Idő 
Értékelés 
Értékelés Hogy töröljem ki emlékeimből
múltamat, amely úgy követ,
mint egy árnyék, mely rám vetődve
eltakarja a fényeket.
Mért üldöz úgy? Nem volt más bűnöm
csak hogy elhittem, van helyem
napsütött parton megpihenni,
ahol nem kínoz semmi sem.
Azt hittem, hogy a napkorong fénye
egyformán árad bárkire,
meleg sugárral simogatva,
míg a bőrünkön megpihen.
Hogy töröljem ki emlékeimből
az álmot, amely még úgy jön el,
lehántva magáról minden rosszat,
eltörpítve a bűnödet.
Hogy töröljem ki emlékeimből
a rosszat, amely még úgy övez,
éles karommal szaggatva húsom,
feltépve annyi sok sebet?
Nem tudom. És nem értem én sem:
mért kell bűnhődnöm ennyire?
Hiszen nem volt, csak annyi bűnöm,
hogy vakon szerettelek.
Ne üldözz! Felejts el engem.
Töröld ki emlékemet!
Szeress mást, és hagyj engem élni!
Engedd, hogy szeressenek.
múltamat, amely úgy követ,
mint egy árnyék, mely rám vetődve
eltakarja a fényeket.
Mért üldöz úgy? Nem volt más bűnöm
csak hogy elhittem, van helyem
napsütött parton megpihenni,
ahol nem kínoz semmi sem.
Azt hittem, hogy a napkorong fénye
egyformán árad bárkire,
meleg sugárral simogatva,
míg a bőrünkön megpihen.
Hogy töröljem ki emlékeimből
az álmot, amely még úgy jön el,
lehántva magáról minden rosszat,
eltörpítve a bűnödet.
Hogy töröljem ki emlékeimből
a rosszat, amely még úgy övez,
éles karommal szaggatva húsom,
feltépve annyi sok sebet?
Nem tudom. És nem értem én sem:
mért kell bűnhődnöm ennyire?
Hiszen nem volt, csak annyi bűnöm,
hogy vakon szerettelek.
Ne üldözz! Felejts el engem.
Töröld ki emlékemet!
Szeress mást, és hagyj engem élni!
Engedd, hogy szeressenek.
Olyan lettem, mint a vén diófa ága,
amelynek pergő gyanta könnye hull,
csupasz törzsére lassan végigfolyva,
mint szempillámon, ha bánat könnye hull.
Ő is siratja néma pusztulását,
ahogy magamban én is fájlalom
az elmúlott időt, mit rád tékozoltam,
s nem maradt bennem más, csak szánalom.
Nem is értem, hogy mért tudtam szeretni
olyat, akinek nincs érző szíve,
helyébe kemény, hideg kőlapul csak,
s nem érdekli, hogy másé vérzik e.
Nem is értem, hogy mért hagytam elszállni
az időt, mely száguld, s üvöltő szele
hófehér kristályt fúj sötétlő hajamra,
s márvány arcomra fagycsókot lehel.
Nem bánom már, hisz kárpótolt az élet,
bár nem adott soha földi kincseket,
csak két csillagot, mely olyan drága nékem,
ha rájuk gondolok, szívem megremeg.
Nem várom már, hogy rám csillan a napfény,
csak e két csillagot hagyja meg nekem,
had láthassam, hogy felettem ragyognak,
hiszen az övék egész életem.
amelynek pergő gyanta könnye hull,
csupasz törzsére lassan végigfolyva,
mint szempillámon, ha bánat könnye hull.
Ő is siratja néma pusztulását,
ahogy magamban én is fájlalom
az elmúlott időt, mit rád tékozoltam,
s nem maradt bennem más, csak szánalom.
Nem is értem, hogy mért tudtam szeretni
olyat, akinek nincs érző szíve,
helyébe kemény, hideg kőlapul csak,
s nem érdekli, hogy másé vérzik e.
