Idő 
Értékelés 
Értékelés Az én falum kicsiny kis helység,
de nekem itt az otthonom!
Ahol én lakom, selymes a fű is,
s a föld annyira bársonyos.
Csöndes az utca, s nem világít
olyan sok színes lampion,
de a szívem az szinte vérzik,
amikor néha itt hagyom.
Itt láttam meg a napvilágot,
s amikor anyám ringatott,
meleg szeméből úgy sugárzott
a fény, s teljesen áthatott.
Mikor mezítláb játszadoztam,
úgy simogatta talpamat
a fű, szinte most is érzem,
hogy a lábamra rátapad.
Itt voltam egykor ifjú én is,
álmodva édes álmokat,
s úgy őrzöm most is, mint a kincset,
mit selyem dobozban tartanak.
Itt lettem egykor anya én is,
s nem volt tán nálam boldogabb,
de az idő már szürke porként
fejemre hullva elsuhant.
Hajamra sűrű dér szitál már,
s kopott szívem, ha cserben hagy,
itt szeretnék majd megpihenni,
őseim közt, a föld alatt.
de nekem itt az otthonom!
Ahol én lakom, selymes a fű is,
s a föld annyira bársonyos.
Csöndes az utca, s nem világít
olyan sok színes lampion,
de a szívem az szinte vérzik,
amikor néha itt hagyom.
Itt láttam meg a napvilágot,
s amikor anyám ringatott,
meleg szeméből úgy sugárzott
a fény, s teljesen áthatott.
Mikor mezítláb játszadoztam,
úgy simogatta talpamat
a fű, szinte most is érzem,
hogy a lábamra rátapad.
Itt voltam egykor ifjú én is,
álmodva édes álmokat,
s úgy őrzöm most is, mint a kincset,
mit selyem dobozban tartanak.
Itt lettem egykor anya én is,
s nem volt tán nálam boldogabb,
de az idő már szürke porként
fejemre hullva elsuhant.
Hajamra sűrű dér szitál már,
s kopott szívem, ha cserben hagy,
itt szeretnék majd megpihenni,
őseim közt, a föld alatt.
Akkor is tél volt, amikor jöttél,
s épp olyan csikorgó hideg,
és én ott álltam nagykabátban,
várva, hogy hozzám siess.
Nem is éreztem azt, hogy fázom,
hiszen te fogtad a kezem.
Olyan meleg volt. Felhevített,
s éreztem, vérem pezseg.
Elindultunk, és kéz a kézben
sietve mentünk haza,
ahol feltörő kályhafényben
várt ránk a meleg szoba.
Az a tűz mely a kályhában égett
bennünk is nyomott hagyott,
s ahogy ott álltunk kéz a kézben,
lelkünk is lángot kapott.
Magara csapó tűznyalábok
mardostak, és az a láng
felégetett mindent, mi bántott,
s hirtelen semmi se fájt.
Sötét volt. És bár mind a ketten
tudtuk, hogy álom, csupán
ami megtörtént, mégis szép volt,
de ma már álom csupán.
s épp olyan csikorgó hideg,
és én ott álltam nagykabátban,
várva, hogy hozzám siess.
Nem is éreztem azt, hogy fázom,
hiszen te fogtad a kezem.
Olyan meleg volt. Felhevített,
s éreztem, vérem pezseg.
Elindultunk, és kéz a kézben
sietve mentünk haza,
ahol feltörő kályhafényben
várt ránk a meleg szoba.
Az a tűz mely a kályhában égett
bennünk is nyomott hagyott,
s ahogy ott álltunk kéz a kézben,
lelkünk is lángot kapott.
Magara csapó tűznyalábok
mardostak, és az a láng
felégetett mindent, mi bántott,
s hirtelen semmi se fájt.
Sötét volt. És bár mind a ketten
tudtuk, hogy álom, csupán
ami megtörtént, mégis szép volt,
de ma már álom csupán.
Rügyekről álmodozva
A delelő kurta napsütesben
Fellélegezne
Zsenge levelekkel felvértezve
A tömött hóba csomagolt
Bársonyos kikelet,
De az időt
Sürgetni nem lehet.
Már az óősöknek
Kinyilatkoztatva megírattatott:
Mindennek meg van a maga ideje.
...mint ahogy a tavasznak is,
És még sok ezernyi másnak,
...mint ahogy
Ideje van a várakozásnak
Is.
