Ó, a kimondott szó…
(bokorrímes)
A szó elszáll, a betűk, miből állnak szétesnek,
A mondatok elporladnak, gondolatok leesnek.
A mondanivaló értelmei oly’ gyorsan elvesznek!
(3 soros-zárttükrös)
Gondolatok, életből fölmerült fekete reneszánsza,
Mit, ha kimondasz, az gyorsan lesz élet egy morzsája.
Gondolatok, életből fölmerült fekete reneszánsza.
(bokorrímes duó)
Hmm… az életben a második esély?
Hogy amikor lefele lejt a meredély?
Ha kimondod, az már maga az esély?
Van oly’: „elkáposztásítottalanítottátok” … te ezt kiszeded a levesből.
Van oly’: „szép” … ami lehet egy kakadu, de ezt ne kivedd a levesből.
Van oly’: „ellehetetleníthetetlenségeskedéseitekért” … Ezt is a levesből?
Van oly’: „megmásíthatatlanságotokért” … Ezt se vedd ki a levesből…
(leoninus)
Vannak szavak, amik a kiejtéskor változást mutatnak. Ez faladat... nagykor.
Vannak szavak, amik a kiejtéskor pl., hat féle jelentéssel bírnak kiejtéskor
(HIQ)
A szádból
Kiesett szó… vég!
Vissza nincs!
(senrjon)
Amit egyszer kimondtunk,
Azt már elfújja a kinti szél.
Még ha suttogsz is!
(leoninus)
Végül van egy arany mondás: Hallgatni arany”
***
Szó, ha kirepül, vissza már sosem tér,
Megsebez, vagy gyógyít, tőled függ, mit ér.
Nem a szó számít, hanem ahogy mondod,
Hangod zenéje tárja fel a gondot.
Van, mikor a csend többet ér a szónál,
Idő súgja meg, mi igaz, mi formál.
Gondold meg, mit írsz, mielőtt kimondod,
Türelem az út, mely békét hoz, nem gondot.
(Tíz szavas)
A szó hangja messzire ér,
Szívben marad és sokáig elkísér.
A szót az idő formálja,
A helyzet ma csenddé torzítja.
(Senrjú)
Kimondott szó már,
nem fordul vissza soha.
Hangja megmarad.
Szó száll a csendben,
hangja sebet ejt mélyen.
Csend őrzi némán.
Ugyanaz a szó,
más időben mást jelent.
A hang dönt végül.
Vecsés, 2024. december 1. - Siófok, 2025. október 9. – Kustra Ferenc József - Gránicz Éva - Írtuk: kétszerzősnek alloiostrofikus versformában.
(bokorrímes)
A szó elszáll, a betűk, miből állnak szétesnek,
A mondatok elporladnak, gondolatok leesnek.
A mondanivaló értelmei oly’ gyorsan elvesznek!
(3 soros-zárttükrös)
Gondolatok, életből fölmerült fekete reneszánsza,
Mit, ha kimondasz, az gyorsan lesz élet egy morzsája.
Gondolatok, életből fölmerült fekete reneszánsza.
(bokorrímes duó)
Hmm… az életben a második esély?
Hogy amikor lefele lejt a meredély?
Ha kimondod, az már maga az esély?
Van oly’: „elkáposztásítottalanítottátok” … te ezt kiszeded a levesből.
Van oly’: „szép” … ami lehet egy kakadu, de ezt ne kivedd a levesből.
Van oly’: „ellehetetleníthetetlenségeskedéseitekért” … Ezt is a levesből?
Van oly’: „megmásíthatatlanságotokért” … Ezt se vedd ki a levesből…
(leoninus)
Vannak szavak, amik a kiejtéskor változást mutatnak. Ez faladat... nagykor.
Vannak szavak, amik a kiejtéskor pl., hat féle jelentéssel bírnak kiejtéskor
(HIQ)
A szádból
Kiesett szó… vég!
Vissza nincs!
(senrjon)
Amit egyszer kimondtunk,
Azt már elfújja a kinti szél.
Még ha suttogsz is!
(leoninus)
Végül van egy arany mondás: Hallgatni arany”
***
Szó, ha kirepül, vissza már sosem tér,
Megsebez, vagy gyógyít, tőled függ, mit ér.
Nem a szó számít, hanem ahogy mondod,
Hangod zenéje tárja fel a gondot.
Van, mikor a csend többet ér a szónál,
Idő súgja meg, mi igaz, mi formál.
