Mereven bámulok
Álmélkodó rosszallással,
Arra, mi nem tetszik.
*
Lehetetlen az, mit
Én nem tudok megcsinálni.
Rosszak, körülmények.
*
A hideg kávémat
Iszom, nem megyek innen el.
Most lesz még csak a nyár.
*
Az új fészekrakás.
Toll nélküli az esküvő.
A közös otthon új.
*
A Hold ágyadba néz,
Bekukucskál kékes sugár!
Alszol, nagyon horkolsz.
*
Hold, itten nem számít.
Két köntös is fellebbenhet.
Már nincsen horkolás.
*
Reggel majd Hold elmegy
Föld túloldalán elalszik.
Felhős lett az idő.
*
A szavak, holt sora...
Érzések, szavak, egyveleg.
Mindennel felérhet.
*
Kihez forduljak, hogy
Lecsökkenjen a távolság?
A szerencse felé?
*
Sárga rózsa csokor
Szirmai, már mind hervadnak.
Szárazság. Vízhiány.
*
Pihenget a csend is.
Még hegyorom is lepihen.
Esti harangszó száll.
*
Kertem már nem terem,
Meleg szárazság a károm…
Esőváró táncok…
*
Kombájn vágja búzát,
Kinyílt pipacsot letarol.
Mezítláb a tarlón…
*
Nagyon szép alkotás,
Távlataid végtelenek.
Pazar eszmeiség…
*
Életem az álom…
Utazok élet tengerén…
Realitás vágyam…
*
Csak magam vagyok, az
Oly’ sűrű rengetegemben.
Szabadság: álmomban.
*
Elrohant az élet,
Közben hajtja benned, véred.
Büszkeség, reménység…
*
Félszeg vagy? Félszegen
Nem tudsz intézni semmit sem.
Végy erőt magadon.
*
Álomba borul, ma!
Holdfényfüggöny teríti be.
Reggel átöltözik.
*
Kezek remegőek?
Játékos ujjak csak voltak?
Rozsda, győz test felett!
*
Nagy láng, már lelohadt.
A lélekparázs, még izzik!
Fáradt, elmúlt élet.
*
Erre száll kékmadár,
Ujjongó csiviteléssel.
Nem hagyott is semmit.
*
Könnyekben úszok és
Fuldoklok. Párás a látás.
Nekem, kell kékmadár.

Vecsés, 2015. július 24. - Kustra Ferenc József – íródott: HIAQ –ban…

A relaxálás, szféra zenéje a csend,
Benne mi a zizzenés: effekt… ezt üzend.
Hajnalban, tán’ napsugár… zizzenés?
A csendben lehet így elmélkedés?

Forró feketekávé csöpög államon,
Hangja csak elandalít, én így álmodom…
Nem kellenek a szavak, mosollyal kiköpött frázisok,
Csak mert hasamon a feketekávé cseppek gurulók…

Majd, ha egy viharfelhő közeleg, ráborul a tájra,
Dörgés élesen csattan, csendbe belekattanva... fájva!
Villámlik, belegázol az én csend világomba,
Vége, így már elmúlt… ez már a csendem alkonya.

Vecsés, 2013. február 12. – Kustra Ferenc József

Az éj sötétjében kuvikok röpködnek,
A fejfák felett meg szellemek lebegnek.
Nem látunk, csak tapogatódzunk sötétben
Bízzunk, hogy szebb jövőt látunk meg reggelben.

Az éj vaksötét, gyertyafény elvész benne,
Bár állítólag sötétnek is van lelke.
Az éj sötét, átláthatatlan és hosszú
Látszólag véget nem érő, oly' mint bosszú.

Ködben úszik a hajnal, pirkadat sejlik.
Bár tudnám, ha felkel a nap, majd mi látszik?
Szemembe tűnik tarolt vidék, mint kóró
Vagy szépre bámulok majd, mint álmodozó?