Nem is értem, hogy mért hagytam elszállni
az időt, mely száguld, s üvöltő szele
hófehér kristályt fúj sötétlő hajamra,
s márvány arcomra fagycsókot lehel.
Nem bánom már, hisz kárpótolt az élet,
bár nem adott soha földi kincseket,
csak két csillagot, mely olyan drága nékem,
ha rájuk gondolok, szívem megremeg.
Nem várom már, hogy rám csillan a napfény,
csak e két csillagot hagyja meg nekem,
had láthassam, hogy felettem ragyognak,
hiszen az övék egész életem.
Van még helyem e csúf világban,
hol már alig van szeretet?
Nem érzem már a melegséget,
mely a szemekben létezett.
Nem csillognak már úgy, mint régen,
s látom: oly furcsán fénylenek,
mint az átlátszó üveggyöngyök,
s közben könnyeket képzenek.
Valahol megtört már a légben
hitünk, s már régen elveszett,
valami sűrű ködfelhőben,
mely magába nyeli a fényeket.
Minek is higgyünk? A kimondott szónak
nincs már értéke, ereje,
s akikkel tegnap jót tettünk, most
azok sütnek ránk bélyeget.
Hiába vagy te tisztességes!
Nem érték már a becsület!
Aki másokat dönt nyomorba,
annak jár most a tisztelet!
hol már alig van szeretet?
Nem érzem már a melegséget,
mely a szemekben létezett.
Nem csillognak már úgy, mint régen,
s látom: oly furcsán fénylenek,
mint az átlátszó üveggyöngyök,
s közben könnyeket képzenek.
Valahol megtört már a légben
hitünk, s már régen elveszett,
valami sűrű ködfelhőben,
mely magába nyeli a fényeket.
Minek is higgyünk? A kimondott szónak
nincs már értéke, ereje,
s akikkel tegnap jót tettünk, most
azok sütnek ránk bélyeget.
Hiába vagy te tisztességes!
Nem érték már a becsület!
Aki másokat dönt nyomorba,
annak jár most a tisztelet!
Hétköznapi pszichológia…
Biztos, hogy élet ez?
Vagy inkább élettelenség?
Álom, lélek nélkül.
*
(6 sorosban)
Az élet, rohanva halad, az alkonyata felé,
Lelki viharok kicsit sem akadályozzák!
Remény van de, öröm, életet kevéssé fertőzé…
És
Életet, a közönyök is túlzón gáncsolják.
Lélek lekötözve is él... rossz igy hatol öbelé.
*
Túl sok az áteszelt közöny,
Mint kihányt öröm a szív-kövön.
Vecsés, 2017. június 22. – Mórahalom, 2018. január 12. - Kustra Ferenc József– a verset én írtam, a HIAQ –t, valamint a 10 szavast, szerző-, és poéta társam Farkas Tekla.
Biztos, hogy élet ez?
Vagy inkább élettelenség?
Álom, lélek nélkül.
*
(6 sorosban)
Az élet, rohanva halad, az alkonyata felé,
Lelki viharok kicsit sem akadályozzák!
Remény van de, öröm, életet kevéssé fertőzé…
És
Életet, a közönyök is túlzón gáncsolják.
Lélek lekötözve is él... rossz igy hatol öbelé.
*
Túl sok az áteszelt közöny,
Mint kihányt öröm a szív-kövön.
Vecsés, 2017. június 22. – Mórahalom, 2018. január 12. - Kustra Ferenc József– a verset én írtam, a HIAQ –t, valamint a 10 szavast, szerző-, és poéta társam Farkas Tekla.
Az állatvilágról, eredeti Baso féle stílusban írta a tanka csokrot a szerzőpáros…
Rabló fekete
Csend, elvesz éberséget.
Őrkutya alszik.
Lustán szunnyad a nyár is,
Múlik az éber fázis.
*
Este, tehén bőg,
Várja, hogy jól megfejjék.
Abrakoltatás.