Ahol alázattal meglapul az óhajtott
Gyümölcs édessége.
A várakozásban van
Parázslik majd lángra lobban
Minden változás fényessége.
A delelő kurta napsütesben
Fellélegezne
Zsenge levelekkel felvértezve
A tömött hóba csomagolt
Bársonyos kikelet,
De az időt
Sürgetni nem lehet.
Már az óősöknek
Kinyilatkoztatva megírattatott:
Mindennek meg van a maga ideje.
...mint ahogy a tavasznak is,
És még sok ezernyi másnak,
...mint ahogy
Ideje van a várakozásnak
Is.
Ahol alázattal meglapul az óhajtott
Gyümölcs édessége.
A várakozásban van
Parázslik majd lángra lobban
Minden változás fényessége.
1917. –ben vitték a fogságba a magyar katonákat…
A vonat, akárha kísértetvilágban haladna,
Csak haladt, havat tolt, de nagyon zötyögve, fújtatva.
A Hold, mint valami szemlélő fenség, elárasztotta a tájat
Remegő fényével és közben meg, terítette ezüst sugarat...
Voltak részek, ahol csigalassúságú döcögés volt az út,
Ott a foglyokat kevésbé ellenőrizték, itt volt kis kiút.
*
(Senrjú)
Viharfelhőket
Láttunk szembe haladni...
Angyalok tolták?
*
A vonatot számtalanszor mellékvágányra irányították,
Ott sokszor órákig álltunk, valamiért hosszan parkoltatták.
Éhesek, szomjasak és mocskosak voltunk,
És bizony megtetvesedés volt a sorsunk.
Volt, ahogy a havazás elállt, a mozdony is nekibátorodott,
Gyorsította a marhavagonokat, néha kicsit hosszan sípolt.
Krasznojarszk határában óriási temetőt látni,
A terepen mindenhol szinte... fakereszteket látni...
A vonatunk lassan begördült a krasznojarszki pályaudvarra,
A friss, hideg levegő, megkönnyebbülést hozott a bezártságra.
Süvített a szél, elvakított a hó, és nagyon átjárt a hideg...
Gonosz felhangú volt a csend... Körben némaság is fagyosan rideg...
*
Mint hónap árja
A tájra hullott... fehér.
Sok fehér pehely.
*
Hó-vidék, olyan szépség, hogy lopva gyönyörködök benne,
De, e környezetben, a lelkem szólt, hogy maradjak csendbe.
Az állomástól, gyalog, komoran folytattuk az utunkat,
Kín volt minden lépés, és heves hóvihar fedte utakat.
(3 soros-zárttükrös)
A szél őrjöngve kavargott, vitte havat, csípve mart a fagy,
Lépésenként küzdöttük magunkat előre... ha a szél hagy...
Örvénylett körülöttünk a hó, a hókristály arcunkra fagy.
Így vergődtünk át egy délutánt, elcsúsztunk a vastag, fagyott hóba,
Végig zuhantunk jeges hótorlaszba... kinek, ahogy bírta lába...
Végül a táborba értünk és úgy néztünk ki, mint vert ármádia.
*
Lélek kiszakad.
Lélek beszakad. Lékek.
Lelket menteni!
*
Idő hidegül,
Jégcsapok összeérnek.
Száj is elkékül.
*
Idő hidegül,
Nem működik gondolat.
Bennük önmagad.
*
Idő hidegül,
Meleg és étel nincsen.
Hűtő barakkok.
*
A barakkokat
Öleli a jéghideg.
Jeges-hideg csönd.
*
Emberek hűtve
Élnek, deszka barakkban.
Még penészfolt sincs.
*
Őszinte szavak,
Fagyhalál pillantások.
Kihűlő arcok.
*
Skorbutos fogak!
Szájban, folyvást fájdalom.
Száj széle elfagy.
*
A száraz kenyér,
Fekete, fagyott, kemény.
Enni fogtörő.
*
Száraz morzsa is
Aranyat ér. Keresés.
Az éhség az úr!
*
Száraz kenyeret
Jól puhítják a könnyek.
Sírás se segít.
*
Szél, süvítve hoz
Dermesztő, nagy hideget.
Tél támad, tombol.
*
Termek betelve
A mahorka füstjével.
Egészségóvás!
