Szófelhő » Adja
« Első oldal
1
...
of
20
Idő    Értékelés
Az Úr mindenkit egyformán szeret,
Ami az életutadban benne van, megadja neked.
Nála jobban senki nem szeret,
Ő mindig a legjobbat adja neked.
Ne félj hát, ha olyat kér, mi drága teneked,
Add hittel, bizalommal és szeretettel,
Mert hidd el, nála a legjobb kezekben van.
Az elengedés fájdalma ugyan megvisel,
De Ő fájdalom helyébe szeretettel rád gondot visel.
S amit tőled elkért, azt kegyelemmel,
Áldásával felruházva örökre adja vissza neked.
Ne bánd hát a bizonyságtételed,
Kegyelemmel áldott lesz az életed.
Hit, remény, szeretet irányítsa lelkedet!
Beküldő: POÓR EDIT
Pörög a rozsdás gyártósor,
Meg nem áll, hajt szüntelen.
Egyforma, örökös folyamat,
Monoton, jól bevált ütemen.

Szalagnál kimerült angyalok,
Kifakult, sűrű véres szárnyaik.
Még dobogó, jegesen vérző,
Sötét massza lepte vágyaik.

Isten kiadja időtlen parancsát,
Kegyetlen, igazi vezérigazgató.
Darabszám a minőség felett,
Az egyedi itt el nem fogadható.

Halált öntenek emberi formába,
Megkapjuk örökös börtönünk.
Az Úr nyugtázza, továbbengedi,
Vékony héjú törékeny kelyhünk.

Húskampón viszik a testeket,
Végső lépés ez a lélekcsarnok.
Felvágják még üres mellkasunk,
Keserű elmúlást lehelnek bele.
Sorsunk mától, hogy meghalunk.
Beküldő: Dénes Attila Richárd
Még gyermek voltam itt- e honban,
Egyedül éreztem magam családomban.
Beszéltem az éghez, könyörögve kértem,
Kit ott fent hagytam, adja ide nékem.
Emlékszem, tükör előtt álltam sírva kértem,
Mert a fájdalmam, oly nagy volt nékem.
Láttam magam a tükörben,
Tudtam, hogy kettő van belőlem.
Egy ki itt vagyok egyedül,
A másik, kit ott hagytam egyedül.
Hiányérzet fájdalma járta át testem,
De meghallgattatott könyörgésem!
Szóltak hozzám; Tarts ki!
Ikerlángod nem sokára érkezik.
Múlt az idő, az évek teltek,
Ahogy befogadott a föld,
Én úgy fokozatosan felejtek.
Az érzés megmaradt bennem,
Így felnőttként is az igazit kerestem.
Ám nem találtam sehol a másik felem,
Inkább egyedül éltem az életem.
Míg a sors váratlanul hozta elém,
Őt, az ikerlángom másik felét!
A felismerés érzése bennem,
Villámként hasított lelkemben.
Mily gyönyör és fájdalom egyben,
Hiszen előttem áll Ő a másik felem!
Megtaláltam végre, kit egy életen át kerestem,
A sors úgy hozta, hogy már nem érinthettem.
Más utakon járunk itt-e földi világban,
Dolgunk végeztével találkozunk az égi világban.
Most még a fájdalom járja át lelkem,
Tudom, nem lesz könnyű életem.
Míg itt vagyok, mindig hiányzik másik felem,
Soha sem lesz már talán boldog életem.
Várom, hogy lejárjon időm, mit kiszabott sorsom,
Amikor eljön az utolsó órám,
Reményteli lesz távozásom!
Hiszen vár minket oda át az igazi otthon,
Hogy kettészakadt lelkünk örökre összeforrjon!
Beküldő: Poór Edit
Valahol távol, a föld egyik zugában,
A párok, házasság előtti szertartásban,
Bizonyítanak szerelem próbájában.
Szellemi tanításokat követve,
Áldást kérnek frigyükre.
Az áldást, tanító mestereik adják,
Vagy nem, ahhoz mérten,
Mit ír lelkük a sorskönyvében!
Ezt mindig csak a férfi kérheti,
A szertartást, csak ő kezdeményezheti.
Templomban, szellemi tanítók előtt kér áldást,
Párjának adni kívánt gyűrűkre.
S az áldás után engedélyt kapnak frigyükre.
Ha a tiszta szándék három hónapon át megmarad,
A szellemi tanítók előtti eljegyzés áldott marad.
Ám, a földi esküvő legalább még egy évet várat,
Hiszen a szerelmesek próba évük alatt,
Szellemi vezetés által követik csillagzatukat.
Amikor a férfi lelke megérett arra,
Hogy szerelmét és életét párjának felajánlja,
Karikagyűrűjét nőjének elfogadásra ajánlja.
Amikor a nő e gyűrűt elfogadta,
A férfi gyűrűje szívét körbefonta.
Viszonzásul a nő is felajánlja,
Így kettejük szíve van gyűrűbe zárva.
Beküldő: Poór Edit
Augusztusi éjszakák
messzi hulló csillagok
lobogjatok maradjatok még
amíg lehet hiába
hogy elmúlt a nyár
s nem vágyja már senki
a tüzeket
a mélységek is hiába
énekelnek
s hiába kérkednek
az illatok
a fákon fürtökben
leng a fény
alattuk feléd hiába
ballagok
mert hiába volt a pillanat
nem maradt velem csak
emléke verdes még
kitakart szívemen
nélküled forgok az idő
pörgettyűiben
míg fölöttünk
változnak az évszakok
egyszer majd a végtelenben
én is elveszek
se neked sem másnak
többé nem leszek
mint az idei nyár
mint a messzi hulló
csillagok
Beküldő: Sz.István Bálint
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák