Nem vagyok más, és nem vagyok rosszabb,<br>mint bárhol máshol az emberek,<br>ember vagyok csak. Oly sok hibával,<br>fogadj el így, és így szeress.<br><br>Ezernyi seb, mi úgy ég most bennem,<br>mint a láng, amely megsebez,<br>vöröslő nyelvét rám öltögetve,<br>összeégetve mindenem.<br><br>Mégsem az fáj. Most te fájsz úgy nékem.<br>Hiszen te voltál mindenem!<br>Hozzád szólt minden imádságom,<br>minden felvirradt reggelen.<br><br>Szerettem volna tenéked adni<br>mindent, de nem volt semmi sem,<br>amit adhatnék, csak a szívem,<br>azt törted össze teljesen.<br><br>Nem volt kincsem. A gazdagságom<br>szívemben hordtam, bár neked<br>kevés volt. Ma már én sem kellek.<br>Mért is kéne egy nincstelen?<br><br>Mért olyan bűn? Hisz te is hibás vagy!<br>Nem tökéletes senki sem.<br>Megbocsátottam minden bűnöd,<br>mégsem akarsz most látni sem.<br><br>Majd keresnél. Talán még sírsz is,<br>de már késő lesz, elmegyek,<br>megdermedt ködbe burkolózva,<br>akár a kóbor fellegek.<br><br>S akkor, mikor majd nem találsz már,<br>akkor érzed majd, mit jelent,<br>s mennyire fáj, hogy eldobtad magadtól<br>az egyetlen embert, ki szeretett.

Már csak emlék, ami kis történet volt,<br>De emlékezni jó, akkor is, ha rég volt!<br>Feledés homálya rá sohasem borul,<br>Mert az emlékek során a tűz újra felgyúl. <br>Szívemben, míg élek megőrizlek téged,<br>Lelkem tüze örökké éltet téged.<br>Nem tehetek róla, hogy így alakult,<br>Mindent elsöprő érzés ejtett rabul!<br>Megértem én az idők szavát,<br>Nem is akartam semmi mást,<br>Csak annyi figyelmet, fénysugarat,<br>Meg ne zavarjunk vele senki mást.<br>Emberi szeretet és barátság,<br>Őszinteség, nyíltság és szabadság.<br>Az én életem már nem fontos,<br>Te légy nagyon boldog!<br>Ha láthatlak, én már boldog vagyok,<br>S ha köszöntesz, attól elolvadok.<br>Ily kevéssel is beérem tőled,<br>Lelkemig ér köszöntésed!<br>Irántad érzett szeretetem, tiszteltem,<br>Mindig fénysugárként övez körül téged.<br>Most búcsúzom, de soha ne feledd,<br>Amíg élek nagyon szeretlek téged!<br>Cserébe semmit sem kérek érte,<br>Megismerhettelek, nekem már ez megérte!<br>Most fájdalomtól meggyötört lelkem,<br>Mert e kevés fénysugarat is elvesztettem!<br>Bezárom hát szívemet, lelkemet,<br>De hívem megőrzöm emlékedet.<br>Egyszer, én is az idők múltán,<br>Feltámadok, mint hamvaiból a Főnixmadár!

Hulló csillagok könnyei,<br>mint tengerfenék gyöngyei,<br>káprázatos, égi látvány,<br>midőn lejti végső táncát.<br><br>Hullámok törnek az égig,<br>esdve a csillagot kérik,<br>vágyva a kristályos csodát,<br>a mélyben imádnák tovább.<br><br>Otthona lenne kék mélység,<br>ragyogna a holdfényénél,<br>változna fénylő virággá,<br>örökkévalóság vár rá.<br><br>Nem csábítja az öröklét,<br>vágyak, mik eddig gyötörték,<br>fénycsóvaként tovasuhan,<br>szabadként a mélybe zuhan.

Ni-csak, ni-csak mi történt,<br>a csoda most megtörtént,<br>tintafoltból feléled,<br>hogy csak álom, reméled.<br><br>Alakot ölt, vigyorog,<br>mindenre csak fintorog,<br>nincsen senki mellette,<br>akit ő eljegyezne.<br><br>Gondol egy nagy merészet,<br>túl nagy ő egy egésznek,<br>jobbra-balra tekereg,<br>egy kis darab lepereg.<br><br>Alakul egy új csoda,<br>mindene a cicoma,<br>Paca Csaba csak ámul,<br>a szíve is meglágyul.<br><br>Szép ez a Paca Maca,<br>- milyen lenne mint ara?<br>Meg is kéri a kezét,<br>aranygyűrű a pecsét.<br><br>Maca csak rázza fejét,<br>nem kell neki egy segéd,<br>herceget vár a lován,<br>bár jobb lenne egy volán.<br><br>Így telnek hosszú percek,<br>nem érkezik a herceg,<br>bánja is tettét Maca,<br>hová vitte a daca.<br><br>Szomszédja Paca Csaba,<br>házán szép csillámpala,<br>jól működik ipara,<br>neki is van inasa.<br><br>Maca már nem is bánná,<br>ha Csaba őt imádná,<br>bevet minden praktikát,<br>óhajtva romantikát.<br><br>Csaba szíve megdobban,<br>szerelme is fellobban,<br>Macát sosem feledte,<br>mindig is őt szerette.<br><br>Nincs benne neheztelés,<br>átölelve kedvesét,<br>két paca eggyé válik,<br>csak a szemem káprázik.<br><br>Álom volt, vagy valóság?<br>- Az érzékek csalókák,<br>semmi sem lehetetlen,<br>csak az ész tehetetlen.

Ne legyél szomorú, ha már nem leszek,<br>csak nézz a tükörbe, és én ott vagyok.<br>Minden ismerős mozdulat, a mosoly, mit látsz,<br>egy kicsit engem idéz, hiszen benned élek tovább.<br><br>Simítsd végig arcod, és az én kezem simogat,<br>szemeidből ha könny pereg, akkor is ott leszek veled.<br>Töröld le a fájdalom drágakőként hulló cseppjeit,<br>ha elcsendesülsz, meghallod vigasztaló szavaim.<br><br>Ott leszek veled az élet zajos viharában,<br>vezetem tétova lépteid a helyes irányba.<br>Nézz fel, és lásd az éjszaka ezernyi csodáját,<br>a hunyorgó csillagokat, mint az ég lámpását.<br><br>Milliónyi fényes csillag, mint csoda, ragyog rád,<br>nyújtsd felé kezed, eléred, - hidd el! - csak rád vár!<br>Végtelen szeretetem feléd árad az éteren át,<br>lelkem őriz, mindig téged követ, bármerre jársz!