Jaj, felejtek és görbe szájjal <br>Fanyargok én, aki a szitkot <br>Fohásszá avattam s a titkok <br>Bősz szájú harsonája valék. <br><br>Leveleimet elégettem, <br>Multamat a Multba kavartam, <br>Akaratom mind elakartam <br>S unom a rest, döcögő Jövőt. <br><br>Unom már az emlékezést is <br>S a bánást bűneim fölötte, <br>Sok fogadkozásom: örökre, <br>Sok, pazarolt, régi csókomat. <br><br>Kit látok, másnak-váltnak látok <br>S énemben bámulom a régit, <br>Mint egy öreg mesét: beszélik: <br>Óperencián is túl talán. <br><br>Minden úgy csittul, múlik, szürkül, <br>Mint amit rőt mező védelmez: <br>Ma már a Halál sem félelmes <br>S szégyenlem, ha föl-fölijjedek. <br><br>Tán-holnapi végem mosolygom <br>S én, a szegény, megcsalt borissza, <br>Mint egy Isten, úgy nézek vissza, <br>Által, eldobott életemen. <br><br>Ami mámor volt, nem sajnálom, <br>Ami józanság, az se késett, <br>Se barátot, se. feleséget <br>Utamra nem ráncigáltam én. <br><br>Mosom kezeim, szűz Pilátus, <br>Felejtek, jaj és megbocsátok, <br>Csók,, pénz, hit, bűn nem várok rátok, <br>De nem várok már magamra sem.<br>

Nekropoliszban zene zendült <br>Egy süket, őszi napon. <br>Én már meghaltam akkor régen <br>S feküdtem vörös ravatalon. <br><br>Sírt az ajtóm. Csöndben belépett <br>Valaki és nevetett, <br>Valaki, kiért sokat sírtam <br>S akit halottan is szeretek. <br><br>Megsimogatta sárga arcom <br>És kacagott, kacagott: <br>Fény-emberem, idekerültél? <br>Csúf Budapest a ravatalod? <br><br>Hát nem emlékszel már a fényre, <br>Mely déli sírokra száll? <br>Itt Budapesten csúf az élet <br>S ezerszer csúfabb a halál. <br><br>Gyere innen Átok-városból, <br>Gyere, halottam, velem, <br>Itt nem lehet szépet álmodni, <br>Itt nincsen könnyes, nagy szerelem. <br><br>És kezeim puhán megfogta <br>És kacagott, kacagott <br>S azóta déli temetőbe <br>Készül egy szegény halott, halott.<br>

Szeretni kell a csalfa köd-eget, <br>Szeretni kell száz csillag enyhe képét, <br>Fölnézvén a szív könnyebben feled <br>És föltalálja tán az örök békét. <br><br>Csókolni kell az élet-mart sebet, <br>Csudálni kell a lányszem tiszta kékét, <br>Dalolni kell a bánatok felett <br>S nem kérdni, hogy vén Földünk meddig ég még. <br><br>Tisztelni kell az öregek kezét, <br>Símogatni az ifjúság fejét <br>És bátor hittel élni, ölni, csalni. <br><br>Halotti torban folyjon drága bor, <br>Nem szabad sírni soha, semmikor <br>S ha halni kell, hát vígan menjünk halni. <br><br>

A lantot, a lantot <br>Szorítsd kebeledhez <br>Ha jő a halál; <br>Ujjod valamíg azt <br>Pengetheti: vígaszt <br>Bús elme talál. <br><br>Bár a szerelem s bor <br>Ereidben nem forr: <br>Ne tedd le azért; <br>Hát nincs örömed, hát <br>Nincs bánat, amit rád <br>Balsors keze mért?... <br><br>Hisz szép ez az élet <br>Fogytig, ha kíméled <br>Azt ami maradt; <br>Csak az ősz fordultán, <br>Leveleid hulltán <br>Ne kivánj nyarat. <br><br>Bár füstbe reményid, - <br>S egeden felényit <br>Sincs már fel a nap: <br>Ami derüs, élvezd, <br>Boruját meg széleszd: <br>Légy te vidorabb. <br><br>S ne hidd, hogy a lantnak <br>Ereje meglankadt: <br>Csak hangköre más; <br>Ezzel ha elégszel, <br>Még várhat elégszer <br>Dalban vidulás. <br><br>Tárgy künn, s temagadban - <br>És érzelem, az van, <br>Míg dobban a szív; <br>S új eszme ha pezsdűl; <br>Ne vonakodj restűl <br>Mikor a lant hív. <br><br>Van hallgatód? nincsen? <br>Te mondd, ahogy isten <br>Adta mondanod, <br>Bár puszta kopáron <br>- Mint tücsöké nyáron - <br>Vész is ki dalod. <br>

Szép napkeletnek <br>Viránya lelkem, <br>Örök tavasznap mosolyog le rá; <br>Mit csak a földre <br>Ejtett az isten, <br>Megterem rajta minden szép virág. <br><br>Csak egy hiányzott, <br>A hit virága, <br>A sírontúli életnek hite, <br>S ez is kikelt már, <br>Ez is virít már, <br>És ezt szerelmed ülteté ide. <br><br>Miről a büszke, <br>Az elbizott ész <br>Egy hangot sem bírt mondani nekem: <br>Megmagyarázta, <br>S mi könnyedén, azt <br>Édes szerelmed, kedves hitvesem! <br><br>Nem sötét a sír: <br>Szemünk vakul el, <br>Ha rátekintünk, fényességitől, <br>Mely oly szokatlan <br>Varázsözönnel <br>A másvilágból arcainkra dől. <br><br>Nem az enyészet <br>Rideg tanyája <br>A koporsó; de vidám sajka ez, <br>Amely velünk e <br>Szép életből egy <br>Még szebb élet partjára átevez. <br><br>Csak azt az egyet <br>Szeretném tudni: <br>Hol, merre terjed ez a másvilág? <br>És mily alakban <br>Jutunk majd innen <br>Ez ismeretlen másvilágba át? <br><br>Mint ágrul ágra <br>A csalogánypár, <br>Csillagrul csillagra szállunk, te s én? <br>Vagy mint két hattyu <br>Ringunk szelíden <br>Az örökkévalóság tengerén? <br>