Tombolj vihar! Söpörj el engem!
Ne engedd azt, hogy itt legyek!
Vigyél magaddal árkon-bokron,
had legyek dühöngő szeled.
S olyan erős, mely összezúzza
minden apró kis kételyem,
mely visszatart, s nyugodni nem hagy,
cafatra tépve lelkemet.
Fújj a szemembe porszemet, vagy
takard le mind a két szemem!
Ne engedd azt, hogy megláthassam,
mikor sírnak a fellegek.
Ne lássam, mikor megtört szemükből
patakzó árként könny pereg,
elsiratva e gonosz világot,
hol már nincs helye semminek.
Ne engedd azt, hogy itt maradjak,
Hisz, a lelkem most úgy remeg,
mint a viharban hajló nyárfa,
mely minden ízében megremeg.
Tiporj el mindent, mi visszahúz még,
dörgő haraggal, hogy nekem
ne legyen többé semmi más itt,
csak halomra döntött romhegyek.
Vigyél magaddal, s ne engedj el,
míg nem csillapítod lelkemet,
hisz most összetört. S darabokban
megtépve, zúzva ott hever.
Ne engedd azt, hogy visszatérjek,
hisz már nem maradt semmi sem,
miért itt legyek, s nem hiányzom,
nem vár már vissza senki sem.
Sodorj oda, hol megtépett lelkek
várnak, ott talán meglehet,
hogy elfogadnak, és úgy szeretnek,
ahogyan én is szeretek.
Ne engedd azt, hogy itt legyek!
Vigyél magaddal árkon-bokron,
had legyek dühöngő szeled.
S olyan erős, mely összezúzza
minden apró kis kételyem,
mely visszatart, s nyugodni nem hagy,
cafatra tépve lelkemet.
Fújj a szemembe porszemet, vagy
takard le mind a két szemem!
Ne engedd azt, hogy megláthassam,
mikor sírnak a fellegek.
Ne lássam, mikor megtört szemükből
patakzó árként könny pereg,
elsiratva e gonosz világot,
hol már nincs helye semminek.
Ne engedd azt, hogy itt maradjak,
Hisz, a lelkem most úgy remeg,
mint a viharban hajló nyárfa,
mely minden ízében megremeg.
Tiporj el mindent, mi visszahúz még,
dörgő haraggal, hogy nekem
ne legyen többé semmi más itt,
csak halomra döntött romhegyek.
Vigyél magaddal, s ne engedj el,
míg nem csillapítod lelkemet,
hisz most összetört. S darabokban
megtépve, zúzva ott hever.
Ne engedd azt, hogy visszatérjek,
hisz már nem maradt semmi sem,
miért itt legyek, s nem hiányzom,
nem vár már vissza senki sem.
Sodorj oda, hol megtépett lelkek
várnak, ott talán meglehet,
hogy elfogadnak, és úgy szeretnek,
ahogyan én is szeretek.
Csak úgy ráérősen meditálok a léten vagy nemléten…
A nagy és híres kérdésen: „lenni vagy nem lenni”, úgy vélem,
Hogy az enyém is a kérdés, pedig a létembe nem kértem.
*
Jövő kérdése
Ez: lenni vagy nem lenni?
Merre és hová?
*
Jövő kérdése
Ez: lenni vagy nem lenni?
De mégis, hogyan?
*
Milyen volt a múltam, mit tettem, hogyan és mit nem tettem,
Volt-e, hogy igaztalanul, vagy bántóan viselkedtem,
Vagy én voltam a Krisztusi tisztaság? Mindent jól tettem?
*
A múlt kérdése,
Voltam és vagy nem voltam?
Merre és minek?
*
A múlt kérdése,
Voltam és vagy nem voltam?
Jártam? És mikor?
*
A múlt kérdése,
Voltam és vagy nem voltam?
tettem-e és mit?
*
A múlt könyve bizony, már be van csukva,
Sok-sok lapja, már össze van ragadva,
Pedig kéne olvasni… lélek vágya.
*
Élet kérdése,
Hogy volt múlt és lesz jövő?
Mozgatórugó!
*
Élet kérdése,
Hogy volt múlt és lesz jövő?
Mi a szándékunk?
*
Élet kérdése,
Hogy volt múlt és lesz jövő?
Szándékunk jóm-e?
*
Élet kérdése,
Hogy volt múlt és lesz jövő?
Jó ember leszünk?
*
Embert vezérlik a jó, vagy a rossz gondolatai és az érzései.
Gondolatain talán változtathat, de ami marad… az érzései.
Embert gondolatai befolyásolják, de irányítják... érzései.
„Jó tett helyébe jót várj”! Ez csak egy szlogen… elcsépelt.
Ki folyton jót tesz, lassan önnön maga lesz beképzelt.
Ember olyan, hogy erre idő... majdnem elfecsérelt.
„Jó tett helyébe jót várj”! Ez csak egy szlogen… elcsépelt.
