Oly szép csodálatos látvány,
E két szép szemed látván.
Eljöttem ide szerelmem,
Hogy megkérjem a kezedet.
Remélem igent mondasz,
És együtt élünk majd.
Ó szeretlek tiszta szívböl,
Ezt mindörökké halld.

Most itt álok elötted,
s két szemedbe nézek.
Nem tudom hogy mit fogsz dönteni,
De azt szívböl tedd, úgy lesz örömem.
Én megteszek mindent hogy,
Boldog légy mindenkor,
Szerelmünk zálogaként,
Édes álmainkért.

Oly szép csodálatos nap ez,
Elmondhatom érzésemet.
Köszönöm neked Istenem,
Hogy megteremtetted,
Ezt a gyönyörü leányt,
Ki itt áll elöttem,
Kit szeretnék feleségül venni,
És gondját viselni.

Testünk minden sejtje sötét szakaszba ér,
A búcsúzás fájdalmátol mindenki fél,
Kivéve az egysejtü élőlény.

Ez a két év gyorsan elszelelt,
És TZ ötös sose kellt.
Ferike ellenöröét mindif kivitte,
És tanárnö a szaktanárit beirta izibe.

Lassan vége a hajnalnak,
És tovább kéll a Hanjalka,
Jo volt bioszon magyart tanulni,
És szép álmokat aludni.

Végezetül mit is mondhatnék,
Ez egy boldog emlék.Remélem.
Toth-Tari Hajnalkának,
A biológia attyának

Keresgéltem égen földön,
Polcok mélyén, régi könyvben,
Hol találnék egy szép verset,
Hogy jó Anyám felköszöntsem.
Egyik vers sem illett rája,
Csalódottan félretettem.
Magam írom köszöntőmet,
Itt van a vers a szívemben.

Köszönöm a gyermekkorom,
Sok játékos, vidám évet.
Rózsakertben szaladgáltam,
Féltő szemed csak rám nézett.
Később lehulltak a rózsák,
Nehéz évek következtek.
Dúdolgatva varrogattál,
Kerested a kenyerünket.

Köszönöm az ifjúságom.
Mindig csak javam akartad.
Menyasszonyi fehér ruhám
Két kezeddel magad varrtad.
Aztán mikor kis unokád
Ott tipegett körülötted,
Fájó szivvel búcsút mondtunk,
A sors messze dobott minket.

Köszönöm a megértésed.
Szemrehányást sohsem mondtál.
Hol nevetve, néha sírva
Ezer levelet megírtál.
Közben, elszálltak az évek?
Daloltál vagy imádkoztál.
Eltemetted jó Apámat
Aztán, magadra maradtál.

Köszönöm, hogy közénk jöttél.
Elhagytad a szokott fészked.
Rózsaszínű kis házadat
A miénkkel felcserélted.
Népes család körülötted,
Nem lesz többé semmi gondod.
Hálás szivvel azt kivánjuk:
Száz évig élj, s legyél boldog!

Miért is jöttem erre a világra?
Nem akart engem senki sem!
Csak megtűrtek, akár egy tárgyat,
de sosem értékelt senki sem.

Szerető szóra nem emlékszem.
Csak a gúny marta lelkemet.
S ha bántottak, papírra írtam
lelkemből hullott könnyemet.

Vézna gyermekként robotoltam,
elmenekülve messzire,
de mégis tudtam derűs maradni!
Sosem tört össze semmi sem.

Csalódtam százszor, és ezerszer!
Sosem kellettem senkinek.
Ki szegény, és beteg, még ha szép is,
lenézik. S kerülik messzire.

Mégse bánom! Boldog is voltam.
Hisz van két gyönyörű gyermekem!
A legdrágább kincs, mit a sorstól kaptam,
s nem veheti el senki sem.

Mennyi bánat, mely tovatűnt régen,
s a messzeségben elveszett,
mint a távoli múltban elkallódó
teleírt, rongyos papírhegyek.

Mégsem sírok! Nem vágyom másra,
csak annyit adj nekem! Istenem!
Hogy tudjam őrizni, támogatni
két féltve őrzött kincsemet.

Ne engedd könnyüket hullni!
Hagyd a bánatot énnekem!
S ha menni kell, szólíts el engem,
csak Őket ne érje semmi sem!

Kicsi angyal vagy nekem
beragyogod az életem.
Nélküled egy senki vagyok,
még a nap se úgy ragyog.
Te vagy életem boldogsága,
a szívem vérző rózsája.
Kis fiam nagyon szeretlek,
és csak te kellesz nekem.