Idő 
Értékelés 
Értékelés A gőgös Fej egy nap leszólta a Lábat,
hogy oktalan, akár az ostoba állat.
- Hiába van fejed, ész egy csepp nincs benne,
csupán rémes bűz, mit likas zokni fed be.
A Láb e szavakat egy darabig tűrte,
hiszen mindkettőjüket egy anya szülte.
Végül elunta az önimádó dumát,
s ekként hallatta alantról csendes szavát.
- Születésünk óta hordozom terhedet,
hozlak-viszlek oda, hová út sem vezet.
Kezdettől fogva ügyet sem vetettél rám,
szögbe vezettél a hídon fekvő deszkán.
Bezzeg, ha fogad fáj, szaladjak, rohanjak,
vigyázzak, neki ne vigyelek a falnak.
S ha megbotlom nagy ritkán fáradva néha,
reám rivallsz: - Na, mi van veled, te béna? -
Én vittelek iskolába a "tudáshoz",
az ennivaló sem jött mindig a házhoz.
Vittelek a hegyi forrásokhoz inni,
nem kérdted, hogy az utat fogom-e bírni.
Miattad izzadtam, fáradtam s bűzlöttem,
saját magamért csak nagy-ritkán küzdöttem.
S most lenézhetsz bátran, te, ki ott fenn trónolsz,
hisz én vittelek e "mindent tudó" trónhoz.
S legvégül majd tán elviszlek a halálhoz,
hogy önmagad gőgjével szembetalálkozz!
S ha sorsom mégis idő előtt elragad,
majd elmész nélkülem: beképzelt önmagad!
Pest-Buda, 2012/2026.
hogy oktalan, akár az ostoba állat.
- Hiába van fejed, ész egy csepp nincs benne,
csupán rémes bűz, mit likas zokni fed be.
A Láb e szavakat egy darabig tűrte,
hiszen mindkettőjüket egy anya szülte.
Végül elunta az önimádó dumát,
s ekként hallatta alantról csendes szavát.
- Születésünk óta hordozom terhedet,
hozlak-viszlek oda, hová út sem vezet.
Kezdettől fogva ügyet sem vetettél rám,
szögbe vezettél a hídon fekvő deszkán.
Bezzeg, ha fogad fáj, szaladjak, rohanjak,
vigyázzak, neki ne vigyelek a falnak.
S ha megbotlom nagy ritkán fáradva néha,
reám rivallsz: - Na, mi van veled, te béna? -
Én vittelek iskolába a "tudáshoz",
az ennivaló sem jött mindig a házhoz.
Vittelek a hegyi forrásokhoz inni,
nem kérdted, hogy az utat fogom-e bírni.
Miattad izzadtam, fáradtam s bűzlöttem,
saját magamért csak nagy-ritkán küzdöttem.
S most lenézhetsz bátran, te, ki ott fenn trónolsz,
hisz én vittelek e "mindent tudó" trónhoz.
S legvégül majd tán elviszlek a halálhoz,
hogy önmagad gőgjével szembetalálkozz!
S ha sorsom mégis idő előtt elragad,
majd elmész nélkülem: beképzelt önmagad!
Pest-Buda, 2012/2026.
Kedveseim, ha kevés a papír,
Jobb, ha a költő rövid verset ír.
Higgyétek el, olykor az se kevés,
Pár jól megírt sor is éppen elég.
Ám ha később mégis átgondolod,
Jobb, ha soraidat visszavonod.
Mert a fehér papírlap olyan szép,
Hasznosabb dologra is kellhet még.
Budatétény, 2024/2026
Jobb, ha a költő rövid verset ír.
Higgyétek el, olykor az se kevés,
Pár jól megírt sor is éppen elég.
Ám ha később mégis átgondolod,
Jobb, ha soraidat visszavonod.
Mert a fehér papírlap olyan szép,
Hasznosabb dologra is kellhet még.
Budatétény, 2024/2026
A KOTLÓS NYÚL
Tréfás húsvéti versike
Húsvétnak közeledtével
dolgozott a nyúl nagy serényen.
Piros tojást festett fürgén,
szorgoskodva, le sem ülvén.
Ám a tojás fogytán volt már,
és kotlós sem élt a portán.
Mit volt mit tenni szegény nyúlnak,
csodát pottyantott hát; az Úrnak.
És azóta is nagy serényen
piros tojást tojik: minden évben.
Budatétény, 2018.
