Hahogy haragszol, nem az anyádért, <br>Nem hét gulyára szóló tanyádért, <br>Hanem haragszol romlott hazádért, <br>Grófok és papok uraságáért. <br><br>Nem gyermekidért fájtak a dolgok, <br>Nem tenmagadért nem voltál boldog, <br>Hanem megnyíltak gyászos mennyboltok, <br>Hanem haragra sok másért volt ok. <br><br>Jaj, hogy nem lehetsz te most az élen, <br>Bátran, durcásan, hősen, kevélyen, <br>Minden magyarnak bús szívén, mélyen <br>S rólad az ellen aggva beszéljen. <br><br>Be kár teérted s be kár miattunk. <br>Amit gyüjtöttünk, őriztünk, adtunk, <br>Amit nagy-gyáván másokra hagytunk, <br>Most az lett a mi vádoló fattyunk. <br><br>Ha te még hinnél, ha te még szólnál, <br>Piros neveknél pirosabb volnál, <br>Pirosabb lennél a piros bornál <br>S véresebb lennél véres bibornál. <br><br>Hogyha lehetne, be ütnél széjjel, <br>Be hajnalodnék a magyar éjjel, <br>Rímmel és karddal, szóval, fekéllyel <br>Égetnél, dúlnál mindent víg kéjjel. <br><br>Te volnál akkor életnek sója, <br>Úri bűnöknek nagy bosszulója, <br>Magyar deákok nagy pártolója, <br>Mindeneknek hős ostorozója. <br><br>Jaj, hogy haragszol s hiába minden, <br>Vér fogyatkozik szítt ereidben, <br>Magyar dühödre elég düh nincsen: <br>Fajtáddal együtt verjen az Isten.<br>

Új Kisértet jár, harsog a hír, <br>Ki jött nem éjfélkor, de nappal, <br>Dacosan viselt, vörös és szép, <br>De még az Úristen előtt sem <br>Levehető sisakkal. <br><br>Jelenéseit én hallgatom, <br>Szóbeszédjét sok, henye főnek, <br>De már tudom, hogy kiről van szó: <br>Nagy jöttéről és ittlétéről <br>Az én szent keritőmnek. <br><br>Hogy szeressék, ezt tán tiltja is, <br>Mert ő nem számít úri szemre, <br>De nagy szeretettel átadja <br>Magát és Kisértet-mivoltát <br>Bármilyen küzdelemre. <br><br>Sokszor találkoztam vele már, <br>Vitáztam vele, verekedtem, <br>De ha elhagytam talán százszor, <br>Ezerszer tértem vissza hozzá <br>S mindig szerelmesebben. <br><br>Ez a nagy, nappali Kisértet, <br>Ki szemet lefog, agyat kábít, <br>Ráborul minden tisztes szívre <br>S érezteti: hatalmasabb, több, <br>Mint itt akárki másik. <br><br>Ki csak percnyi becsülettel él, <br>Éli ezt a silány világot, <br>Beismeri búsan, miként én: <br>Kisértetet, kisérendőbbet, <br>Soha, sohase látott. <br><br>Mindent elvesztünk, én már tudom, <br>E tétova, szomorú földön, <br>De mezét ez új Kisértetnek, <br>Vörös mezét vígan és újból, <br>Újból magamra öltöm. <br><br>Ezt az egyetlen Kisértetét <br>Nem tudom könnyen elhessentni: <br>Magyar vagyok s keserű sorssal, <br>De édes daccal harsogom, hogy <br>Ez: van s nincs itt más semmi. <br><br>Semmi, mint ez új Kisértetünk, <br>Melytől rengve fél gyönge elme. <br>Félnek obsitosi a Multnak <br>S akit kisér fiatal útján <br>Az aggottak félelme. <br><br>Hajh, megutáltam az életet, <br>Lelkem csatákban összelőtten, <br>De lelkem és e bús magyar föld <br>Új Kisértetét várva várja <br>S itt piroslik előttem. <br><br>Az én Istenem sújtsa le azt, <br>Ki e hitet kétli, gátolná <br>S akit az új Kisértet kisért, <br>Kapja meg a csodát, megváltást, <br>Istenem hozza hozzá.<br>

Minden semmirevalónak, <br>Gácsnak, svábnak és zsidónak: <br>Grádics adatott: <br>Itt alant már csak egyedül <br>Maradok... <br><br>Sürög a vad, magyar élet, <br>Még a némák is beszélnek <br>S uccám ellepik <br>S bárki taknyost egy bősz iram <br>Fölrepit. <br><br>Seregesen senkik jönnek, <br>Megrabolnak, elköszönnek <br>Gúnnyal, szabadon, <br>Mi bennem gyült, mindenkié. <br>A vagyon. <br><br>Mind a szépet, amit hoztam <br>S ami új, nagy, átkozottan <br>Sok, pazar ige: <br>Úri, léha nullák raja <br>Söpri be. <br><br>Álmagyarok s jöttment népség <br>S címeres, ronda cselédség <br>S nagyúri nagyok: <br>Ez időben, itt, valaki: <br>Én vagyok. <br><br>Új igéim tán nem hatnak, <br>Rossz frigyesim elhagyhatnak <br>S nőhet a fülem, <br>De nem lesz itt semmi, soha <br>Nélkülem.<br>