*
Mahorka, ritka
Nagy boldogságot szerez.
Egyetlen öröm.
*
Hűlt fejed rázod!
Nyakadat tetvek marják.
Nekik jó meleg.
*
(tanka)
Barakk tele van
Titkos gondolatokkal...
Vágy, hazamenni!
Otthon emléke ölel,
Mennék én haza fénnyel...
*
Rózsaszín hajnal,
Otthon még hazavárnak.
Álmaikban... vagy.
*
Napot csodálni
És várni a holnapot.
Menekülés-vágy!
*
Kézujjak között
Nem folyhat el a remény.
Imára kulcsolt.
*
Eltűnt időben
Van tán'... beragadt lélek.
Élni! Lélek nincs.
*
Halhatatlanság.
Élet, sudár jegenye.
Ez törpefenyő.
*
Örökzöld pázsit...
Örök álmodozásban.
Jeges, csúszós hó!
*
Halhatatlanság
Csak mesében. Győz, hideg!
Mesék felejtve.
*
Krasznojarszki tél!
Itt, halál mesél, kaszál.
Szibéria arc...
*
Tébolyult élet,
Fel sem ismerhető: lét.
Határ: őrület.
*
Hideg közelít!
Mindenfelől átölel.
Virraszt felettünk.
*
Reggel. Ébredés.
Hideg. Mit hoz az új nap?
Még, egy nap élet?
*
(tanka)
Múlandóságban
Őrizem a szemedet.
Emlék is megfagy...
Szinte hallom hangodat,
Látom angyal arcodat...
Vecsés, 2017. december 1. – Kustra Ferenc József – íródott: megtörtént esetről, amit az egyik elszenvedő írt meg könyvben.
A vonat, akárha kísértetvilágban haladna,
Csak haladt, havat tolt, de nagyon zötyögve, fújtatva.
A Hold, mint valami szemlélő fenség, elárasztotta a tájat
Remegő fényével és közben meg, terítette ezüst sugarat...
Voltak részek, ahol csigalassúságú döcögés volt az út,
Ott a foglyokat kevésbé ellenőrizték, itt volt kis kiút.
*
(Senrjú)
Viharfelhőket
Láttunk szembe haladni...
Angyalok tolták?
*
A vonatot számtalanszor mellékvágányra irányították,
Ott sokszor órákig álltunk, valamiért hosszan parkoltatták.
Éhesek, szomjasak és mocskosak voltunk,
És bizony megtetvesedés volt a sorsunk.
Volt, ahogy a havazás elállt, a mozdony is nekibátorodott,
Gyorsította a marhavagonokat, néha kicsit hosszan sípolt.
Krasznojarszk határában óriási temetőt látni,
A terepen mindenhol szinte... fakereszteket látni...
A vonatunk lassan begördült a krasznojarszki pályaudvarra,
A friss, hideg levegő, megkönnyebbülést hozott a bezártságra.
Süvített a szél, elvakított a hó, és nagyon átjárt a hideg...
Gonosz felhangú volt a csend... Körben némaság is fagyosan rideg...
*
Mint hónap árja
A tájra hullott... fehér.
Sok fehér pehely.
*
Hó-vidék, olyan szépség, hogy lopva gyönyörködök benne,
De, e környezetben, a lelkem szólt, hogy maradjak csendbe.
Az állomástól, gyalog, komoran folytattuk az utunkat,
Kín volt minden lépés, és heves hóvihar fedte utakat.
(3 soros-zárttükrös)
A szél őrjöngve kavargott, vitte havat, csípve mart a fagy,
Lépésenként küzdöttük magunkat előre... ha a szél hagy...
Örvénylett körülöttünk a hó, a hókristály arcunkra fagy.
Így vergődtünk át egy délutánt, elcsúsztunk a vastag, fagyott hóba,
Végig zuhantunk jeges hótorlaszba... kinek, ahogy bírta lába...
Végül a táborba értünk és úgy néztünk ki, mint vert ármádia.
*
Lélek kiszakad.
Lélek beszakad. Lékek.
Lelket menteni!
*
Idő hidegül,
Jégcsapok összeérnek.
Száj is elkékül.
*
Idő hidegül,
Nem működik gondolat.
Bennük önmagad.
*
Idő hidegül,
Meleg és étel nincsen.
Hűtő barakkok.
