Őszben áll<br>Ráncosodó korom<br>A fásult lélek<br>Kérges palástja<br>A tavasz a nyár<br>Hol van az már<br>Csupán pár emlék foszlány<br><br>Ajándék a reggel<br>Minden naplemente <br>Az elszáradt leveleket<br>A szél már leverte<br>Sorvad a hit<br>Sok remény-terv<br>A tavaszom s a nyár<br>Már mögöttem jár<br><br>Pár emlék foszlány<br>Porosodott képek<br>Szemüvegen át<br>Kacsintok felétek<br>Óhajom szerény<br>Csendes a gondolat<br>Az Isten talán<br>Meghallja hangomat<br>Jól jönne még pár<br>Tavasz és nyár<br>Kiket úgy szeretek<br>Maradhassak veletek

Rügyekről álmodozva<br>A delelő kurta napsütesben<br>Fellélegezne <br>Zsenge levelekkel felvértezve<br>A tömött hóba csomagolt<br>Bársonyos kikelet,<br><br>De az időt<br>Sürgetni nem lehet.<br><br>Már az óősöknek<br>Kinyilatkoztatva megírattatott:<br>Mindennek meg van a maga ideje.<br>...mint ahogy a tavasznak is,<br>És még sok ezernyi másnak,<br>...mint ahogy <br>Ideje van a várakozásnak<br>Is.<br>Ahol alázattal meglapul az óhajtott<br>Gyümölcs édessége.<br>A várakozásban van<br>Parázslik majd lángra lobban<br>Minden változás fényessége.

Téli napon <br>Nem szokatlan<br>Jégvirág nyílt <br>Az ablakban<br>Kristály szirma <br>Hogy csillogott<br>Mikor a nap <br>Rá ragyogott<br>De a fényben <br>Könnye csordult<br>Szép levele <br>Gyorsan torzult<br>Tünemény lett <br>Mint egy álom<br>Szétfolyott a párkányon.

betonfalakba zárt csendem<br>meg nem osztom senkivel<br>néha mégis szólok a falhoz<br>bár tudom hogy úgysem felel<br>magányom magam választottam<br>ahhoz senkinek sincs köze<br>miként mikor és hogyan szállt rám<br>a világ rettenetes összes közönye<br>voltam forró vérű ifjú én is<br>dacoltam a hétfejűekkel<br>azt hittem dicső a harcom<br>s a nap csak miattam kel fel<br>szerencsétlen faltörő kos én<br>nyitott volt előttem minden kapu<br>hiába intettek a felnőttek<br>és sírt miattam szegény anyu<br>konokságom lett a vesztem<br>a sok pofára esés fájt<br>meg nem hajoltam eltörtem<br>s most alig cipelem a mát<br>azt hiszem egy lesz a sorsom<br>a tehetetlenné vált vénekkel<br>feketében templomba járok<br>s fohászkodom gajdoló énekkel<br>már mindegy miként miért<br>utam vége közeleg<br>annak is ez lesz a sorsa<br>aki lelkében sosem volt beteg

Hamuvá érett lángokon túl<br>Már nem a korom az úr. <br>Egykoron büszke korokon, <br>Papírra vetett sorokon, <br>S a lelkemben <br>Nyomot hagyott <br>Égetett korom, <br>Az elhalasztott alkalom. <br><br>Perzselő lángokon túl<br>A hamu parazsa meglapul, <br>S vissza tükrözi korom<br>A megjárt utakon<br>Ujjlenyomatom<br>Rátapad a sorokon<br>Sorakozó betűhalmazon<br>Felejtett gondolatra.<br><br>Pillanat-gyűjtemények sora<br>Talpam alatt az időt eltolta.