Nem vágysz egyébre
Csak vegyelek észre
Apró kis kedvességgel
Lehess figyelmem része.

Mosolyra szomjazva
Cseppnyi jókedv az álmod
Mindenkor maradjak
Őszinte párod.

Csillagok fénye
Utunk szegélyezi
Fogadalmunk súlya
Ma is a régi.

Élni a Csodát
Mindenki álma
Óhajunk vágya
A lélek harmóniája
Szívünk a vezérünk
Csillagokban fénylünk
Úgy teljes a létünk
Amíg Egymásban élünk.

Parányi léptek
A padló mű deszkáján
Fürgén érlelődnek
S pár kezdetleges szótag közt
Szikrázik a huncutul nevető értelem
Fáradhatatlanul ugrál a móka
Inog-billeg az aprócska
Mikor hammol ülve mosoly-szája
Palintázva lóg a lába
Angyal arcán örömóda
Zengve sikolt reggel óta

Egy huncut kis kacaj
Az öröm küszöbén
Túl
Visszhangozva lebeg
Ki látja
Parányi jellemed
Abban
A szeretet forrása
Megered

Egy mosolyodért cserébe
Fénylik a nap
Még
Hűvös zord felhők alatt
Is
A szempár ragyogás
Tükre mélyén
Érik a gyümölcs
Csodálatos manna
Növekedj közöttünk
Kivételes
Nagyra

Lassú hömpölygéssel
Kúszva cserkész
Mohón kebelez
Apró cseppekben
permetez
Nyirkos reggelt
A megsüllyedt
Tejes felhőrengeteg

Köd van
Se Nap
Se Hold
Se fény
Se éj

Láng melege
Fénye kellene
Körülöttem
Bennem
A szürke-tejes színre
Szivárvány kerülhetne
Hegycsúcsokon a nap
Vakítón szór
Hevítő sugarat

De itt lent
Se nap
Se éj
Se szín
Se fény

Mérföldkövek
Melyek előttünk
Ágaskodva ragyogó illúzióval
Ámulatba ejtenek
Sóvár ösztönnel
Vágyat keltenek
Hogy megérintessenek
Hogy magasba emeltessenek

És mögöttünk
Melyek tövében elkopott
Cipők talpainak lenyomatát
A múlt pora kíméletlenül befed
Hol egyedi történetek
Apró jelei rovódtak
Kérges tenyerek
Üzenetével
Az idő
Végtelen útján
Lassan
Elfeledve leomlanak
Miként a sorsok
Porladnak
Felőrlődve
Gigászi folyamat
Malomkövei között

Mérföldkövek
Kultúrák vívmánya
Életsorsok kőbálványa
Mérföldkövek
Hogy megérintessenek
Mérföldkövek
Hogy majd elfeledtessenek

És a köztes folyamat-úton
Életek vére
Folyik a szegélyre
Amíg nem lesz Vége.

Olyan mély csönd van
Ma éjjel a tizedik napon.
Még a fülem sem súg
Nagyon.
Lent a folyó vize csendesen zúg.
Alig hallom
Ahogy a kövekhez csapódik
A sekély parton.
Szinte mozdulatlan
A hónak meglehetősen
Langyos téli levegő,
És a szétszakadt felhők között
Álmokkal takaródznak a csillagok.
Olvad a fagyos paplan
És holnapra bizonyára
Jócskán megcsappan.
Hangtalan oson az idő
Megnyúlt árnyéka
És a sötétben megveti ágyát
A fogyadozó hold.
Takaródzik mint a csillagok.

Ma egyedül vagyok.

A falon csüngő
Ásítozó lámpa
Lágy fénye vissza verődik
A zsugorodó fehér kristályokról,
És a csönd egyre csak hízik.

Haszontalan volt a napi hólapátolás.
Bár az időt is
Valamelyest tovább dobáltam.
Az is egyre csak olvad.
Apad mint a hó.
Elszivárog lassan.
Beleivódik a múltba.