Váradi Norbert

(1974-09-04-)

Rokkant nyugdíjas

Váradi Norbert vagyok 1974-ben születtem, a Somogy megyei Kadarkúton lakom, Rokkant nyugdíjas vagyok.1996-óta élek boldogan párommal Katával, van egy imádott gyermekünk (2004)Bertold!

2014 Poet Antológia 2014. Kollázs (1vers)
2015- Poet Antológia-Ritmikus Sorgimnasztika( 3 vers)
2018- " Vers a víz fölött" Országos vers és novella író pályázat elismerése Békéscsabán.
2018- Poet Antológia Ámor és Psyché ××I
2023. Megjelent első önálló kötetem, "Somogyország talpig feketében" címmel.

Ahol az imák az égig érnek,
ahol a Kisharang halkan szól,
akácvirág tárja dús illatát,
s koszorút fonnak az álmokból!

Dél-Zselic lábainál kis falum,
ott szín-aranyból kél fel a nap,
s futórózsa ível át a kiskapun,
Ahol az utcán is megáld a pap!

Magyar nótát hord az esti szellő,
hol a ráncos ajkakon is dal fakad,
szendergő, nyári lágy-estéken
együtt fonják az álmokat!

Kebledben élek én, drága Somogy,
szépséged vonz, el nem enged,
itt szín-ezüstre vált este a hold,
s a tejút vág az égi-réten rendet!

Elfeledték régen kincseit,
Zselic dombság szőlős hegyeit,
szarvas járta lombos erdeit,
Berzsenyinek végső nyughelyit!

Elfeledték Koppány székhelyét,
a "Tüskevár" nádas tengerét,
margarétás, zöldes mezeit,
Somogyország súlyos könnyeit!

Elfeledett, régi korok,
vonat is már alig robog,
gomolyfüstje "Tiszta szívvel"
távolodik sötét színnel!

Elfeledett, szegény sorsok,
omladozó kastélytornyok,
- Országunknak kicsiny szegletében
- Somogyország talpig feketében!

Messze idegenbe hóbortos célokért,
Vesztél el annyiszor szeretett földedért,
Ragyogó szebb jövőt boldogan remélve,
Hazád széjjel tépve, s nemzeted leverve.

A Magyar nem volt még soha íly átkozott,
Hogy saját vérében legyen így kárhozott!
De hiszem, hogy Istennek jobbján lel helyet,
S nem hiába tette le itt örök fekvőhelyed.

Utánatok megyünk őseink nem sokára,
Együtt kérjük Istent most még utoljára,
Adjon igaz békét végre valahára,
S ne zúdítson több vészt szép Magyar Hazára!

- A szívem remél, amíg csak dobban,
a jövőről a jót - csak valót szomjaz.
Álmodik rózsákat, tündérszép kertet,
tűzvörös szirmokat, féltve őrzött percet.

Napfényben lángoló, parázsló szemed,
ezeregy éjszakán - kitáruló szíved.
Szemednek tükrében a fénylő nap sugarát,
kezed érintését, ajkadnak mosolyát.

- A szívem remél, amíg csak dobban,
néha álmodik, hogy rajzolok a porban.
Rajzolom lépteim, miben nincsen lábnyom,
úgy járom utamat, hogy senki meg ne lásson.

Suttogom titkaim, s féltve őrizem,
megtört szívemen reményem tépkedem,
nélküled nincs semmim, én sem létezem,
nem dobban a szívem, elaludt édesen.

Mesélek egy szívről:
- Aluszik csendesen, álmodik, hogy él
- Tündérszép kerteket!

Ajtóm előtt hever a tél,
s fehér-fátylat hint a tájra,
selymes dunnáját hordja a szél,
belesimul halkan az éjszakába.

Zúzmarás udvarán suttog a hold,
bús könnyeit lábam elé szórja,
meghitt fénye csak halkan dalol,
csillagok árnyát titkon átkarolja.

Éji csöndben álmos szemembe
fagyosan szúr, süvít a szél,
hópelyhet hint üres kezembe,
ajtóm előtt hever a tél.