Élvezted-e az élet-templomot belengő békét, nyugalmat?
Vagy az életed frontján valahol, megtaláltad-e a vigaszt?
Mikor te megszülettél, megkezdődött az „élet-halál játszmája”
És ha már sokat éltél, akkor kerül a téma, „meghallgatásra"!

Lehangoló és elkeserítő látvány visszanézve az életed?
Tudsz-e te bármilyen rossz körülményről, mi okozhatja a végzeted?

Vakolatlan falak, törött lábú székek,
Bennem föltolulnak... békétlen emlékek.
Legtöbbször a sorsunk kegyetlen meg durva,
Máskor úgy tesz, mint ki két kézzel ad vissza.

Bizony minden csak rideg és kopár!
Élek... sok értelmetlen éve már.
Nem tudni van-e jövőm… mi sem vár.

Tudtam pedig én a mások szemébe kacagni,
Sőt, volt lehetőségem kézen fogva sétálni.
Sohasem hazudtam, nem voltam becstelen, nem csaltam, nem loptam,
Másoknak, arra érdemesnek magamból, életemet adtam.
Fölöttébb furcsa minden, tán’ magamat sem ismerem?
Már, nincs, amit tehetnék, hogy a fájdalmam felejtsem…

Már omlanak a falak, eldőltek a székek,
Már el nem múlnak… a bágyasztó, rossz emlékek…

A sorsom az, hogy érzem, meghalt már bennem a vágy,
Osztályrészem, mire várhatok… egy koporsó-ágy…
Ott aztán végre, gondok nélkül hanyatt dőlök,
Ott már, fránya élettel, kicsit sem veszkődők...

Fáj a múlt, a nem létező jövőmtől roppant félek,
Úgy érzékelem, hogy alkalom sincs, hogy... akkor élek…
Úgy érzem, ha jő idő, elmegyek, csendben kihalok,
Üvöltenék a holdra, mint farkas… inkább hallgatok.

Te élvezted-e… élet-templomát belengő békét, nyugalmat?
Vagy te az élet harcos frontján bárhol… megtaláltad a vigaszt?

Vecsés, 2016. január 11. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Élet-mélázás…

(HIAfo)
Életperc, imádlak!
Elkorhadt tövűek
Élet-élt perceim mindje…

(Anaforás senrjon + Senrjonix)
Csodák élnek, érzem én!
Nem lehet, hogy nélkülük teljen,
Az élet érték!
Csodák vannak, bennük hinni kell!
Ne várj nagyot, érd be kicsivel.
*

Életperc, Te csodás!
Korhadt, épp' zuhanó
Életperceimben élek…

Csodák élnek, érzem én!
Valahol mélyen a szívekben,
Mert az ember jó.
Lét csodái… apró örömök,
Látni fogod, ha majd eljövök.
*

Életperc állapot…
Élet részletei,
Élet-élt életperceim…

Csodák élnek, érzem én!
Megtalálnak, ha lelked tiszta,
Így kell lennie.
Csodák vannak, én már elhiszem,
Szíved halván… kebleden fejem.
*

Életperc… elmúlnak.
Bennük található
Élet-történelmi múltam…

Csodák élnek, érzem én!
Láthatóak is néha napján,
Hinni kell bennük.
Nézd csak, a millió csillagot!
Csoda az, meg nem cáfolhatod.
*

Életperc, jöjjél már!
Hozhatnál már jót is,
Élvezném a boldogságot…

Csodák élnek, érzem én!
Valahol lenniük kell neki,
Tán a világban.
Csodák vannak, hidd már el nekem!
Fürkészd s lásd meg a végtelenben…
*

Életperc imádlak!
Te adod életet,
Életemben élem… jövőt!

Vecsés, 2018. január l. – Mórahalom, 2019. augusztus 10. – Szabadka, 2019.szeptember 26. – Kustra Ferenc József-– Az anaforás HIAfo –kat én írtam. A senrjon –okat Farkas Tekla. Alá a senrjonix versét, Jurisin (Szőke Margit) írta. A vers címe: Vannak csodák

Koldus ül az út szélén és lesi az úri népet.
Az ő lelke gúzsba kötve, nem teszi a szépet.
Csodálják nézését, irigylik szabadságát,
De nem kérnek belőle, semmiért, világért.

Dobnak neki alamizsnát, de kevesen. Aki…
A többség azt hiszi, látja őt valaki.
A koldus változtatni nem tud, csak ül a padkán…
Ruhája rongyos, szabadsága nincs; nem akarván.

Küzd tetvekkel, őt leköpő fenegyerekekkel,
Küzd az életével, benne a nagy szellemekkel,
Ahol nem fogadják őt be, mert csóri és szakadt,
Még az életet sem érdekli, ez csak elhaladt.

Aki koronahercegnek születik, király lesz,
Kapjon bár, jó nevelést, a másik csak koldus lesz.
Csak irigylik szabadságát, de felkarolni? Nem…
Egy senkiházi koldust nem látogat senki! Nem…

Vecsés, 2002. július 1. – Kustra Ferenc József

Jó volna néha elbújni egy csöndes sarokba olykor,
hogy ne szóljon hozzám senki sem, s ne zavarjanak folyton.
Magamban álmodni csendesen, valami egészen jóról,
hűvös távoli bércekről, amely még csillog a hótól.

Mint vakító, fehér tisztaság, mely szememet bántja olykor,
olyanná tenni a világot, hogy megtisztuljon a rossztól.
Ki éhesen, fázva ott vacog, adni neki a sokból,
mit mások eldobnak, s küzdeni, hogy nekik is jusson a jóból.

Mosolyt látni az arcokon, ahol most bánat ül sokszor,
s zord, hideg téli szél helyett meleget érezni olykor.
Reményt, és hitet adni ott, ahol már hideg az otthon,
s érezni, azt a meleget, mely szívünkből sugárzik akkor

amikor tudjuk, mily kevés kell, hogy örömöt hozzon
minden apró kis érintés, és néhány emberi jó szó.
Hogy el tudjuk hinni, van jövőnk, s lehet még bárki itt boldog,
hol már nem tudunk hinni sem, és félünk. Már elég a rosszból.

Nézz le a földre Istenem! Emelj fel minket a porból!
Hozd el a jólétet nekünk, elegünk van a pokolból!
Szeresd mindegyik gyermeked egyformán! Itt, s most!
Földi jólétet adj nekünk! S méltóbb emberibb sorsot!

Magyarnak születtem. Magyar a föld is,
hol világra szült a jó anyám,
Magyar szív dobog mellkasomban,
ezt jelzi minden dobbanás.

Magyarul tanultam olvasni, írni,
földrajzot, geometriát,
magyar vér folyik ereimben,
mely úgy lüktet, s hevesre vált.

Amikor arra gondolok, hogy
hány magyar hagyta el hazánk,
összetiporva, kétségbeesve,
s most régen másfele jár.

Mért hagyjuk azt, hogy javainkat
más bitorolja? Hisz ki más,
volna annyira, méltó arra,
mint magyar fiú és leány?

Magyarok vagyunk. S szerte a földön
sok magyar csak arra vár,
hogy magyar földön élhessen végre,
jólétben, mint bárki más.

Szeressük egymást! S fogjunk össze!
Ne hagyjuk gyönyörű hazánk
kapzsi becsvágynak martalékul,
pokollá téve szép hazánk.

Magyarok vagyunk, s bárhol élünk,
a szívünk csak vissza vágy,
ide, ahol a gyökereinket
hagytuk, és itt várnak ránk.

Ebben a humuszos feketeföldben
őseink, hisz a világ
lehet bármilyen, még sincs oly szép,
mint a mi édes hazánk!