállamra,<br>Csivitel a fülembe,<br>Lassan lehűl a vérem,<br>Ma már nem ölök többet,<br>És, akik eddig a földre löktek,<br>Sértetlenül mehetnek haza, <br>hogy megöleljék a gyerekeiket.