Idő 
Értékelés 
Értékelés Furcsa tél van, és jég borít mindent,
jég takarja a cserepet,
átlátszó, fénylő jégtakarót sző
minden kis útra a hideg.
Mennék hozzád, de úgy csúszik minden,
s járható utat nem lelek,
síkos jégpáncél borít be mindent,
s elindulni már nem merek.
Rád gondolok. Szeretsz e engem?
S ont e rám szíved meleget?
Vagy kihűltél, s ugyanoly vastag
jég borítja a szívedet
mint itt, ahol jégcsapok lógnak
furcsa fényben az ereszen,
mint az átlátszó üvegdíszek,
amelyek oly törékenyek?
Látlak e még? És szerelmes szívem
felolvasztja a szívedet?
Vagy olyan már benned minden érzés,
mint a téli szél hidege?
jég takarja a cserepet,
átlátszó, fénylő jégtakarót sző
minden kis útra a hideg.
Mennék hozzád, de úgy csúszik minden,
s járható utat nem lelek,
síkos jégpáncél borít be mindent,
s elindulni már nem merek.
Rád gondolok. Szeretsz e engem?
S ont e rám szíved meleget?
Vagy kihűltél, s ugyanoly vastag
jég borítja a szívedet
mint itt, ahol jégcsapok lógnak
furcsa fényben az ereszen,
mint az átlátszó üvegdíszek,
amelyek oly törékenyek?
Látlak e még? És szerelmes szívem
felolvasztja a szívedet?
Vagy olyan már benned minden érzés,
mint a téli szél hidege?
Ha nem volna gyermekem, milyen más lenne,
lehetett volna könnyebb életem,
de oly üres lenne, nélkülük minden,
s nem tudnám, mi az
igaz szeretet.
Nem tudnám mi az, őrizni, védni,
s aggódni azért, hogy röpke életem
ne szálljon úgy el, hogy ne lássam őket
boldognak, mikor végleg elmegyek.
Nem tudnám milyen boldogság néha,
mikor szerető karjuk átölel,
s nem láthatnám a kisunokáim
mosolyát,
melytől szívem megremeg.
Annyi szép vár ránk ezen a földön,
kinek több jut és kinek kevesebb,
de a legszentebb emberi érzés hozzájuk fűz, és általuk jön el.
Rossz idők járnak. Gonosz az élet,
de addig, ameddig itt vannak nekem,
nincs nálam boldogabb ezen a földön,
akkor sem, ha már nincsenek velem.
Elég egy hang, és az sem baj nékem,
ha néha - néha a telefon recseg,
csak érezzem azt a hangjukat hallva,
hogy boldogok, s szívem öröm tölti el.
Mit ér a sok pénz? S halomnyi kincs, hisz nem viszi magával oda senkisem,
ahol hideg föld, s mély álom vár ránk,
hisz ott mindenki egyformán pihen.
Csak az akáclomb suttog még néha, s talán a tücsök itt - ott ciripel,
de odalent, abban az árnyék világban
nem hallunk hangot, s nincsen felelet.
Néha egyetlen perc csak az élet,
és ha megcsap a hideg tél szele,
boldogan megyek, s ha van ott még élet,
ott is ugyanily forrón szeretek.
lehetett volna könnyebb életem,
de oly üres lenne, nélkülük minden,
s nem tudnám, mi az
igaz szeretet.
Nem tudnám mi az, őrizni, védni,
s aggódni azért, hogy röpke életem
ne szálljon úgy el, hogy ne lássam őket
boldognak, mikor végleg elmegyek.
Nem tudnám milyen boldogság néha,
mikor szerető karjuk átölel,
s nem láthatnám a kisunokáim
mosolyát,
melytől szívem megremeg.
Annyi szép vár ránk ezen a földön,
kinek több jut és kinek kevesebb,
de a legszentebb emberi érzés hozzájuk fűz, és általuk jön el.
Rossz idők járnak. Gonosz az élet,
de addig, ameddig itt vannak nekem,
nincs nálam boldogabb ezen a földön,
akkor sem, ha már nincsenek velem.
Elég egy hang, és az sem baj nékem,
ha néha - néha a telefon recseg,
csak érezzem azt a hangjukat hallva,
hogy boldogok, s szívem öröm tölti el.