Ki folyton jót tesz, lassan önön maga lesz elcsépelt.
Ember olyan, hogy erre idő... majdnem elfecsérelt.
A jövő az élet záloga, enélkül nincsen lét,
De hogy jövő mi lesz, ki határozza meg? Mi a tét?
Elhagyatottan, kivetetten hal, ki odaadja az utolsó fillérét…
A baj az, hogy tudjuk, oly' kevesek lelik vagy érik meg az élet értelmét.
*
Feltenni kérdést:
Hogy lenni vagy nem lenni?
El kell dönteni…
Vecsés, 2015. július 20. – Kustra Ferenc József- íródott: versben és senrjúban & önéletrajzi írásként.
A nagy és híres kérdésen: „lenni vagy nem lenni”, úgy vélem,
Hogy az enyém is a kérdés, pedig a létembe nem kértem.
*
Jövő kérdése
Ez: lenni vagy nem lenni?
Merre és hová?
*
Jövő kérdése
Ez: lenni vagy nem lenni?
De mégis, hogyan?
*
Milyen volt a múltam, mit tettem, hogyan és mit nem tettem,
Volt-e, hogy igaztalanul, vagy bántóan viselkedtem,
Vagy én voltam a Krisztusi tisztaság? Mindent jól tettem?
*
A múlt kérdése,
Voltam és vagy nem voltam?
Merre és minek?
*
A múlt kérdése,
Voltam és vagy nem voltam?
Jártam? És mikor?
*
A múlt kérdése,
Voltam és vagy nem voltam?
tettem-e és mit?
*
A múlt könyve bizony, már be van csukva,
Sok-sok lapja, már össze van ragadva,
Pedig kéne olvasni… lélek vágya.
*
Élet kérdése,
Hogy volt múlt és lesz jövő?
Mozgatórugó!
*
Élet kérdése,
Hogy volt múlt és lesz jövő?
Mi a szándékunk?
*
Élet kérdése,
Hogy volt múlt és lesz jövő?
Szándékunk jóm-e?
*
Élet kérdése,
Hogy volt múlt és lesz jövő?
Jó ember leszünk?
*
Embert vezérlik a jó, vagy a rossz gondolatai és az érzései.
Gondolatain talán változtathat, de ami marad… az érzései.
Embert gondolatai befolyásolják, de irányítják... érzései.
„Jó tett helyébe jót várj”! Ez csak egy szlogen… elcsépelt.
Ki folyton jót tesz, lassan önnön maga lesz beképzelt.
Ember olyan, hogy erre idő... majdnem elfecsérelt.
„Jó tett helyébe jót várj”! Ez csak egy szlogen… elcsépelt.
Ki folyton jót tesz, lassan önön maga lesz elcsépelt.
Ember olyan, hogy erre idő... majdnem elfecsérelt.
A jövő az élet záloga, enélkül nincsen lét,
De hogy jövő mi lesz, ki határozza meg? Mi a tét?
Elhagyatottan, kivetetten hal, ki odaadja az utolsó fillérét…
A baj az, hogy tudjuk, oly' kevesek lelik vagy érik meg az élet értelmét.
*
Feltenni kérdést:
Hogy lenni vagy nem lenni?
El kell dönteni…
Vecsés, 2015. július 20. – Kustra Ferenc József- íródott: versben és senrjúban & önéletrajzi írásként.
(Bokorrímes)
Nézem elhűlten, de izgalommal, köröttem sűrű, sötét a csend!
Letelepedett mellém… Mint egy ködfolt ősszel… Csak nem nekem esend?
Levegőt is csendben veszek, hörgés, sípolás lenne... ünneprontó,
Nem is lépek, mert a gally megreccsen talpam alatt... ez, önsorsrontó!
*
(HIQ csokor)
Sűrűség
A masszív csendem.
Rám szorult...
Hallgatok,
Nagy vehemensen.
Tudni kell?
Nem hallik
Szarv súrlódása.
Minden áll!
Kígyóbőr
Avarban csendes...
Egerek?
Unalmas
Ücsörgő magány...
Egyedül.
Maradjak?
Mi a fenének?
Unom már...
Köhögők!
Torkom... poros lett.
Nincs vizem.
Megyek is…
Zaj, elcsendesül.
Ez volt nap!
Vecsés, 2023. december 13. –Kustra Ferenc József- Íródott: önéletrajzi írásként.
Nézem elhűlten, de izgalommal, köröttem sűrű, sötét a csend!
Letelepedett mellém… Mint egy ködfolt ősszel… Csak nem nekem esend?
Levegőt is csendben veszek, hörgés, sípolás lenne... ünneprontó,
Nem is lépek, mert a gally megreccsen talpam alatt... ez, önsorsrontó!
*
(HIQ csokor)
Sűrűség
A masszív csendem.
Rám szorult...
Hallgatok,
Nagy vehemensen.
Tudni kell?
Nem hallik
Szarv súrlódása.