Vecsés, 2000. március 10. – Kustra Ferenc József

Jókra világítottál rá, ezek, hogy tudd, bennem is megvoltak.
Tollam, te sercintgető, markomban foglak, ügyes vagy, "megfoglak"
Poéta társnak, így tudunk szépeket írni, az olvasóknak.
*
Sorok, szépre írtak,
Sugárzó mondanivaló.
Szárnyaló gondolat.
*
Amikor az én tollam sercegett a papíron,
Hangja recsegve sikított, nem volt az bariton!
De a lenyomata! Az örökre maradt betűk és szavak!
Pazarul pergamenre karcolta szavakat, mik nem vadak.
*
Fogyjon el a tenta,
Ürüljön ki kalamáris.
Papír, betűhalmaz.
*
Az utókor, majd vajh' fogja-e olvasni a sorainkat...?
Ezt már nem tudjuk meg... és tán' kezelik-e, mint nyomainkat...?

Vecsés. 2014. november 28. – Kustra Ferenc József – íródott: Versben és HIAQ –ban…

Visszás faramuciságok!

Világ annyira el van romolva, hogy embertömegek, a „jót”, nem is értik…
A rosszért rajonganak, művelik, és még kérik! Azt, hogy ezt elvesztik: félik!
(Lásd. 2020 Nyugat-Európa!)

Egy dühös fickó lép be a kocsmába, kezében egy pisztollyal
- Úgy hallottam, ha igaz: a feleségem megcsalt valakivel!
Hadd lássam, van-e elég bátorság benne, hogy kiálljon velem!
Erre egy hang a háttérből:
- Haver, kis tárból nem tudsz annyi töltényt kilőni a fegyverből...

A legnehezebb dolog a világon tudni, hogy kell valamit -tényleg- jól csinálni
És szó nélkül végig nézni, ahogy valaki, kizárólag képes, rosszul csinálni.

Irodalmat olvasni olyan, egy modern újhullámos szeszély' szösszenetben,
Mintha az ember megpróbálná követni a cselekményt a betű levesben.

Levelező tagozat, egyetemen. A professzor rendőrviccet mesél, sikerrel
Feláll egy hallgató: - Kérem, ez már mégis sok! Én rendőr vagyok! - Mondja élccel.
Nem baj, fiam, akkor, hogy meg is értse; magának máris elmondom még egyszer.

Tartozol egy szakajtónyi kávéval, büntetésből, mert rám hoztad a frászt…
No, de! Figyeltél, hogy szakajtót mondtam, mert lepofozom arcodról a mázt;

Az embereket igen könnyű meg-, és elhülyíteni,
De lehetetlen erről szenvedőt… mint tényről, meggyőzni.

Gyárigazgató voltál, de most elköltözik a hivatalod,
Épp visznek a sírod felé, kiürített lett a ravatalod.

Noé hajót megépítette, de napsütés volt hosszan az idő,
Kérdezte az Istent, hol van az ígért özönvíz? Jöjjön már elő!
Isten válasz: Noé! Nem lesz itt semmilyen özönvíz, oly’ szépen süt a nap,
Emberiség majd kipusztítja önön magát, már erről prédikál egy pap…

A sarki, lakótelepi ház előtt nagyon elhányta magát a szemeteskuka!
Persze arra járt egy éhes kutya, fölborította, mert ő biz' nem is olyan buta!

Szemed állítólag a lelked tükre,
Rólad árulkodik már, mindörökre.

Életregényemmel tele a hócipőm, meg színes-kristályos szemcsés hóval,
Pedig sokat küzdöttem, mint púpos teve sivatagban, a görkorcsolyával...

Vecsés, 2020. október 27. – Kustra Ferenc József - Az oximoron egy olyan nyelvi fordulat, ami (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál, leggyakrabban egy kétszavas főnév-melléknév pár: mondjuk, "néma kiáltás", "nyílt titok".