Írta: Poór Edit

Megérintet versed,
Korábban már gyógyult sebet,
Viharként tépte fel szívemben!
Ahogy olvasom versed,
Betűk, halványodnak előttem,
Arcomon könnyek peregnek!
Fájdalom tüze ég lelkemben,
Gyötrelemtől maró érzés szívemben!
Téren ? időn át, nagy küzdelmet vívtam ám!
Szívem és lelkem, még gyógyulásra vár.
Érzem, mily óriás az űr szívemben,
Versed megérintette lelkemet.
Reménytelen a gyógyír e világban,
Talán boldogabb leszek a másvilágban.
Más érzi tüzét két ragyogó szemednek,
Nélküled, küzdelmek között szenvedek!

Magányom korábban már megszoktam,
Így egyedül is jól éreztem magam.
Szívemet páncélba zártam
A gyötrő érzelmek elől,
S ez szolgált nekem védelemül.
Ámor nyila mégis szíven talált,
Keresés, kérés nélkül megtalált.
Nehéz volt ellene a küzdelem,
Feladtam, győzött az érzelem.
De az igazi küzdelem
Csak most kezdődött el nekem.
Minden nap egy újabb gyötrelem,
Csak arra várva, hogy itt legyen.
Az égő érzéssel a szívemben
Már őrjítő volt az életem.
Mindig abban bízva, hogy a holnap
Majd hozhat egy új napot,
S talán boldog lesz holnapom.
Hiába vártam éveket,
Nem változott életem.
Számomra már reménytelen.
Így ezt a harcot feladom,
A küzdelmet tovább nem bírom.
Bezárom hát szívem s lelkem,
Melyet soha többé nem tör fel érzelem.
Majd a magány lesz méltó helyen.
A boldogság adománya
Ebben az életben
Nem jutott énnekem,
Hiába szerettem.

A szeretet lángja mindenkiben él,
Csak tőled függ, hogyan ég.
Parázsként vagy gyertyaként,
Fénye meg nem szűnik, örökké él.
Bármi történhet veled,
A szeretet legyen legfontosabb neked.
Addig, míg a szeretet vezérel,
Ragyogó fényben jár táncot lelked.
Boldog mosoly száll el arcodról,
S aki kapja, örömteli lesz a napja.
Soha ne várj cserébe semmit,
Mert a szeretet boldog, ki adhatja.
Boldognak akar látni,
Így lesz örömteli az ő napja.
Ha mégis viszonoznák mosolyod,
Őrizd meg jól a lelkedben,
Emlékezz rá kevésbé boldog napokon!
Elég e csöppnyi szeretet,
Máris lobog a tűz lelkeden.
Biztos bástyaként táplál,
Hiszen tudod, mindig számíthatsz rá!
Így lesz fényed örökké ragyogó,
Az életed egy mosolytól is boldogító!

Írta: Poór Edit

Szeretlek téged kimondhatatlanul,
Ilyen tűz, csak miattad gyúlt,
Jégpáncél leolvadt szívemről,
Te elfoglaltad szívem egyedül.
E tűz, mely soha ki nem alszik,
E tűz, mely örökké parázslik.
Örökmécset gyújtottál szívemben,
Ezt, táplálja mindig a hű szerelem.
Ha távol is vagy, lángom veled van,
S örökre együtt lobognak boldogan!

Az alkati kérdés ott hatol a sértés,
A férj felől a szerelem féltés.
Gyilkost szül mert nem ért a szóból,
Halálnak halálával él és nem kér a jóból.
Ez a modern kapcsolat egy parancsolat,
Nézi a hajad meg a bakancsodat,
Ha a szerelem már nem kenyerem,
Az asszonyt verem ez látszik a gyereken.
Mert elveszett az empátia,
De megmenthet egy Isteni telepátia.

Nyisd már ki a szemed ember,
Tegyél egy jót egyszer-egyszer.
Mentsd meg a világot önmagadtól,
Szeress légy boldog és szakadj el a múltadtól.

A fegyver, a kard, a bokszer, a kés,
Az ágyad mellett nagyon kevés.
Félsz mindentől és van rá okod,
De mindenért a rendszert okolod.
A becsület egy szép vegyület,
Ha elnyomod ott nem véd a feszület.
Jézus sír csak a kereszten,
Mert kezedben a tű de a tető fedetlen.
Omlik a vakolat de követed a divatokat,
A negyedig válás teszi tönkre a fiatokat.

A múlt elmúlt mert nem tart örökké,
De függsz a múltért a halálkörökért.
Változtatnál de sok lett a változó,
Eltűnt a por és eltűnt a bogyó.
Minek nyúlsz más után nem ez az út,
Mert senki nem rakna a földedre koszorút.
Szeress még élsz és élj a szeretteidért,
Tegyél végre az álmaidért.
A jövőd szebb lesz és büszkén nézel vissza,
Ezt jártam én be, ez az-az utca.