Váradi Norbert

(1974-09-04-)

Rokkant nyugdíjas

Váradi Norbert vagyok 1974-ben születtem, a Somogy megyei Kadarkúton lakom, Rokkant nyugdíjas vagyok.1996-óta élek boldogan párommal Katával, van egy imádott gyermekünk (2004)Bertold!

2014 Poet Antológia 2014. Kollázs (1vers)
2015- Poet Antológia-Ritmikus Sorgimnasztika( 3 vers)
2018- " Vers a víz fölött" Országos vers és novella író pályázat elismerése Békéscsabán.
2018- Poet Antológia Ámor és Psyché ××I
2023. Megjelent első önálló kötetem, "Somogyország talpig feketében" címmel.

Néma csend honol a temető felett,
s megannyi fájdalom és szenvedés
virágos sírok között, egy-egy elfeledett
s kigyúló mécsesek közt az emlékezés.

Halottak napján a gyász ünnepel,
a sárga krizantémok fojtó szaga,
fejfák útján gyász-sereg menetel
az ősszel nyugvó csillagok alatt.

Künn a háztetőkön hótakaró,
a szekér nyomán csikorog a tél,
igás hátán vastag lótakaró,
ne bántsa őt sem, ha felsüvölt szél.

Lámpás fénye sejtelmesen pislog,
könnyed valcert jár a hóesésben,
ahogy a lánykák ruháján csillog
udvari bálon a szép mesékben.

Dombok alatt szunnyadó parasztház
tört ablaka sárga fénnyel táncol,
fenyvesek ölében egymagában áll,
s mesét álmodik a gyönyörű nyárról!

Éjfekete tollú árnyék, város felett suhan át,
kúszik csendben tetők között, éjféltájban egy madár,
füstöt, kormot ont a kémény, szénszagú az ég-perem,
riadt szempár fel-fel villan, s fújtat reá vészesen.
Köd szitál a hideg utcán, gázlámpából gyenge fény,
macskaköves útperemén holtan fekszik a remény.

Gyászos az éj, dögszaga jár, város felett egyre száll,
rekedt hangján riogatón, éjféltájban egy madár.
Sötét ablak, fénye nincsen, bent lüktet a fájdalom,
síri csendben osonva el, alatta a szánalom.
Felül gyászos sötét éjben, házgerincek peremén,
lelket visz el titkot rejtve, csőrében a vakremény.

Holló éjben magányunk mélyén
lelkem kitárom halkan feléd,
suttog a táj, lágy szellő jár,
s Te egy tétova lépést teszel felém.

- Jöjj, kedves, halkan, csak csendesen!
Szívünk dobbanása félőn megremeg,
lelkünk összeforr, örök és végtelen,
pillangók repdesnek felettünk édesen.

Lüktet az éj, a csillagok hullnak,
szívünk parázsa lett perzselő tűz,
ahogy nyárban a kazlak sorra kigyúlnak,
úgy csillagok útján messzire űz.

Múlik az éj, én szemedbe nézek;
- most jöjj, kedves, halkan velem,
látom a lángot parázs szemedben,
s ahogy a lelkembe belépsz csendesen.

Altatót suttog a langyos, esti szél,
A fogyó hold szép álmot ígér,
Pazar dunnával teríti be némán,
Ringatja, altatja szerény szurdékán.

Pehelyfelhő játszik gyönyörű fátyolán,
mint szivárványhíd alatt cikázó fénysugár,
aluszik a két szemét lezárva,
álmodik szép szívét kitárva!