A relaxálás, szféra zenéje a csend,
Benne mi a zizzenés: effekt… ezt üzend.
Hajnalban, tán’ napsugár… zizzenés?
A csendben lehet így elmélkedés?

Forró feketekávé csöpög államon,
Hangja csak elandalít, én így álmodom…
Nem kellenek a szavak, mosollyal kiköpött frázisok,
Csak mert hasamon a feketekávé cseppek gurulók…

Majd, ha egy viharfelhő közeleg, ráborul a tájra,
Dörgés élesen csattan, csendbe belekattanva... fájva!
Villámlik, belegázol az én csend világomba,
Vége, így már elmúlt… ez már a csendem alkonya.

Vecsés, 2013. február 12. – Kustra Ferenc József

Az éj sötétjében kuvikok röpködnek,
A fejfák felett meg szellemek lebegnek.
Nem látunk, csak tapogatódzunk sötétben
Bízzunk, hogy szebb jövőt látunk meg reggelben.

Az éj vaksötét, gyertyafény elvész benne,
Bár állítólag sötétnek is van lelke.
Az éj sötét, átláthatatlan és hosszú
Látszólag véget nem érő, oly' mint bosszú.

Ködben úszik a hajnal, pirkadat sejlik.
Bár tudnám, ha felkel a nap, majd mi látszik?
Szemembe tűnik tarolt vidék, mint kóró
Vagy szépre bámulok majd, mint álmodozó?

Vecsés, 2000. március 10. – Kustra Ferenc József

Jókra világítottál rá, ezek, hogy tudd, bennem is megvoltak.
Tollam, te sercintgető, markomban foglak, ügyes vagy, "megfoglak"
Poéta társnak, így tudunk szépeket írni, az olvasóknak.
*
Sorok, szépre írtak,
Sugárzó mondanivaló.
Szárnyaló gondolat.
*
Amikor az én tollam sercegett a papíron,
Hangja recsegve sikított, nem volt az bariton!
De a lenyomata! Az örökre maradt betűk és szavak!
Pazarul pergamenre karcolta szavakat, mik nem vadak.
*
Fogyjon el a tenta,
Ürüljön ki kalamáris.
Papír, betűhalmaz.
*
Az utókor, majd vajh' fogja-e olvasni a sorainkat...?
Ezt már nem tudjuk meg... és tán' kezelik-e, mint nyomainkat...?

Vecsés. 2014. november 28. – Kustra Ferenc József – íródott: Versben és HIAQ –ban…

Visszás faramuciságok!

Világ annyira el van romolva, hogy embertömegek, a „jót”, nem is értik…
A rosszért rajonganak, művelik, és még kérik! Azt, hogy ezt elvesztik: félik!
(Lásd. 2020 Nyugat-Európa!)

Egy dühös fickó lép be a kocsmába, kezében egy pisztollyal
- Úgy hallottam, ha igaz: a feleségem megcsalt valakivel!
Hadd lássam, van-e elég bátorság benne, hogy kiálljon velem!
Erre egy hang a háttérből:
- Haver, kis tárból nem tudsz annyi töltényt kilőni a fegyverből...

A legnehezebb dolog a világon tudni, hogy kell valamit -tényleg- jól csinálni
És szó nélkül végig nézni, ahogy valaki, kizárólag képes, rosszul csinálni.

Irodalmat olvasni olyan, egy modern újhullámos szeszély' szösszenetben,
Mintha az ember megpróbálná követni a cselekményt a betű levesben.

Levelező tagozat, egyetemen. A professzor rendőrviccet mesél, sikerrel
Feláll egy hallgató: - Kérem, ez már mégis sok! Én rendőr vagyok! - Mondja élccel.
Nem baj, fiam, akkor, hogy meg is értse; magának máris elmondom még egyszer.

Tartozol egy szakajtónyi kávéval, büntetésből, mert rám hoztad a frászt…
No, de! Figyeltél, hogy szakajtót mondtam, mert lepofozom arcodról a mázt;

Az embereket igen könnyű meg-, és elhülyíteni,
De lehetetlen erről szenvedőt… mint tényről, meggyőzni.

Gyárigazgató voltál, de most elköltözik a hivatalod,
Épp visznek a sírod felé, kiürített lett a ravatalod.

Noé hajót megépítette, de napsütés volt hosszan az idő,
Kérdezte az Istent, hol van az ígért özönvíz? Jöjjön már elő!
Isten válasz: Noé! Nem lesz itt semmilyen özönvíz, oly’ szépen süt a nap,
Emberiség majd kipusztítja önön magát, már erről prédikál egy pap…

A sarki, lakótelepi ház előtt nagyon elhányta magát a szemeteskuka!
Persze arra járt egy éhes kutya, fölborította, mert ő biz' nem is olyan buta!

Szemed állítólag a lelked tükre,
Rólad árulkodik már, mindörökre.

Életregényemmel tele a hócipőm, meg színes-kristályos szemcsés hóval,
Pedig sokat küzdöttem, mint púpos teve sivatagban, a görkorcsolyával...

Vecsés, 2020. október 27. – Kustra Ferenc József - Az oximoron egy olyan nyelvi fordulat, ami (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál, leggyakrabban egy kétszavas főnév-melléknév pár: mondjuk, "néma kiáltás", "nyílt titok".

Kulacs az oldalamon lefetyeg,
Benne a csend hangja már egyveleg.
Vizem már elfogyott, úgy szomjazok...
Kutat keresek, hol majd ihatok.

Lélek is szomjas, ki ne száradjon... itatni kell.
A réten a fű is... nagy eső után kizöldell!

Vecsés, 2014. május 10. – Kustra Ferenc József