Vad holdfény vágtat át a rónán, <br>Kevés, ki erre megy ez órán. <br>Kevés, ki veszi erre a merszet, <br>Legjobb, ha visz magával sereget. <br> <br>A magányos vajon mit kereshet, <br>Miért nem visz magával sereget? <br>Biztos erre van valami dolga, <br>Nagy a mersze és/vagy bátorsága. <br> <br>Nemcsak mersz kell, de sok szerencse is. <br>Cél; nemcsak menni, de találni is. <br>Ilyen az élet, mint egy nagy róna, <br>Vad holdfényben látunk képet róla. <br> <br>Vecsés, 1998. július 30. - Kustra Ferenc József <br>

Sorsom, mint kiszáradt folyó medre, <br>Száraz, köves, és a por tengere. <br>Szomjan veszett, elhullottak csontja <br>Övezi partot, mint keblek halma. <br> <br>A sivárság olyan szembetűnő, <br>Hogy ettől már majd’ megolvad a kő. <br>Éltet adó folyadék itt nincsen, <br>Hogy lesz-e, arra kilátás sincsen. <br> <br>Szárnyalni kellene, mint Ikarosz, <br>Mit számítana, hogy az lenne rossz. <br>Félnem nem kell, hogy majd megolvadok, <br>Mert kilátás sincsen, hogy szárnyalok. <br> <br>Vecsés, 2000. július 17. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás. <br>

Ázok és fázok és megállok, <br>Lecsurgó vízre rácsodálok. <br>Fénynyalábok a vízcseppekben, <br>Tükröződnek a tág szememben. <br> <br>Ázok és fázok és didergek, <br>Annyira lenyűgöznek fények. <br>Arcomba ver, puha vízeső, <br>Érzet és látvány; meseillő. <br> <br>Már csak fázok, lassan száradok, <br>Eltűnnek a szép fénynyalábok. <br>Átélt élménytől megújhodom <br>És indulok, mennem kell, tudom. <br> <br>Vecsés, 1999. január 23. – Kustra Ferenc József <br>

Valaki mondja már meg, hogy mi van? <br>Miért szép kék az ég, de nem nekem? <br>Van másik élet, mi szép és hol van? <br>Az én osztályrészem csak félelem? <br> <br>Budapest, 2000. június 30. – Kustra Ferenc József <br>

Hétköznapi pszichológia… avagy a versírás lélektana. <br> <br>(Bokorrímes duó) <br>Hiába ír szűzi kéz, hiába lágy a gondolat-melódia, <br>Sunyin oson, lopakodva tép, minden átrág… idő paródia… <br>Remény sokszor olyasmi, hogy bizony, csak kétesen csillan, <br>Forrását ennek kitapasztalni? Akkor honnan villan? <br> <br>Lágynak tűnő melódiák, üresen konganak, <br>Vadóc futamok, szerencsétlenül csak bénáznak… <br>Ha olvasás közben veszel egy mély levegőt, <br>Közben érzed, ártatlan a lelked, meggyötört. <br>* <br> <br>(Leoninus trió) <br>Persze lopakodva is lehetne verset írni, de minek? Egy torzszüleményt, pl. kinek? <br>Éreztél Te írás közben lelki fájdalmat? Kaptál-e Te mocskolódó rágalmat? <br>Kívánkoztál-e te már messzi fölre? Volt e benned érzés, hogy ezt akkor örökre? <br>Mikor egy újabb sort leírtál, mert alkotsz… éreztél olyt’: nem jó, mert ezzel hivalkodsz? <br> <br>Poéta sorokat írjon és ne rágódjon! <br>Poéta verseljen és szavakkal csencseljen. <br>Poéta vezesd népet, utat mutass, szépet. <br> <br>Állítják a nem javítható ’hívők’, nem gonosz a világ, csak most teret nyert a másság. <br>Én meg üzenem az ’hívőknek’: káosz a világ, és pusztítja emberiséget, kórság… <br>Az emberi társadalmaknak megvan a rendje. Így nem elintézhető: egye-fene! <br>* <br> <br>(senrjon trió) <br>Bármily’ a helyzet nekem <br>Írnom kell! Folyvást és állandón! <br>Lélekfenntartó! <br> <br>Lopakodva irhatok, <br>De azért írok, megjelenjen! <br>Lélekfenntartó! <br> <br>Kevés a jó világban… <br>Alkalmazkodva jeleskedek… <br>Lélekfenntartó! <br> <br>Vecsés, 2016. október 7. - Kustra Ferenc József- írtam; avagy részletek a versírás lélektanából… <br>