*
A barakkokat
Öleli a jéghideg.
Jeges-hideg csönd.
*
Emberek hűtve
Élnek, deszka barakkban.
Még penészfolt sincs.
*
Őszinte szavak,
Fagyhalál pillantások.
Kihűlő arcok.
*
Skorbutos fogak!
Szájban, folyvást fájdalom.
Száj széle elfagy.
*
A száraz kenyér,
Fekete, fagyott, kemény.
Enni fogtörő.
*
Száraz morzsa is
Aranyat ér. Keresés.
Az éhség az úr!
*
Száraz kenyeret
Jól puhítják a könnyek.
Sírás se segít.
*
Szél, süvítve hoz
Dermesztő, nagy hideget.
Tél támad, tombol.
*
Termek betelve
A mahorka füstjével.
Egészségóvás!
*
Mahorka, ritka
Nagy boldogságot szerez.
Egyetlen öröm.
*
Hűlt fejed rázod!
Nyakadat tetvek marják.
Nekik jó meleg.
*
(tanka)
Barakk tele van
Titkos gondolatokkal...
Vágy, hazamenni!
Otthon emléke ölel,
Mennék én haza fénnyel...
*
Rózsaszín hajnal,
Otthon még hazavárnak.
Álmaikban... vagy.
*
Napot csodálni
És várni a holnapot.
Menekülés-vágy!
*
Kézujjak között
Nem folyhat el a remény.
Imára kulcsolt.
*
Eltűnt időben
Van tán'... beragadt lélek.
Élni! Lélek nincs.
*
Halhatatlanság.
Élet, sudár jegenye.
Ez törpefenyő.
*
Örökzöld pázsit...
Örök álmodozásban.
Jeges, csúszós hó!
*
Halhatatlanság
Csak mesében. Győz, hideg!
Mesék felejtve.
*
Krasznojarszki tél!
Itt, halál mesél, kaszál.
Szibéria arc...
*
Tébolyult élet,
Fel sem ismerhető: lét.
Határ: őrület.
*
Hideg közelít!
Mindenfelől átölel.
Virraszt felettünk.
*
Reggel. Ébredés.
Hideg. Mit hoz az új nap?
Még, egy nap élet?
*
(tanka)
Múlandóságban
Őrizem a szemedet.
Emlék is megfagy...
Szinte hallom hangodat,
Látom angyal arcodat...
Vecsés, 2017. december 1. – Kustra Ferenc József – íródott: megtörtént esetről, amit az egyik elszenvedő írt meg könyvben.
Nem így akartam elköszönni,
amikor végleg elmegyek
tőletek, hiszen hittem abban:
talán köztetek van helyem.
Elhittem azt, hogy szorgos munkáért
kijár majd annyi tisztelet,
mint annak, ki más után áskálódva
árulkodik, és hízeleg.
Tisztes munkának kevés a bére.
És már tudom, hogy nincs helyem
azok között, kik átgázolnak
érzéketlenül mindenen.
Elmegyek, ahol nekem is jut majd
egy talpalatnyi kis földdarab,
s elfogadnak majd ily szegényen,
hiszen a lelkem gazdagabb.
Nem így akartam elköszönni!
El sem akartam menni sem.
Hiszen a föld a talpam alatt itt
puha bársonyként omlik el.
Hiányzik majd, de mégse bánom.
Máshol talán majd kedvesebb
szavakkal várnak, megszeretnek,
s örülnek annak, ha ott leszek.
amikor végleg elmegyek
tőletek, hiszen hittem abban:
talán köztetek van helyem.
Elhittem azt, hogy szorgos munkáért
kijár majd annyi tisztelet,
mint annak, ki más után áskálódva
árulkodik, és hízeleg.
Tisztes munkának kevés a bére.
És már tudom, hogy nincs helyem
azok között, kik átgázolnak
érzéketlenül mindenen.
Elmegyek, ahol nekem is jut majd
egy talpalatnyi kis földdarab,
s elfogadnak majd ily szegényen,
hiszen a lelkem gazdagabb.
Nem így akartam elköszönni!
El sem akartam menni sem.
Hiszen a föld a talpam alatt itt
puha bársonyként omlik el.
Hiányzik majd, de mégse bánom.
Máshol talán majd kedvesebb
szavakkal várnak, megszeretnek,
s örülnek annak, ha ott leszek.