A holdsarló dagadt mell,
Nem fáj, már csorog a tej.
*
Álmosító a
Tücskök esti ciripje.
Besötétedés.
Feketeség elterül,
Szív- fátyol előkerül.
*
Esthajnalcsillag
Tücsök zenét hallgatja.
Késői fekvés.
Szegre akasztott álom,
A csillagos határon.
*
Erdei ösvény,
Eltűnik a sötétben.
Állat lábnyomok?
Kis őz anyjához bújik,
Barna foltként elnyúlik.
*
Estefelé már
Sáska is imádkozik.
Fecske jár arra.
Szeme a világon csügg,
Tollain égi nyom függ.
*
Vecsernye idő!
Vaddisznók a makkosban.
Boldog röfögés.
Ártatlan malackodás,
Őstermészet, semmi más.
*
Éjszaka, réten,
Sün család kóricálgat.
Vacsoraidő.
Szelíd, tüskés hát szeret,
Kemény, szőrös szív helyett.
*
Fülledt éjszakán,
Denevérek repülnek.
Lesz-e estebéd?
Furcsa finomkodások,
Lakmározó barátok.
*
Éjjel, melegben
Halk neszezés. Állatok.
Vaddisznó kölyke.
Óvatos zizzenések,
Fülledt, meleg ól-fészkek.
*
Éj csendje lágyan
Bújik erdei fák között.
Pók alszik, nem fon.
Hálója erős szőttes,
Zsákmánya már felnőttes.
*
Este már leszállt,
Mindenfele, félhomály.
Csendes madárfütty!
Békült, szunnyadó világ
Mint éjjelnyílt létvirág.
Vecsés, 2017. május 23. – Mórahalom, 2017. június 10. - Kustra Ferenc József - A haikukat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Farkas Tekla. A versrész címe:„Ősi álom” (2. variáció)
Rabló fekete
Csend, elvesz éberséget.
Őrkutya alszik.
Lustán szunnyad a nyár is,
Múlik az éber fázis.
*
Este, tehén bőg,
Várja, hogy jól megfejjék.
Abrakoltatás.
A holdsarló dagadt mell,
Nem fáj, már csorog a tej.
*
Álmosító a
Tücskök esti ciripje.
Besötétedés.
Feketeség elterül,
Szív- fátyol előkerül.
*
Esthajnalcsillag
Tücsök zenét hallgatja.
Késői fekvés.
Szegre akasztott álom,
A csillagos határon.
*
Erdei ösvény,
Eltűnik a sötétben.
Állat lábnyomok?
Kis őz anyjához bújik,
Barna foltként elnyúlik.
*
Estefelé már
Sáska is imádkozik.
Fecske jár arra.
Szeme a világon csügg,
Tollain égi nyom függ.
*
Vecsernye idő!
Vaddisznók a makkosban.
Boldog röfögés.
Ártatlan malackodás,
Őstermészet, semmi más.
*
Éjszaka, réten,
Sün család kóricálgat.
Vacsoraidő.
Szelíd, tüskés hát szeret,
Kemény, szőrös szív helyett.
*
Fülledt éjszakán,
Denevérek repülnek.
Lesz-e estebéd?
Furcsa finomkodások,
Lakmározó barátok.
*
Éjjel, melegben
Halk neszezés. Állatok.
Vaddisznó kölyke.
Óvatos zizzenések,
Fülledt, meleg ól-fészkek.
*
Éj csendje lágyan
Bújik erdei fák között.
Pók alszik, nem fon.
Hálója erős szőttes,
Zsákmánya már felnőttes.
*
Este már leszállt,
Mindenfele, félhomály.
Csendes madárfütty!
Békült, szunnyadó világ
Mint éjjelnyílt létvirág.
Vecsés, 2017. május 23. – Mórahalom, 2017. június 10. - Kustra Ferenc József - A haikukat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Farkas Tekla. A versrész címe:„Ősi álom” (2. variáció)