Gondold meg, mit írsz, mielőtt kimondod,
Türelem az út, mely békét hoz, nem gondot.
(Tíz szavas)
A szó hangja messzire ér,
Szívben marad és sokáig elkísér.
A szót az idő formálja,
A helyzet ma csenddé torzítja.
(Senrjú)
Kimondott szó már,
nem fordul vissza soha.
Hangja megmarad.
Szó száll a csendben,
hangja sebet ejt mélyen.
Csend őrzi némán.
Ugyanaz a szó,
más időben mást jelent.
A hang dönt végül.
Vecsés, 2024. december 1. - Siófok, 2025. október 9. – Kustra Ferenc József - Gránicz Éva - Írtuk: kétszerzősnek alloiostrofikus versformában.
A II. Világháborúban Albionból…
1 rész
A megbeszélt találkozási időben értük ment a partra
Egy mentőcsónakkal, két erős tengeralattjárós katona.
Gerhard egy ejtőernyős kommandós volt kettő egyike,
És Rachael Bittings a másik, ki az Abwer ügynőke.
A búvárhajóban Gerhard ruhástól aludt az alsó ágyon,
Rachael szintén ugyanúgy, felöltözve, de a felső ágyon.
A motorzúgást túl üvöltő ’mormogó sziréna’ hangjára fölriadtak,
A búvár naszádban vörös fények villództak… látszott rajtuk... mind riadtak,
Majd igen rövid idő elteltével a diesel-motorok is megálltak.
A hajó pár pillanat múlva az órára dőlt igen enyhe szögben
S süllyedtek sistergés, buborékolás elfojtott zörejei közben.
A majdnem doromboló sziréna... ébredőknek úgy egyszerre megszűnt,
Az élesen csillogó fények helyére sötétvörös -halkan- került.
Kevésbé nagy süllyedés után az U-boot, pont vízszintesbe került…
Az emberek szótlan-mozdulatlanul, félve hallgatództak a sötétvörösben,
A feszültséget vágni lehetett… a várható, halál előtti csendességben.
Gerhard szeme beakadt a mélységmérő óráján a mutatóba,
Harmincöt méterre voltak… a víz felszíni alattot mutogatva.
Megtudta, hogy az U-181 -t, kilencven méter mélységig biztosra hitelesítették,
Meg azt is, hogy az Albioni létüket a britek valahogy ki-megneszelték.
Vagy nem tudták… de, nekünk mindig hatalmas volt a pechünk…
Közben… romboló tűnt föl, jött felénk, egyenesen nekünk.
Közelebb lépett Wolfgang Lüth parancsnok: kihallatszik... ne beszéljenek most,
Mert ezzel megzavarják s nagyon is zavarják figyelő hanglokátorost.
A csend lassan őrjítő némaságba csapott át
És az arcokból csak félelem tükröződött át.
Vecsés, 2017. január 1. –-Kustra Ferenc József- írtam: Joachim Peiper „Farkashajsza” c. kalandregénye ötletverskénti fölhasználásával, alloiostrofikus versformában.
1 rész
A megbeszélt találkozási időben értük ment a partra
Egy mentőcsónakkal, két erős tengeralattjárós katona.
Gerhard egy ejtőernyős kommandós volt kettő egyike,
És Rachael Bittings a másik, ki az Abwer ügynőke.
A búvárhajóban Gerhard ruhástól aludt az alsó ágyon,
Rachael szintén ugyanúgy, felöltözve, de a felső ágyon.
A motorzúgást túl üvöltő ’mormogó sziréna’ hangjára fölriadtak,
A búvár naszádban vörös fények villództak… látszott rajtuk... mind riadtak,
Majd igen rövid idő elteltével a diesel-motorok is megálltak.
A hajó pár pillanat múlva az órára dőlt igen enyhe szögben
S süllyedtek sistergés, buborékolás elfojtott zörejei közben.
A majdnem doromboló sziréna... ébredőknek úgy egyszerre megszűnt,
Az élesen csillogó fények helyére sötétvörös -halkan- került.
Kevésbé nagy süllyedés után az U-boot, pont vízszintesbe került…
Az emberek szótlan-mozdulatlanul, félve hallgatództak a sötétvörösben,
A feszültséget vágni lehetett… a várható, halál előtti csendességben.
Gerhard szeme beakadt a mélységmérő óráján a mutatóba,
Harmincöt méterre voltak… a víz felszíni alattot mutogatva.