Mit ér a sok pénz? S halomnyi kincs, hisz nem viszi magával oda senkisem,
ahol hideg föld, s mély álom vár ránk,
hisz ott mindenki egyformán pihen.
Csak az akáclomb suttog még néha, s talán a tücsök itt - ott ciripel,
de odalent, abban az árnyék világban
nem hallunk hangot, s nincsen felelet.
Néha egyetlen perc csak az élet,
és ha megcsap a hideg tél szele,
boldogan megyek, s ha van ott még élet,
ott is ugyanily forrón szeretek.
Az én anyám sosem volt gazdag,
nem adott drága kincseket,
de mindennél többet ért, nékem,
hisz tőle kaptam az életet.
Ápolt és felnevelt engem,
virrasztva annyi éjjelen,
s amikor fáztam vagy sírtam,
magához ölelt csendesen.
Felnőttem. Szálltak az évek,
de utam bárhová vezetett,
mellettem volt, ha bántott
a sors, hogy vigaszom legyen.
Csillogó szemébe nézve
csodálhattam a kék eget,
mely derűs volt. Vidám és tiszta,
amikor reám nevetett.
Oly gyorsan szálltak az évek,
s az a csillogó kék szeme
lassan kihúnyt, és hajára
ködöt szitált a tél dere.
Amikor csendesen elment,
akkor is értünk könnyezett,
s utolsó szemvillanása
akkor is minket keresett.
Fájt. Hisz oly árva lettem,
akár a hulló levelek,
melyek az őszi szélben
avarszőnyeget hintenek.
Ma már csak álmomban látom,
de mikor ott vagyok vele,
egy percre gyermekké válva
újra élem az életet.
Ez a nap ragyogjon érted,
hisz ekkor kaptad az életet,
s ugyanúgy, ahogy te egykor,
ma én is teérted könnyezem.
Reszkető kezemben mécses,
s a virág, mit sírodra teszek,
azt jelzi: szeretlek most is,
s míg élek, el nem feledem
mindazt, mit tetőled kaptam,
s ha egyszer én is elmegyek,
várj reám, ahol az álmunk
újra álmodjuk odalent.
nem adott drága kincseket,
de mindennél többet ért, nékem,
hisz tőle kaptam az életet.
Ápolt és felnevelt engem,
virrasztva annyi éjjelen,
s amikor fáztam vagy sírtam,
magához ölelt csendesen.
Felnőttem. Szálltak az évek,
de utam bárhová vezetett,
mellettem volt, ha bántott
a sors, hogy vigaszom legyen.
Csillogó szemébe nézve
csodálhattam a kék eget,
mely derűs volt. Vidám és tiszta,
amikor reám nevetett.
Oly gyorsan szálltak az évek,
s az a csillogó kék szeme
lassan kihúnyt, és hajára
ködöt szitált a tél dere.
Amikor csendesen elment,
akkor is értünk könnyezett,
s utolsó szemvillanása
akkor is minket keresett.
Fájt. Hisz oly árva lettem,
akár a hulló levelek,
melyek az őszi szélben
avarszőnyeget hintenek.
Ma már csak álmomban látom,
de mikor ott vagyok vele,
egy percre gyermekké válva
újra élem az életet.
Ez a nap ragyogjon érted,
hisz ekkor kaptad az életet,
s ugyanúgy, ahogy te egykor,
ma én is teérted könnyezem.
Reszkető kezemben mécses,
s a virág, mit sírodra teszek,
azt jelzi: szeretlek most is,
s míg élek, el nem feledem
mindazt, mit tetőled kaptam,
s ha egyszer én is elmegyek,
várj reám, ahol az álmunk
újra álmodjuk odalent.
Aki túl hamar megelégszik alkotásával az
Súlyos vétket követ el önmagával szemben.
Shakespeare a pokol ebei veszélyeiről beszél,
Milton vakul is látta az Elveszett Paradicsomot.
Ady Illyés szekerén robogott, és Madách
Keserű rokonszenvvel írt az ember tragédiájáról.
Világunk telve van mindennel ami elképzelhető,
Tengerek mélységével és ágaskodó hegycsúcsokkal
Hol majd hogy végtelen a kilátás és ritka a levegő.
Nem elég csak a lélek hangjára hallgatni.
Mélyebbre kell búvárkodni és magasabbra szállni
Ahol maga a fold szellemének moraja regél.
Ha már túlfolyik poharad és tüzel a szíved
Bátran vedd kézbe lantod vagy tollad
És bizalommal örvendezzél vagy búsulj.
Súlyos vétket követ el önmagával szemben.
Shakespeare a pokol ebei veszélyeiről beszél,
Milton vakul is látta az Elveszett Paradicsomot.
Ady Illyés szekerén robogott, és Madách
Keserű rokonszenvvel írt az ember tragédiájáról.
Világunk telve van mindennel ami elképzelhető,
Tengerek mélységével és ágaskodó hegycsúcsokkal
Hol majd hogy végtelen a kilátás és ritka a levegő.
Nem elég csak a lélek hangjára hallgatni.
Mélyebbre kell búvárkodni és magasabbra szállni
Ahol maga a fold szellemének moraja regél.
Ha már túlfolyik poharad és tüzel a szíved
Bátran vedd kézbe lantod vagy tollad
És bizalommal örvendezzél vagy búsulj.
Mondják az okosok,
Mondanivalód, ne cifrázd.
A kevesebb, tán’ több.
*
Ők, kik tán’ nem írnak,
Talán csak úgy, pacsmagolnak.
Mondanivaló kell!
*
Röviden írni tán’
Nem rossz, de érthetően írsz?
Tudsz jól fogalmazni?
*
Ahol történet nagy,
Azt biz’ hosszabban kell írni!
Érthető sorokban.
*
A másik fejével
Gondolkozz, értelmes legyél.
Biz’ kellhet cifra szó!
*
Szólj csak oda, ha kell!
De operálj, értelemmel.
Ne hordj, hetet-havat.
*
Ne légy megalkuvó
De szépen írjál rosszról is…
Sértegetni nem kell.
*
Tudd, ha őszinte szó
Hemzseg a versedben, nem jó!
Ez távolságot tart!
*
Homályosan ne írj,
Azt olvasó, majd nem érti.
Finoman, ne sértsd meg!
*
Használj írásjelet!
Szórendet, kordába tartod!
Ne én értelmezzem…
*
Prózavers meg nincsen!
Petőfi, talán írt ilyet?
Akkor nem ismernénk!
*
Szólj, nagy erővel, vagy
Gyengéden, de illendően!
Légy ember, poéta!
Vecsés, 2015. január 25. – Kustra Ferenc József – íródott HIAQ csokorban. (Ezt a versformát én szerkesztettem meg a haiku mintájára. Szótagszám: 6-8-6)
Mondanivalód, ne cifrázd.
A kevesebb, tán’ több.
*
Ők, kik tán’ nem írnak,
Talán csak úgy, pacsmagolnak.
Mondanivaló kell!
*
Röviden írni tán’
Nem rossz, de érthetően írsz?
Tudsz jól fogalmazni?
*
Ahol történet nagy,
Azt biz’ hosszabban kell írni!
Érthető sorokban.
*
A másik fejével
Gondolkozz, értelmes legyél.
Biz’ kellhet cifra szó!
*
Szólj csak oda, ha kell!
De operálj, értelemmel.
Ne hordj, hetet-havat.
*
Ne légy megalkuvó
De szépen írjál rosszról is…
Sértegetni nem kell.
*
Tudd, ha őszinte szó
Hemzseg a versedben, nem jó!
Ez távolságot tart!
*
Homályosan ne írj,
Azt olvasó, majd nem érti.
Finoman, ne sértsd meg!
*
Használj írásjelet!
Szórendet, kordába tartod!
Ne én értelmezzem…
*
Prózavers meg nincsen!
Petőfi, talán írt ilyet?
Akkor nem ismernénk!
*
Szólj, nagy erővel, vagy
Gyengéden, de illendően!
Légy ember, poéta!
Vecsés, 2015. január 25. – Kustra Ferenc József – íródott HIAQ csokorban. (Ezt a versformát én szerkesztettem meg a haiku mintájára. Szótagszám: 6-8-6)
