Bánatos a bíbor fényes létem…

Bíboros fény csillanás van szemközti ház ablakában
És visszaverődik az én ablakomba, akt ruhában…
Bíboros fény csillanás van szemközti ház ablakában.

A házablakok között vándorol a már nem arany sugárkéve,
Csendes léptek hallatszanak, mintha a folyóson a séta vége…
A házablakok között vándorol a már nem arany sugárkéve.

Ajkamon szó nem fakad, fáradt vagyok, nem is ámulok,
Megint az este jön velem szemben, nap végén ámulok…
Ajkamon szó nem fakad, fáradt vagyok, nem is ámulok.

Hmm… jó lesz, ha befejezem a bíborosuló mai napi létemet,
Elegem van, már a bíbor fény sem nem vigasz… őt nem lételememet…
Hmm… jó lesz, ha befejezem a bíborosuló mai napi létemet.

Vecsés, 2025. április 19. -Kustra Ferenc József- írtam: egy ’rosszabb’ napomon 3 soros zártükrösben, önéletrajzi írásként…

Villan az asztalon két kiskanál,
dúdolnak egy kedves kis trillát.
A gazdasszony jön már, rájuk talál,
még közéjük tesz egy arany villát.
Hozza ételét, épp csak egy falás.
Kutya horkan, odaadja részét.
Az udvar feldúlva: eb kutat ás,
az asszony hozzávágja a csészét.
Behúzza farkát, bánatos szegény.
A nő feldúlva a konyhába megy.
Az eb làtja, hogy elmúlt a veszély,
A szőre sáros, gondolja mindegy.

Gazda, ha nézed, ne higgy az észnek!
Én szépnek látom, lásd te is szépnek.

Csendes folyó,
Tengerekbe torkoló,
Életnek életet adó.
Aranyként ragyogó szép álom.

Fénylő éjjel,
Könnyen elfoszló kétely,
Örömhírt táncol a néppel.
Ezüstös csodaszép holdvilág.

Vörös égen,
Tulipánok a réten,
Csodás illatukkal éppen.
Rubintos aranyló napvilág.

Sétáltunk a tavaszban…

Sétálunk a Balaton partján, lágy szél rebben, vízfelület enyhe stresszben.
Szívem csendben lépked veled, tavaszi szél simít, mint kezed.

Nagy meleg igy kora estvére elcsitult, sugárkéve fénye lehalkult.
Nézlek, ahogy a nap lecsorog, a víztükrön aranyhíd ragyog.

Egy kiránduló hajó hullámokat ver, nézzük… parti sziklák közt kever…
A hajó zaja már messze suhan, csak mi vagyunk és a tó, az alkonyban.

Vecsés, 2025. április 9. – Siófok, 2025. április 10. -Kustra Ferenc József- a páratlan leoninusokat én írtam, a páros sorokat: szerző-, és poétatársam, Gránicz Éva írta.

Rég elmúlt éjfél,
Kong álmatlanságomban
Telihold-hatás.
Gondolatot szavakba
Mondat-paplan takarja.

Már hajnalodik,
És pirkad az ébredés...
Horizontális.
Arany kör-hold kifakul,
Hófehérré alakul.

Új reggel ébred,
Kávé illata frissít...
Csészémben pancsol.
A pillanat szétfolyik,
Szó-erdőben bujdosik.

Vertikálisan
Nyújtott lesz mai napom...
Ásító inas.
Munkácsyra gondolok,
Estig majd elmotyogok.