Megtudta, hogy az U-181 -t, kilencven méter mélységig biztosra hitelesítették,
Meg azt is, hogy az Albioni létüket a britek valahogy ki-megneszelték.
Vagy nem tudták… de, nekünk mindig hatalmas volt a pechünk…
Közben… romboló tűnt föl, jött felénk, egyenesen nekünk.
Közelebb lépett Wolfgang Lüth parancsnok: kihallatszik... ne beszéljenek most,
Mert ezzel megzavarják s nagyon is zavarják figyelő hanglokátorost.
A csend lassan őrjítő némaságba csapott át
És az arcokból csak félelem tükröződött át.
Vecsés, 2017. január 1. –-Kustra Ferenc József- írtam: Joachim Peiper „Farkashajsza” c. kalandregénye ötletverskénti fölhasználásával, alloiostrofikus versformában.
Érzem semmi vagyok, de mi lehetnék? című versre reagálva. /
Ne hidd, hogy semmi vagy, ki így tud érezni,
Szavakban égő tűz, az nem tud vérezni.
Te vagy a bíbor, s nem csak esti köntösön,
Fény vagy, ha halvány is - de itt vagy, s köszönöm.
Lehetsz sugár, ha nem is tűzőn ragyogó,
Mécses is melegít, ha fázik valahó
Lehetsz fa az erdőn, ki csendben álmodik,
Gyökérrel tartja meg, mi mást ledönt a hit.
A megalázás mélyén kincs a lelked ott...
Hisz ki szenved, érez, s érezni... alkotott.
Nem győzhet le az, ami bánt - csak más ruhát vesz fel,
De te légy az, ki magát újra-újra felemel.
A húsvét hétfő múlt, mint minden rossz idő,
S a holnap rejt csodát, nem csak sötét erő.
Ne várd nagyon kaszást - várj inkább egy mosolyt,
Mitől a szív csendben újra dobog, egy szót...
Mert vagy - és ez elég. És több vagy, mint hiszed,
Kicsiny láng, de olyan, mely világot vihet.
És ha úgy érzed is: ez csak gyenge remény,
Tudd, hogy most neked szólok - hiszek benned én!
Siófok, 2025. április 23. -Gránicz Éva-
Írtam: egy poéta társam vigasztalására.
Ne hidd, hogy semmi vagy, ki így tud érezni,
Szavakban égő tűz, az nem tud vérezni.
Te vagy a bíbor, s nem csak esti köntösön,
Fény vagy, ha halvány is - de itt vagy, s köszönöm.
Lehetsz sugár, ha nem is tűzőn ragyogó,
Mécses is melegít, ha fázik valahó
Lehetsz fa az erdőn, ki csendben álmodik,
Gyökérrel tartja meg, mi mást ledönt a hit.
A megalázás mélyén kincs a lelked ott...
Hisz ki szenved, érez, s érezni... alkotott.
Nem győzhet le az, ami bánt - csak más ruhát vesz fel,
De te légy az, ki magát újra-újra felemel.
A húsvét hétfő múlt, mint minden rossz idő,
S a holnap rejt csodát, nem csak sötét erő.
Ne várd nagyon kaszást - várj inkább egy mosolyt,
Mitől a szív csendben újra dobog, egy szót...
Mert vagy - és ez elég. És több vagy, mint hiszed,
Kicsiny láng, de olyan, mely világot vihet.
És ha úgy érzed is: ez csak gyenge remény,
Tudd, hogy most neked szólok - hiszek benned én!
Siófok, 2025. április 23. -Gránicz Éva-
Írtam: egy poéta társam vigasztalására.
Derekas nap a mai nap.
Január dereka és a tél dereka.
Mától minden eltelt nappal,
közelebb kerül az áhított tavasz.
Még itt a tél javában.
Hó is esett, megfagyott minden, kihűlt a táj.
Tiszta, jeges szél fúj,
próbálgatja még a tél a fogát.
Körülöttem szürke csend,
egybeolvadt a fent és a lent.
Nem hallatszik és nem látszik semmisem.
A végtelenben szabadon lebegek.
Ez a hely nagyon kedves nekem.
A pamutszerű gyerekkori álmokban,
itt mindig boldog vagyok és
csodaszép, ragyogó nyár van.
Most fagyos, kihalt a vidék,
de így is megkapó.