Minden áll!
Kígyóbőr
Avarban csendes...
Egerek?
Unalmas
Ücsörgő magány...
Egyedül.
Maradjak?
Mi a fenének?
Unom már...
Köhögők!
Torkom... poros lett.
Nincs vizem.
Megyek is…
Zaj, elcsendesül.
Ez volt nap!
Vecsés, 2023. december 13. –Kustra Ferenc József- Íródott: önéletrajzi írásként.
Télapó a barátom
Az arcát én nem látom.
Azt a szakáll takarja,
Őt egy jó nagy szán hozza.
Nagy puttony van nála
Nehéz, már fáj a háta,
De szívesen cipeli.
Várják, örömét leli.
Szétossza ajándékot,
Átadja a virgácsot,
Mit ki meg nem érdemel
Elteszi jó emlékkel.
Ha végzett indul tovább.
Várják öt hova-tovább,
Mert egy évben egyszer jön
És ez mindig nagy öröm.
Vecsés, 2010. november 26. – Kustra Ferenc József
Az arcát én nem látom.
Azt a szakáll takarja,
Őt egy jó nagy szán hozza.
Nagy puttony van nála
Nehéz, már fáj a háta,
De szívesen cipeli.
Várják, örömét leli.
Szétossza ajándékot,
Átadja a virgácsot,
Mit ki meg nem érdemel
Elteszi jó emlékkel.
Ha végzett indul tovább.
Várják öt hova-tovább,
Mert egy évben egyszer jön
És ez mindig nagy öröm.
Vecsés, 2010. november 26. – Kustra Ferenc József
Bodzák tenyerén
E tájba kapaszkodom akácgyökérrel:
mézajkú virágai illatává bódulok
termő humuszába hullatom magam
lombot bontok csemetéiben
és a suhanó évtizedek alatt
diófává terebélyesedem…
Itt lobogtatom pislogó lánghitem
jövőt látó gyermekszemekben
Akácgyökérrel kapaszkodom e tájba
míg döfnek gledíciatüske – szavakkal
küzdök fenyőtörzs – akarattal
mert szívemre boltozódott már
a Nyírség éneklő ege
Ha lélekeső zápora áztatja arcom
megtartó kézfogások simítják tenyerem
s felemelik fejem a jegenyék
Bár kifordulnak rezgőnyár – levelek
ezüst fonákot mutogatva
e változást lebbentő szélben
és sündörögnek napraforgó - fejjel…
ide kapaszkodom akácgyökérrel
Vágtató emlékek istrángjait tartva
nyerít vissza lovam a Szamos partra
mint hazatért fecske
felcsippentem a szamosszegi sarat
s fészkemhez ragasztom
a bánatporos ereszemen
hogy el ne szakadjak soha tőle
hozzátapaszt fűszál-szeretetem
Fejfa – láncok kötözik hűségem
Szalka porához is
s egy kézen-fogott nemzedék
marasztaló tekintete
Mosolyok kötözik meg
az új ajtókért kinyúló kezem
s a botladozó lábam elé
térdelő kérdésekre
nincs feleletem
Maradok hát, begyökereztem
Itt csorduljon le ajkamról
az utolsó ének-zeném
itt ringatózzak örök álomba
az integető bodzák
kitárt tenyerén
E tájba kapaszkodom akácgyökérrel:
mézajkú virágai illatává bódulok
termő humuszába hullatom magam
lombot bontok csemetéiben
és a suhanó évtizedek alatt
diófává terebélyesedem…
Itt lobogtatom pislogó lánghitem
jövőt látó gyermekszemekben
Akácgyökérrel kapaszkodom e tájba
míg döfnek gledíciatüske – szavakkal
küzdök fenyőtörzs – akarattal
mert szívemre boltozódott már
a Nyírség éneklő ege
Ha lélekeső zápora áztatja arcom
megtartó kézfogások simítják tenyerem
s felemelik fejem a jegenyék
Bár kifordulnak rezgőnyár – levelek
ezüst fonákot mutogatva
e változást lebbentő szélben
és sündörögnek napraforgó - fejjel…
ide kapaszkodom akácgyökérrel
Vágtató emlékek istrángjait tartva
nyerít vissza lovam a Szamos partra
mint hazatért fecske
felcsippentem a szamosszegi sarat
s fészkemhez ragasztom
a bánatporos ereszemen
hogy el ne szakadjak soha tőle
hozzátapaszt fűszál-szeretetem
Fejfa – láncok kötözik hűségem
Szalka porához is
s egy kézen-fogott nemzedék
marasztaló tekintete
Mosolyok kötözik meg
az új ajtókért kinyúló kezem
s a botladozó lábam elé
térdelő kérdésekre
nincs feleletem
Maradok hát, begyökereztem
Itt csorduljon le ajkamról
az utolsó ének-zeném
itt ringatózzak örök álomba
az integető bodzák
kitárt tenyerén