Mintha földnek lelke lenne,<br>Úgy lebeg a köd felette.<br>Holdtalan az estnek leple, <br>Néhány csillag pislog benne.<br><br>Törött fénnyel hunyorognak,<br>Hol a párán áthatolnak.<br>Ónos dunsztban jól elbújnak,<br>A hangok is belefúlnak.<br><br>Nyirkos hideg csontig hatol,<br>Vak sötétben mindent tarol.<br>Hízik a köd nem araszol;<br>Falja földet, szinte habzsol.<br><br>A vidéken néma csendben<br>Dér vastagszik minden percben.<br>Sűrű avar meg-meg sercen,<br>Jéggé fagy majd rideg reggel.

Embernek bűne<br>Féktelen pusztítása...<br>Nincs hasonlatos.<br><br>Embernek szennye<br>Kakukktojás világban...<br>Jellem-kirakat.<br><br>Ember élete<br>Röpke idő számlája...<br>Költséges váltó.<br><br>Embernek léte<br>Küzdelem a javakért...<br>Útvesztő álmok.<br><br>Embernek gőgje;<br>Istent lealacsonyít...<br>Sátán szolgája!

Kopottas okker<br>November divat színe...<br>Gyorsan változó.<br><br>Szürke ködköpeny<br>Libeg a folyó felett...<br>Kettős állapot.<br><br>Padnak magánya<br>Ködbe rejti bánatát...<br>Álma párolog.<br><br>Árny és fény játék<br>Tócsának vizében ring;<br>Nyirkos szél pancsol.<br><br>Ősznek derekán<br>Szomorodott hangulat...<br>Elrozsdásodott.

Nyelvünk <br>Nyelvünk – ez ősnyelv! –<br>éltető reménység,<br>várfalunk, pajzsunk,<br>tápláló vérünk,<br>édes örökségünk,<br>megtartó gyökerünk…<br>Oly ősi az, hogy érte<br>vissza kell botorkálni<br>az örök Isten zsámolyáig!<br>Mert az ős-sziklák is <br>ezt visszhangozzák<br>a Kárpát-haza földjén<br>mindig, és mindenütt,<br>s szerte a félvilágban.<br>Apáink elporladt sírja fölött<br>e nyelven szállt magasba <br>a temetési zsoltár.<br>Anyáink imáját magyarul<br>hordja süvítve a fejfákba<br>kapaszkodó szél.<br>És Neked is lelkedbe van vésve<br>- ha magyar vagy! –<br>örök időkre, mint jelek a kőbe.<br>Mert nyelvünk a végtelen kozmikus ERŐ!<br>Szavaink elől még a Sátán is menekül!<br>Ha magyarul formálja ajkad <br>lelked őserejével<br>a drága szavakat,<br>s vésed utódaid szívébe,<br>nemzet-megtartó<br>Nyelvünk TE magad is vagy!

(3 soros-zárttükrös)<br>A múltam, maga az életem és folyton belemerülésre hívogat,<br>Én máris ugrok és megyek, közben előveszem az árny-emlék arcodat?<br>A múltam, maga az életem és folyton belemerülésre hívogat.<br><br>Voltál, mint boldog szellő az életrengető életviharom előtt,<br>Fényedben sütkéreztem és rád gondolva vágytalak mindenekelőtt?<br>Voltál, mint boldog szellő az életrengető életviharom előtt.<br><br>(Septolet csokor)<br>Arcoddal feküdtem,<br>Keltem,<br>Ettől ébredtem?<br><br>Az egyetlen ölelésünk<br>Akkor még békességünk?<br>Elromlott életünk,<br>Szerelmünk?<br><br>(anaforás, 10 szavas duó, mondat önrímes)<br>Látom, Te már nem kerülsz közelebb hozzám,<br>Elfelejtettél, Te hozzám?<br><br>Látom, Te már soha nem fogsz tartozni hozzám,<br>Elfelejtettél hozzám?<br><br>(Bokorrímes)<br>Sors ellen úgy sem lehet erőlködni?<br>Neked mondjam, hogy sors könyve csak közli?<br>Érzelem nem számít, mit lehet tenni?<br><br>(dupla anaforás Senrjon csokor)<br>Sorsban, egyéni érdek<br>Bizony, nem is befolyásoló!<br>Éli, mi rárótt!<br>*<br>Sorsban szerelem,<br>Írva, vagy íratlanul nincs is.<br>Éli, ha van ily'.<br>*<br>Sorsban kapcsolat<br>Nem játszik, sors vak-érdektelen.<br>Éli kiróttat.<br>*<br><br>(bokorrímes)<br>De tudd Babám, hogy én - hiányban - azért sem feledlek,<br>Még az emlékemben is szívvel-lélekkel szeretlek.<br>Hiányod folyvást fönnáll, így aztán el nem feledlek,<br>Hiányomban állandóan eszembe vagy, kereslek...<br><br>Vecsés, 2021. október 1. ? Kustra Ferenc József ? íródott: romantikus, alloiostrofikus versformában.<br>