Hőn szeretett Balatonom nem látható.
De tudom, hogy itt hever a lábaim előtt,
s ha a napfény befűzi arany fonalát, felszáll a köd.
Látható lesz a vékony jégtükör,
a smaragd fényű nyugalom tükre.
Hol békére lelsz és megpihen a lélek.
Ez a természet nyugodt suttogása,
meghallod, ha szíved tárva.
Siófok, 2025. január 15. -Gránicz Éva-
Január dereka és a tél dereka.
Mától minden eltelt nappal,
közelebb kerül az áhított tavasz.
Még itt a tél javában.
Hó is esett, megfagyott minden, kihűlt a táj.
Tiszta, jeges szél fúj,
próbálgatja még a tél a fogát.
Körülöttem szürke csend,
egybeolvadt a fent és a lent.
Nem hallatszik és nem látszik semmisem.
A végtelenben szabadon lebegek.
Ez a hely nagyon kedves nekem.
A pamutszerű gyerekkori álmokban,
itt mindig boldog vagyok és
csodaszép, ragyogó nyár van.
Most fagyos, kihalt a vidék,
de így is megkapó.
Hőn szeretett Balatonom nem látható.
De tudom, hogy itt hever a lábaim előtt,
s ha a napfény befűzi arany fonalát, felszáll a köd.
Látható lesz a vékony jégtükör,
a smaragd fényű nyugalom tükre.
Hol békére lelsz és megpihen a lélek.
Ez a természet nyugodt suttogása,
meghallod, ha szíved tárva.
Siófok, 2025. január 15. -Gránicz Éva-
Legott, ahogy tűntél Amanda
Szívem, majd görcsbe állt… bánatba!
Magányom sikoltott,
Nyögést is hallatott.
Dallam, magát itt visszahúzta!
Nem tűntem el, csak útra keltem,
Utazáshoz nem volt nagy kedvem.
Beteg édesanyám várt,
Ez nem tűrt halasztást.
Tudom fájt, de ezt kellett tennem.
*
Tőrt döftél szívembe, lelkembe,
Sarkaddal tapostál testembe…
Nevetésed… dallam volt,
Sírásom is… dallam volt.
De halkult, míg elhalt csendembe.
Okos vagy, érzem ezt megérted,
És belát, megenyhül a szíved.
Mihelyt lehetséges,
Jövök hozzád édes!
S elmúlik mind, mi bántott téged.
*
Éltem, mint bormámorba bele…
Esőcsepp áztatta szemem tele…
Csak nyomok betonon,
Lelkem föladotton…
Miután elmentél… ürese!
Ne igyál, az nem tesz jót neked,
Ha megyek, nevet majd a szemed.
Üresség nem örök,
Egyszer csak megjövök.
Együtt sírunk, nevetünk veled.
Vecsés, 2024. szeptember 13. – Siófok, 2025. szeptember 27. Kustra Ferenc József- íródott romantikus LIMERIK csokorban. Én írtam a páratlanokat, a párosok: Gránicz Éva munkája.
Szívem, majd görcsbe állt… bánatba!
Magányom sikoltott,
Nyögést is hallatott.
Dallam, magát itt visszahúzta!
Nem tűntem el, csak útra keltem,
Utazáshoz nem volt nagy kedvem.
Beteg édesanyám várt,
Ez nem tűrt halasztást.
Tudom fájt, de ezt kellett tennem.
*
Tőrt döftél szívembe, lelkembe,
Sarkaddal tapostál testembe…
Nevetésed… dallam volt,
Sírásom is… dallam volt.
De halkult, míg elhalt csendembe.
Okos vagy, érzem ezt megérted,
És belát, megenyhül a szíved.
Mihelyt lehetséges,
Jövök hozzád édes!
S elmúlik mind, mi bántott téged.
*
Éltem, mint bormámorba bele…
Esőcsepp áztatta szemem tele…
Csak nyomok betonon,
Lelkem föladotton…
Miután elmentél… ürese!
Ne igyál, az nem tesz jót neked,
Ha megyek, nevet majd a szemed.
Üresség nem örök,
Egyszer csak megjövök.
Együtt sírunk, nevetünk veled.
Vecsés, 2024. szeptember 13. – Siófok, 2025. szeptember 27. Kustra Ferenc József- íródott romantikus LIMERIK csokorban. Én írtam a páratlanokat, a párosok: Gránicz Éva munkája.

Értékelés 

