Szűnt a vihar. Magas égi azúron <br>nap kivirul puha ködszalagon, <br>míg a vihar vize messzire-zúgón <br>hömpölyög, omlik a vad patakon. <br>Zafina te, jöjj ide: tiszta leánynak <br>pálma tövén nyit a rózsavirág! <br>Szikla-magányban a hűs patak árad, <br>bőgve, zajongva a zord sűrűn át. <br><br>Zafina, szemed beragyogja a tájat <br>puszta vidék is öröm teveled, <br>ajkadon új szerelem dala támad, <br>szerte-szitál e csodás üzenet. <br>Mint kora hajnali szél ha elárad <br>és belerezdül ezernyi virág; <br>hegy vize, halkan mosd köves ágyad, <br>bukva, omolva a szirteken át! <br><br>Zafina, dalod teletölti a szívem, <br>veled a bérci magány se nehéz, <br>szép szerelem szűze, jöjj ide, hívem, <br>ajkadon édes a rózsa, a méz. <br>Zafina, pirulsz? Ártatlan alázat! <br>Súgva keresd szeretőd ajakát! <br>És te szerény légy, kis patak: ágad <br>lágyan ömöljön a völgyeken át. <br><br>Érzem: a kebled örömteli mélyén <br>hogy ver a szív! Csupa könny a szemed: <br>duzzog a szűz, őrködve erényén. <br>Zafina, tekintsd ma e bérci vizet: <br>habra hab omlik, a hab tovavágtat, <br>úszik a tört kicsi rozmaring-ág; <br>gyors az idő, mint vad patak árad, <br>rontva kanyargó medreken át. <br><br>Múlik a szépség és fiatalság, <br>míg mosolyogsz, szerelem szűze te! <br>Ifjú szívünk csupa láz ma, bolondság, <br>révület és láng-fény szövete! <br>Zafina, irígység gerlice-párnak: <br>búgva sóhajtoz, amint idelát! <br>Szép szerelem mint dús patak árad, <br>futva, keringve a réteken át.