A tájra, fekete felhőréteg borult, <br>Ettől még a Nap sugara is lekonyult. <br> <br>Pár órája, még a Nap sugára zavarta a szemünket, <br>Ezért még hordani kellett a sötétes napszemüveget. <br>Most meg már a levegőben van a nagy vihar szele, <br>De olyan, hogy még el is törhet az esernyőnk nyele. <br>Ebbe a viharba, bőrig ázhatunk <br>És nagyon vizes-kócos lesz a hajunk. <br> <br>Az ősz győzködik, beszél hozzám, én meg csak hallgatom, <br>Szél, nekem zenél a levéltelen, kopasz ágakon. <br>Az egyik ágon, két varjú lebzsel. <br>Mag van a csőrükben, kora reggel. <br> <br>Az ősz hangja, ahogy szól, zizzen-reccsen... vastag avar <br>Az árva, de feltámadó szél, még száraz port kavar. <br> <br>A köd is van már, lassan-lassan felkúszott a sok fára, <br>Rájuk nehezedik, és eljön az ő ideje, várva <br>És marad is, míg el nem megy a napnak küldő-szavára. <br> <br>Fázósan didereg a fák-bokrok oly' meztelen teste, <br>Őket levetkőztette rohammal a köd tegnap este. <br>Lombjuk már nincs, bokroknak-fáknak, már onnan, ez nem hull le. <br> <br>Látom, hogy varjúcsapat repül az alacsony felhők alatt, <br>Lassan kezd már esni az eső is az elbujt kék ég alatt. <br>Sok levél, mint levetett gúnya, halomban gyűlik fa alatt. <br> <br>Ha lány lennék, akkor lehetne hitem is dús keblű, <br>De azt gondolom, hogy így csak, bánatosan egykedvű. <br>Tavasz kéne, virulás, napfénysugárból kötegek, <br>Még tán' azt sem bánnám, ha megjelennének a legyek… <br> <br>Udvaromban a japán lilaakác lombtalanítva más időkre vár, <br>Majd jövő tavasszal, aláülök én, ő egyszer csak, maga alatt talál. <br> <br>Vecsés, 2014, október 11. – Kustra Ferenc József <br>

(Bokorrímes) <br>Köszöntöm a sorsomat bár, csak nagyon frusztrált és nem adott semmit, <br>Ebédnél meg kilöttyintette a levest és benne a nokedlit. <br>Amúgy egyébként rég' kilökte alólam a rozoga hokedlit. <br> <br>Mindez persze mindegy, amíg ad nekem jó, famenetes papírokat, <br>És van kalamáris, tentával, hogy belemárthassam a lúdtollakat, <br>Hogy le tudjam írni a kútfőmben megfogalmazott gondolatokat. <br>* <br> <br>(3 soros-zárttükrös) <br>Gyűlnek a szavak, <br>Sötétek… falak… <br>Gyűlnek a szavak. <br>* <br> <br>(Apeva trió) <br>A <br>Sárgás <br>Lapokon… <br>Lírikus él, <br>Új művet néznél. <br> <br>A <br>Sárgás <br>Lapokon… <br>Lírikus él, <br>Új művet remél. <br> <br>A <br>Sárgás <br>Lapokon… <br>Lírikus él, <br>Új művet regél. <br>* <br> <br>(Senrjú) <br>Jegyzet szakszerű <br>Sorokban… sok mondandó! <br>Veletek osztom. <br> <br>(Anaforás, 3 soros-zárttükrös) <br>Érdekes a sok azonos betű, köztük az álmodozás elő jő, <br>Érdekes a sok betű keverékben, a gondolatuk lánggal égő… <br>Érdekes a sok azonos betű, köztük az álmodozás elő jő. <br> <br>Megvan a szabályos ritmus <br>Megvan, ez már szinte rítus… <br>Megvan a szabályos ritmus. <br> <br>A gondolatok szép sorokban elszaporodnak, <br>Az olvasók meg olvasás közben, álmodoznak… <br>A gondolatok szép sorokban elszaporodnak. <br> <br>Vecsés, 2016. április 15. - Kustra Ferenc József <br>

