3 szerzős meditáció az életről… <br> <br>Az élet olyan, mint egy foszlós bélű kalács, <br>Ezzel nem megyünk messzire, de ha, nincsen más? <br> <br>Kalács illatozik, <br>Nagymama épp most sütötte. <br>Szeretettel teli. <br>Koldus fázik ablak alatt, <br>Maradt morzsa, néhány falat? <br> <br>Lehet fényűző életed, <br>Ha a szeretetet nem ismered, <br>Tönkremegy életed. <br> <br>Lehet életed kényelem, <br>Ha szíved szeretni képtelen, <br>Életed lesz gyötrelem. <br> <br>* <br> <br>A szeretet olyan, mint egy foszlós bélű kalács! <br>Ezzel ugyan nem boldogulunk, de ha, nincsen más? <br> <br>Kicsi gyermek majszol, <br>Kakaót iszik melegben. <br>Szeme csillogó zöld. <br>Megfagy ágrólszakadt ember, <br>Odakinn. Szólni már nem mer. <br> <br>A szeretet óriási kincs, <br>Boldoggá tesz. Biz’ fájdalom, ha nincs. <br> <br>Szeretetben élni tudni kell! <br>Boldogsághoz kettő kell, <br>Élet nélküle bagatell. <br> <br>* <br> <br>Párkapcsolat olyan, mint szétfoszlott, foszlós bélű kalács… <br>Életlen késsel nem szeletelhető… de, ha nincsen más? <br> <br>A hold - mint fél kalács. <br>Szép leány szeretni tanul, <br>Gyermekkorára néz. <br>Kucorog a nincstelene, <br>Rég elhagyta már kedvese. <br> <br>Párban rózsás az élet, amíg virul szeretet. <br>Nélküle viselheted tövissebeket. <br> <br>Párkapcsolat foszlós-kalács, frissen fogyaszd! <br>Ha más nincs... később beletörik fogad. <br> <br>Vecsés, 2017. december 28. – Mórahalom, 2018. január 20. - Szabadka, 2018. január 18. - Kustra Ferenc József: a verset én írtam. A 10 szavasok Jurisin (Szőke) Margit munkája. A TANQ -kat Farkas Tekla írta és a vers címe: „Sorsok…” <br>

Nem láthatod könnyeimet,<br>nem maradhatok,<br>már nem lehet.<br><br>Ágyam üresen áll,<br>forgolodok benne csupán, szívem:<br>az álom és ébrenlét határainál.<br><br>El kell mennem, de várok még picit,<br>talán egy pillanatnyit, annyit, hogy ki tudd<br>mondani: maradj még kicsit.<br><br>Nem...<br>Nem maradhatok,<br>az ajtók becsukódtak,<br>elszáradtak a virágok.

Csak egyszer még, az idő végén,<br>szeretni úgy... szív mélyén.<br>Nem játékból, nem szokás szerint,<br>hanem úgy, hogy a lelkem is megpihen itt.<br><br>Az idő megy-, mikor nincs vége... Közben vágy a szív mélyébe.<br>Lélekút is fogy, pihenni kéne, nem lesz itt szokás, semmiféle.<br>*<br>Voltak már szavak, ígéretek,<br>és mind mögött üres tekintetek.<br>Mosoly, mi csak dísz volt az arcon,<br>és én újra hittem, - bíztam vakon.<br><br>Ígérgető szavak? Ezzel vannak tele szénapadlások... birkácskának.<br>Mosoly kiváltója vak bizalom, itt nem jó... csak az igaz bizalom.<br>*<br>Adtam magam, egész, tiszta szívvel,<br>de senki sem látott igaz tekintettel.<br>Volt, ki szeretett szépen szavakban,<br>de nem maradt ott, fájó bajomban.<br><br>Bizalmad nagyszerű... és hogy tiszta szívvel? Szép szavak, fájós reménységek?<br>Segítek majd fájós bajodban, összeakadó lesz mély tekintetünk, szívjóságban.<br>*<br>Már nem álmodom nagy csodákról,<br>sem forró nyarakról, sem virágos tavaszról.<br>Csak egy ölelésről, hol nem kell kételkednem,<br>egy szempárról, mi tükrözi a lelkem.<br><br>Álmodban legyenek még nagy csodák, telek és virágos tavaszkák...<br>Hozzájutsz még a "csak egy öleléshez" egy szempár lesz a léted...<br>*<br>Ez a vágyam, nem nagy, nem is új,<br>egy társ, ki a szívében hozzám simul.<br>Ha jönne még, ki tisztán szeretne,<br>megmutatná, mit jelent az: egyszer, de örökre.<br><br>Erős lesz még a vágyad, aki szeretve jön, így lesz még társ...<br>Lesz még simulás, létedben van, lesz még ki szer... és végtelenbe...<br><br><br>Siófok, 2025. május 15. ? Vecsés, 2025. május 16. -Gránicz Éva- írtam: a bokorrímeseket! A leoninusokat szerző-, és poétatársam Kustra Ferenc József írta.

Kéz a kézben lépünk a part menti tájon,<br>Lágy fuvallat játszik a nádasvilágon.<br>A szívem a nyugalmat megleli nyomban,<br>Arra gondolok, ami a Ré és a Fá között van.<br><br>Hajó ringat minket a selymes víz hátán,<br>Csillagokat nézzük a holdvilág árnyán.<br>Lelkem lelkeddel eggyé olvad a csókban,<br>Arra gondolok, ami a Ré és a Fá között van.<br><br>Nincsen rá szó, se pontos definíció,<br>De minden szívdobbanásod nekem való.<br>Lelked bennem marad, a vágy olthatatlan,<br>Arra gondolok, ami a Ré és a Fá között van.<br><br>Ha sötét vihar jön, akár elfogy a fény,<br>Pillantásodból életre kel a remény.<br>Élet zenéje bennünk születik, lobban,<br>Arra gondolok, ami a Ré és a Fá között van.<br><br>Siófok, 2025. június 27. - Gránicz Éva

Két hete talán, vagy több is már,<br>minden este ablakom elé száll egy kismadár.<br>Éjféltájt' érkezik, felül az ág hegyére,<br>megköszörüli torkát és rázendít a zenére.<br><br>Szerenádot ád, s míg a Nap elő nem dugja első sugarát,<br>addig abba nem hagyja, csőre be nem áll.<br>Fütyül, trillázik, csattog, cserreg...<br>visszhangzik az éjszakában a madárének.<br><br>Szólózik, konkurenciája nincsen,<br>így csak az övé minden figyelmem.<br>Ágyamban fekszem, hallgatom az előadást.<br>Arcomon mosoly fakad, - ó ez annyira csodás!<br><br>Dalnokok királya vagy!<br>Tiéd a legszebb ének, ami csak madártorkon kiférhet.<br>Csordultig tölti meg a szívemet örömmel, <br>a lelkemet az égig emeli fel.<br><br>Kis Fülemülém, édes Csalogányom!<br>Sokszor gyere még, hangodat hadd csodálom!<br>De tudom, hogy egyszer nem jössz többé<br>és az éjszaka újra csendes lesz mint rég.<br><br>Akkor is köszönöm, hogy nekem daloltál,<br>szürke életembe egy kis színt varázsoltál.<br>Ha valamikor majd újra erre repülsz, szállj le, pihenj meg nálam.<br>Ha nem is egész éjszakára, legalább egy nótára.<br><br>Siófokon, 2023. május 9. - Gránicz Éva