Nem várlak többé
és többé nem kereslek
nekem már ami voltál
azt nem jelented ,nekem már
semmit sem jelentesz
Hosszú ideig vártalak
téged, koslattam utánad
mint magányos farkasok
az éjszakában s vágyakoztam
hogy szoknyádat levessed
de eltört a varázslat ,
s bár őrzöm még a csodádat ,
a lábod ívét, a csípőd hajlatát,szádat
többé nem kereslek
hiába zuhog az igézet
vannak még
akik szeretni szeretnének !
most eltört a varázslat
zárd hát magadra az éjszakádat
vagy kóborolj máshoz
Én: én vagyok, neked már csak
nagyság, magasság és mélység
neked már csak idegenség
s többé nem várlak
nem várom már a csodákat
virágaimat rád tékozoltam
arcomat már-csak patakok
mossák, mosolyom már-csak
megfáradt sikoltás
de nem bánom ! Ami volt, volt
ami nem, nem !
Élj boldogan!
és többé nem kereslek
nekem már ami voltál
azt nem jelented ,nekem már
semmit sem jelentesz
Hosszú ideig vártalak
téged, koslattam utánad
mint magányos farkasok
az éjszakában s vágyakoztam
hogy szoknyádat levessed
de eltört a varázslat ,
s bár őrzöm még a csodádat ,
a lábod ívét, a csípőd hajlatát,szádat
többé nem kereslek
hiába zuhog az igézet
vannak még
akik szeretni szeretnének !
most eltört a varázslat
zárd hát magadra az éjszakádat
vagy kóborolj máshoz
Én: én vagyok, neked már csak
nagyság, magasság és mélység
neked már csak idegenség
s többé nem várlak
nem várom már a csodákat
virágaimat rád tékozoltam
arcomat már-csak patakok
mossák, mosolyom már-csak
megfáradt sikoltás
de nem bánom ! Ami volt, volt
ami nem, nem !
Élj boldogan!
Végtelen lett a pillanat mikor megláttalak.
Szemedben fénylő csillagok ragyogtak,
s íriszed tiszta mélye tükrözte arcomat.
Ekkor már tudtam: megtaláltalak.
Álltál a szélben, s ruhád fodrait néztem. Derekad áttetsző ívét sohasem feledtem, kender szőkeséged áthatotta lényem.
Ifjak voltunk mint két nyíló vadvirág,
Kiket a teremészet egymáshoz verbuvált.
Ekkor már tudtam: nem megyek tovább.
Az első csókot, mely örök az emlékek között,
Az idő fonalán őrzöm mint gyöngyöt.
Csak csillan, s lelkünk száll a rónákon át,
Lelék a helyt hol e pillanat végtelenné vált.
Messzire mentem érted, sokáig kerestelek,
Köszönöm néked, hogy meglelhettelek.
Úgy szeretek az esőben sétálni
olyankor nem látja senki ha sírok,
nem kell semmihez jó képet vágnom
ha hulló könnyeimmel oly nehezen bírok.
Szeretem érezni míg lehulló cseppje
végigszántja a sápadt arcomat,
lelkem mélyéről mélyen felfakadva
messzire mossa a bánatomat.
Olyan jó érezni üdítő cseppjét
míg csapongva száll bennem minden gondolat,
mely tisztára mossa az ég bársony kékjét
s messzire sodorja minden gondomat.
Olyan jó érezni végre hogy élek!
S míg szivárvány hídon bújik át a nap,
sugárzó fényével színeket varázsol
boldoggá téve holnapjaimat.
Karjaid között elfeledtem
mindent ,mi úgy fáj most nekem,
háborgó lelkem megnyugtattad
mely izzó szikrákat lövellt.
Szemednek fénylő sugarában
újra láttam az arcomat,
míg öleltél szelíden, némán,
s most gúzsba köt a gondolat.
Jobb volna tőled messze futni
s temetni mindent egymagam,
vad szelek szárnyán elsuhanni,
nem bírom már a láncokat.
Jobb volna temetni végleg
ami már régen elveszett,
Felejts el! Ne gyere többé!
Nem kell hogy itt maradj velem!
Életem !
Borzasztóan hiányzol minden percben nekem ,
s sajnálom nagyon hogy még mindig nem lehetsz velem.
Mindig látom arcodat akármerre nézek
és hidd el nem változott amit irántad érzek !
Látom a felhőket vonulni , s sötét lett az ég ,
és sírnék a széllel ha könnyem lenne még ,
s ha esne eső talán velem sírna az ég .
De bevillan arcképed mint gyermek álom kép ,
az ébredő nap első sugarától reményt látok én .
Látom arcomat , szemed szép tükrében,
de még így is nehéz mosolyognom ha könnyezik szemem ,
hisz az én szerelmem nem lehet velem .
Csak veled van értelme minden egyes jónak ,
s ha végre együtt leszünk ,
szép lesz majd a holnap .
Nagyon szeretlek !
Borzasztóan hiányzol minden percben nekem ,
s sajnálom nagyon hogy még mindig nem lehetsz velem.
Mindig látom arcodat akármerre nézek
és hidd el nem változott amit irántad érzek !
Látom a felhőket vonulni , s sötét lett az ég ,
és sírnék a széllel ha könnyem lenne még ,
s ha esne eső talán velem sírna az ég .
De bevillan arcképed mint gyermek álom kép ,
az ébredő nap első sugarától reményt látok én .
Látom arcomat , szemed szép tükrében,
de még így is nehéz mosolyognom ha könnyezik szemem ,
hisz az én szerelmem nem lehet velem .
Csak veled van értelme minden egyes jónak ,
s ha végre együtt leszünk ,
szép lesz majd a holnap .
Nagyon szeretlek !