A poéta munkaeszköze… <br> <br>Síró lélekkel előveszem ceruzacsonkom, <br>Ránézek és látom, nekem bizony ez a valóm… <br>De, megvannak a szavak! Összeállt a mondandóm. <br> <br>Persze mégis mit írjak, fölsejlenek a múlt évek, <br>Kezemben fogom a lúdtollam, ó, ti régi évek… <br>Nagy levegőt veszek, emlékezek ti kopott évek. <br> <br>Szinte hallom a papírt, ahogy zizeg, írjak már, <br>Így nekilátok, és a gyertyacsonkom gyújtom már… <br>A lángja persze nem kicsi, az lobog, mint munkás rendesen, <br>A fényében írok a lúdtollal, szinte épületesen… <br> <br>A papír, úgy látom mintha nagyot mosolyogna a gyertyacsonkra, <br>Elérte, amit akart, megindult a toll és a tinta szántása… <br>A poéta azonban már ír, közben hallgat és nőnek a sorok, <br>Írásban gyűlik a sok betű és a sok szó, meg mondanivalók. <br> <br>A gyertyacsonkom már tényleg múlik, kezdi a végét járni, <br>Bár a lángja még láthatóan tovább is akar szolgálni. <br>Csend volt, csak a tollhegy sercegett, ő is akart még szolgálni. <br> <br>A képzeletem, ahogy papírra kerül, el is kezd szárnyalni, <br>A gyertya még gyűri, él, viszont látni, hogy szeretne maradni, <br>Képzeletem már írásban, a láng fényében akkor most stilizálok, <br>A versen, a papírral, a lúdtollal, a gyertyalánggal elmélázok. <br> <br>Vecsés, 2021. július 11. - Kustra Ferenc József <br>

A poéta munkaeszköze… <br> <br>(Bokorrímes csokorban) <br>Gondom, hogy kinek írhatnék, közben meg pengetül a lélekhúrom, <br>Miközben kimegyek, a konyhába lantomat magam után húzom… <br>Leülök, és csak magamnak játszom el az örömöm és bánatom. <br> <br>Síró lélekkel előveszem ceruzacsonkom, <br>Ránézek és látom, nekem bizony ez a valóm… <br>De, megvannak a szavak! Összeállt a mondandóm. <br> <br>Nagy szeretettel szemlélem régi társamat, a ceruzacsonkom, <br>Pici lett már, éppen alig bírom megfogni, pedig nincs nagy markom… <br>Ő a társam, ő önti rímekbe és versbe a mondanivalóm. <br> <br>Olvasónk majd, bízzunk, hogy élvezetében a dallamon szánkázik, <br>Olvasás közben meg a lelke is él, meg talán ki is csírázik… <br>Ha ő is poéta, akkor eszébe juthatna, hogy nem káprázik. <br> <br>(Anaforás, belső rímes) <br>A költő hallgat, és menetrendszerűen ír, <br>A költő hallgat, és ha baj van, akkor sem sír… <br>A költő hallgat, ír, mert ő nem egy hős-mártír. <br> <br>(Anaforás, belső rímes) <br>Ahogy esteledik, meg is gyújtom, égjen a pici gyertyacsonkom, <br>Ahogy esteledik, megy tovább a világ, mert ég a gyertyacsonkom… <br>Ahogy esteledik, megyek aludni, leégett a gyertyacsonkom. <br> <br>Vecsés, 2015. december 5. - Kustra Ferenc József <br>

Összeért az ég a vízzel<br>kék csókban forrtak össze,<br>csak egy árbóc csúcsa látszik<br>egy sziget mögött, messze.<br><br>Édes szél borzolja hajam<br>simogatja arcomat,<br>itt e csendes pillanatban<br>elfeledtem harcomat.<br><br>Harcom háborgó tengerrel<br>bősz, tajtékzó viharral,<br>ahogy tépáznak hullámok<br>rettenetes robajjal.<br><br>Megszelídült a fenevad<br>csendesedett az árja,<br>elmerült a tengermélyre<br>a vihar sötét árnya.