Szeretek élni, de sok-sok alvás <br>Kurtítsa ezt nekem: <br>Én az Életet bő tagadással, <br>De nagyon-nagyon szeretem. <br><br>Szeretem a bomlott, cifra álmok <br>Éjszakáit nagyon <br>S a mámor-asztalt, hol a cselekvés <br>Ázott vérnyomait hagyom. <br><br>Élet, aléltság, zsibbadtság és tett <br>És állandó pörük: <br>Egyformák immár elszánt magamban, <br>Hivek, rokonok, gyönyörük. <br><br>Élni, élni élet-tagadással, <br>Most már igy élek én: <br>Lássuk, vajjon én-e vagy a Végzet, <br>Melyikünk a külömb legény? <br><br>Nem bánthat most már semmi s várom <br>A beteljesitőt, <br>Ki törvényt mond suhantva fölöttünk, <br>A mindig ifjú, bölcs Időt. <br><br>Odaadom magam a napoknak <br>Szépen, szándéktalan, <br>Élek, mert szép s mert élek. S az Isten <br>Bús-büszkén megcsókol, ha van.<br>

Ni, miként menekül <br>A híres Úr: az Élet, <br>Űzi, veri, kergeti, <br>Mint egy tolvaj cselédet, <br>Egy nálánál is főbb Úr. <br>(És vele menekülnek <br>Millió unokácskák, <br>Kicsi kis élet-szemek, <br>Látom sírva tipegni <br>Közöttük az én kis <br>Életemet.) <br><br>Tapodja a villámló, <br>Szűz és végtelen havat, <br>Szalad az Élet, szalad, <br>Nyomában bogárló, <br>Véres, bolond láb-nyomok. <br><br>Ni, piros-havas homok <br>S egy szörnyű Üldöző. <br>Ni, hogy szalad az Élet <br>Neki a hónak, fagynak, <br>Hogy szaladnak <br>Utána a piciny életek <br>S a darabnyi halálok. <br><br>Óh, én magamból kiszállok <br>S úgy nézem ezt a hajszát, <br>Mint Rembrandt nézte rajzát <br>S a borút, mit ecsettel <br>Holt színnek rakott rája, <br>A borút, mely ma ragyog. <br><br>(Tudom: valaki vagyok, <br>Ám sok hazug széppel, <br>Babonás okkal, állal, <br>Nagyon is sokat szórakoztam <br>A Halállal, <br>Pedig a Halál nem döntő, <br>A Halál is fél és szalad, <br>Életem és halálom <br>A futó rajkó-hadak <br>Két kis, szegény testvér-senkije.) <br><br>A nagyszerű, szent havat, <br>Lelkem-testem bús, kesely <br>Sorsát, útját követik, <br>Rikítják, mint a szabad <br>Sűrűség vadászai <br>A vadat <br>Üldözvén, vér-lábnyomok. <br>Itt van egy nagy Üldöző, <br>Ezek az ő nyomai <br>S ő százszor több Úr, mint a Halál. <br><br>A Halál: apró vérfolt, <br>Egy rosszul járó óra, <br>Ezerfelé ugrándozik, <br>Ezerfelé mutat, int <br>Ezer bolond mutatója. <br>Téli bolond, pojáca <br>És mindig csak semmiség: <br>Ráver az életünkre <br>És mégse más, mint egy <br>Kis látogatókártya. <br>És mégis és ezerszer <br>Minden futásnak futtán <br>Az Élet havas utján <br>(Életem bolygó utján) <br>Ott kisért ez apró szolga, <br>Ez a semmi: a Halál. <br><br>Lehet: Élet se volna, <br>Hahogyha nincs Halál, <br>Holott ott van mögöttük <br>Titokzatos Uruk, <br>Valami ős és vad, szörnyű <br>Szabálytalan Szabály, <br>Egy nagyon nagy Üldöző. <br><br>A Halál bogárosan, <br>Szeszélyes vér-nyomokban <br>Követi az Életet <br>Egy nála nagyobb Úrnak <br>Úri nagy parancsából. <br><br>De a Halál csak festék <br>Haván a gyáva Életnek. <br>(Az én kis életemnek is, <br>Mert, ni, hogy szaladnak, <br>Mint lázbeteg arcán a rózsák, <br>Kinek porokat adnak.) <br><br>Óh, Halál, én szeretlek <br>(Százszor, sokszor vallottam) <br>És mégse vagy más, <br>Mint véres kisérője, <br>Csöppekre hullott mása, <br>Ártatlan kisérője, <br>A menekülő Életnek, <br><br>(Az én Élettel menekülő <br>Fehér, árva és fagyos <br>Üldözött életemnek is), <br>Kik után jön űzve, szünetlen <br>A nagy Üldöző: az Ismeretlen.<br>