Szőlő hegyen venyigéztem,<br>Előbb nyírtam, aztán szedtem.<br>Markomban az olló nyele,<br>Vér buggyant a tenyerembe.<br><br>Fújt a szél, a nap ragyogott,<br>Kilógattam a kabátot.<br>A sorok fogytak szépen lassan,<br>Estére már kész is voltam.<br><br>Lábam sajgott a cipőben,<br>Komótosan haza értem.<br>A lezser napok bosszút álltak,<br>Izomlázzal adomáztak.

Idő foszlányai függnek a falon.<br>Múlt-töredékek, gesztusok<br>Fakulnak az őrzött papíron.<br>Tanúi naponta egy valóság<br>Halványuló tényfeltárásának<br>Személyre szabottan.<br><br>Érzést szül az emlékezet.<br>Átszivárog az elveszettből<br>A megélés jelenébe <br>Fénysebesen<br>Settenkedve,<br>Hogy meglegyen a kedve<br>Kinek tekintete<br>A Volt kacsintását megleste,<br>És varázsol mosolyt, hangulatot,<br>Álmot szövő pillanatot.<br><br>Tenyeremből iszom mosolyod<br>Harmat-cseppjének édes ízét.<br>Csak nekem fontos<br>Most<br>Ez az együttlét.<br><br>A papírillat felidézi<br>Az elmúlás tengerét,<br>A száguldó Idő kerekét,<br>Lelkünk végtelenjét,<br>A viszontlátás reményét.<br><br>Fotonjaid itt maradt árnyék-<br>Képét jövőbe repítem,<br>Hogy mindig,<br>És mindenütt<br>Amíg létezem <br>Velem legyen.<br><br>Egyszer majd <br>Egy fiókban hever<br>A megfakult üzenet,<br>De<br>Csillagfény őrzi<br>Örökké lelkedet.

Télnek foltja<br>Sárgás barka<br>Szél meghajtja.<br><br>Szél meghajtja<br>Patak partra<br>Nád suhogja.<br><br>Nád suhogja<br>Tavaszt tolja<br>Télnek foltja.<br><br>Szél meghajtja<br>Sárgás barka<br>Hull patakba.<br><br>Hull patakba<br>Télnek foltja<br>Szél meghajtja.

Termeszváruk építgetik<br>Csinosítják szépítgetik<br>Hajnal óta szorgalmasak,<br>Versenyezve dolgozgatnak.<br><br>Lusta köztük egy se nincsen.<br>Világukban nem véletlen.<br>Nem hiába sokszor mondják-<br>Olyan dolgos mint a hangyák!<br><br>Hangya-létük...büszke nemzet,<br>Matriárchát teremtettek.<br>Lazsalásra nincs idejük,<br>Szorgos munka az életük. <br><br>Példaképül szolgálhatnak,<br>Minden bajban összetartnak.<br>A természetnek nagy csodája,<br>Családuknak termeszvára.

Magam csodálom, édes Berta… <br> <br>Szerelmes vagyok, drága Berta! <br>Magam csodálom, minden napba… <br>Reggel szív így ébred, <br>Este szíved… értsed! <br>Érzés dühöng, kuszált napokba. <br> <br>Gondolatom rajtad jár Berta! <br>Úgy szeretnélek, ez már csoda. <br>Kellene, itt legyél, <br>Akár itt élhetnél. <br>Hol vagy? Hol talállak, óh, Berta. <br> <br>Havazik! Nézem nyomod Berta! <br>Erre nem jártál… Cinculuska. <br>Hóvihar nyomot fúj, <br>Eltűnsz nyomtalanul… <br>Hol talállak meg… édes Berta! <br> <br>Vecsés, 2019. február 18. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus, téli LIMERIK csokorban. <br>