Ha szellő fúj a fák között,
te jutsz eszembe róla,
úgy érinti az arcomat,
mint egykor
ajkaid csókja.
Ha üres ez a nagy világ,
s helyemet nem találom,
eszembe jutsz, hisz te voltál
mindenem e világon.
Ha csapongó lelkem felsajog,
ezernyi színes álom
jut eszembe és kérdezem: óh! Vajon merre jársz most?
Gondolsz e rám még kedvesem,
s eszedbe jut e néha,
mily forró volt a szerelem,
s miért nem vált valóra?
Én szerettelek. S álmaim
borzas, vad szenvedélye
tehozzád szállt,
és azt hittem,
nem tépi semmi széjjel.
De jött a reggel, s az ébredés
magával vitt minden szépet,
s keserves, könnyes vajúdás
jött, amely szívembe égett.
Én szerettelek. S szívemben
hirtelen puszta tél lett,
hiszen messze jársz. Mást szeretsz.
S meg tudnék halni érted.
Oly gyorsan száll az életünk,
miért nem érted végre,
csak egyszer élünk,
hát most szeress,
amíg még érted égek.

Keserű a szerelem Ágó,
Boldogtalan szerelem… fájó.
Ölelném testedet,
Bírnám szerelmedet…
Keserű, boldogtalan, málló…

Nőmmé tennélek, édes Ágóm,
Keserűn ölelnélek… fájom.
Tán’ nem is esne jó,
Lelkem meg csak molyol.
Szerelem… tehervonat, Ágóm.

Szívem, hang dörejjel dobogat,
Megőrülök… nem adsz alkalmat...
Ölelj, csókolj gyorsan,
Várnám hamarosan.
Bánat karcolgatja, arcomat…

Vecsés, 2021. szeptember 13. – Kustra Ferenc József – íródott romantikus LIMERIK csokorban.

Hétköznapi pszichológia…

(Anaforás, 3 soros zártükrös)
Esteledik már az életem, ez a vég a végső?
Eszerint igaz a tétel, új gondolathoz, késő…
Esteledik már az életem, ez a vég a végső.

Bemennék a tyúkólba is, de sok a létra-lépcső,
Bemennék, de a tyúkok már elültek este késő…
Bemennék a tyúkólba is, de sok a létra-lépcső.
*
(Septolet)
Mászni,
Hadonászni,
Adomázni.

Folyóparton szívem is dobog,
Gyors folyam vízként robog.
Reménytelen
Minden… elképzelhetetlen.
*
(Septolet)
Unom, jelentéktelen,
Fékezhetetlen a végsőség.
Idő nem áll meg!
*
(Apeva)
Az
Élet
Olyképpen…
Ahogy akar!
Szembe gurul vég…
*
(Bapeva)
Tyúkól,
Kínálja
Magát, bőszen.
Tyúkok kárálnak,
Adnak, esti csendnek!
Létrán fölmenni tudni,
De csak fejem verem be, jól.
Tyúkok nekem nem segítenek
Megoldásban, minek jön, a végső...
Pillanat, mi tarolva rám telepszik,
*
(10 szavas)
Állítólag élet, nem filozófiai kérdés,
Hétköznapi pszichológia, maga… a kérdés.
*
Arcomat kentem korommal,
Egy jó, kettő nagy marékkal.
Hátha elmegy most mellettem
És én élhetem életem.

Kakaskukorékolásra fölébredtem…
Filozófiámba, jól beleébredtem…

Vecsés, 2021. május 21. – Kustra Ferenc József – íródott, alloiostrofikus versformában.

Köröttem zúgva és pörögve, nyüzsög, tolakszik mindenki.
Plakát letépők, konyhai segédek, meg a többi senki…

(Haiku)
Zsibong a tömeg,
Kavarog a hangulat,
Az est átölel.

(Apeva)
Nap
Álmos,
Menni kész,
A csend dúdol
Egy bódító dalt.
**

(Bokorrímes)
Este az alkony, hazudós… valótlan meséket mesél,
Majd reggel a napébresztő hajnalban zizzen a levél…
Nap kicsomagolja fényt, hosszú útján, lassan útra kél.

Fél a nyírfaág,
Ringatja suttogó szél,
Szuszognak a fák.

Hold
Ébredt,
Felfénylett
Ezüstösen,
Némán, boldogan.
**

Az órával, az idő is megállt, figyelek, de kutya sem ugat,
Beszóltam a süket, álló csendnek, ablakon kivitte a huzat.
Úgy tűnik, hogy ma majd jól megfeketedett este jő
Az ezt nem szeretőkben a vakrémület folyvást nő!
Lehet rajtatok betegség, vagy megfogant átok,
Ma este békét, csendet, nincs, ami hozzon rátok.

A perc csordogál,
Életek jönnek, mennek,
Sosincs változás.

Aztán
Megállt,
Megtorpant
Tátott szájjal,
Bódultan nézett.
**

Még nem volt sötét, de heves szellők kócolták a hajam,
Közben arcomat az alkony vörös vérébe mártottam.
Az éjszaka tán’ a józanság hitvilága?
Ilyen... Szembefordult fény és árnyék világa?

Ásít az este,
Rám borul a szürke éj,
Sejtelmes beste.

Egy
Szótlan
Sziluett
Még felsejlik
Széttárt karokkal.
**

(Bokorrímes)
Most már az alkony mélyült sötétje, egyre jobban a tér-betöltésre vágyakozik,
Hogy ő legyen látótérben az urak ura, már mély sötétülésbe kívánkozik.
Végtelen feletti kívánalma, hogy teljesüljön... fokozatosan nyújtózkodik.

Vecsés, 2014. július 3. – Érd., 2020. július 14. - Kustra Ferenc József – a verset én írtam, hozzájuk a haiku -t és az apevát, szerző-, és poéta társam Gani Zsuzsanna.

Széltől rezdülő suttogó nyárfák,
mért nem mondjátok meg nekem,
mit suttognak a rezzenő ágak?
Merre menjek, hogy jobb legyen?

Menjek kavicsos folyóparton?
Véresre szúrja talpamat!
Vagy csak sodródjak messze az árral,
mint egy tétova gondolat?

Menjek lenyúló ágatok közt,
melyet a vihar hajtogat?
A hajló ágak, mik sírva nyögnek,
megkarcolják az arcomat.

Magasra nyúló, suttogó nyárfák,
ti már sok mindent láttatok!
Merre van fény, mely rám világít,
keresztültörve az ágakon?

Merre van tűz, mely melegít engem?
Hisz nektek érzi az ágatok!
De én itt vagyok nyirkos hidegben,
s ha nem segítetek, megfagyok.

Széltől rezdülő suttogó nyárfák!
Mondjátok meg, hogy mit tegyek!
Ne hagyjatok itt ázva-, fázva,
hol már nem maradt semmi sem.

Vigyetek el a zúgó széllel,
amely tépi az ágatok,
olyan gyorsan, hogy ne tudjon fájni
semmi, amit most itt hagyok!