Tréfás húsvéti versike
Húsvétnak közeledtével
dolgozott a nyúl nagy serényen.
Piros tojást festett fürgén,
szorgoskodva, le sem ülvén.
Ám a tojás fogytán volt már,
és kotlós sem élt a portán.
Mit volt mit tenni szegény nyúlnak,
csodát pottyantott hát; az Úrnak.
És azóta is nagy serényen
piros tojást tojik: minden évben.
Budatétény, 2018.
(Gúnydal: Senki Tóni képzelt monológja)
Ó Múzsám, ki összetörted szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
az magas Parnasszus csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad tehetségem, amikor ütlegeltél.
És lásd; nem kell többé fenn tollászkodnod hiába,
mert rakok neked rímekből fészket - akár százat -
előtted most rejtetlenül áll még üres elmém,
úgy várja, hogy ihlet-csókra nyissad végre szádat!
Szép íriszed szivárványa ragyogja soraim,
tehetség-áldásra emeld fel hát, mindkét karod,
s önts belém áldott és örök szent költői vénát,
…vagy valami ilyesféle..., ha te úgy akarod.
Ígérem írok majd a virágról, a tündérről,
álomról és mindent beborító cukormázról;
írok majd szépeket hattyúról csillagok alatt,
Holdról, vagy egy fülig szerelmetes délibábról.
És patakzani fog majd a könny az olvasóból,
ahogy szíve facsarodik össze, no-meg, vissza.
És zsebkendőért szalad majd át a jó szomszédhoz
s tehetségem minden sorát vakon, buzgón issza!
És menetelni fognak egykor majd verseimre,
úgy dalolják minden bötűjét majd hős vitézek,
mert hatalmasabb géniusz leszek mint akárki,
Rám fognak feltekinteni, s csak Tőlem idéznek!
És ott, a mennyekben fenn is hallani lehet majd:
"Óh egek mekkora költő ez a Senki Tóni!
Tehetsége oly mérhetetlenül hatalmas, hogy
fűzfasípok hangján is, csak Őt fogják dalolni."
- Múzsám, ki összetörted a szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
Parnasszus az magas csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad-e tehetségem mikor reám estél?
(Pest-Buda 2014. augusztus 31.)
Ó Múzsám, ki összetörted szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
az magas Parnasszus csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad tehetségem, amikor ütlegeltél.
És lásd; nem kell többé fenn tollászkodnod hiába,
mert rakok neked rímekből fészket - akár százat -
előtted most rejtetlenül áll még üres elmém,
úgy várja, hogy ihlet-csókra nyissad végre szádat!
Szép íriszed szivárványa ragyogja soraim,
tehetség-áldásra emeld fel hát, mindkét karod,
s önts belém áldott és örök szent költői vénát,
…vagy valami ilyesféle..., ha te úgy akarod.
Ígérem írok majd a virágról, a tündérről,
álomról és mindent beborító cukormázról;
írok majd szépeket hattyúról csillagok alatt,
Holdról, vagy egy fülig szerelmetes délibábról.
És patakzani fog majd a könny az olvasóból,
ahogy szíve facsarodik össze, no-meg, vissza.
És zsebkendőért szalad majd át a jó szomszédhoz
s tehetségem minden sorát vakon, buzgón issza!
És menetelni fognak egykor majd verseimre,
úgy dalolják minden bötűjét majd hős vitézek,
mert hatalmasabb géniusz leszek mint akárki,
Rám fognak feltekinteni, s csak Tőlem idéznek!
És ott, a mennyekben fenn is hallani lehet majd:
"Óh egek mekkora költő ez a Senki Tóni!
Tehetsége oly mérhetetlenül hatalmas, hogy
fűzfasípok hangján is, csak Őt fogják dalolni."
- Múzsám, ki összetörted a szép fitos orrodat
és csapkodva szárnyaiddal engem fejbe vertél,
Parnasszus az magas csúcsáról zuhanva reám,
meghoztad-e tehetségem mikor reám estél?
(Pest-Buda 2014. augusztus 31.)
ISMÉT ÍROK KEDVES ÚR
opus tantum fictivus!?*
Hát ismét írok Kedves úr,
habár tudottan-tudatlanul
badarság minden szavam,
s ahogy mondani tetszik:
ismét ismétlem önmagam.
Mert-hát nem vagyok én poéta,
ahogyan már ezt a Kedves úr,
(a maga keresetlen nyers módján)
számtalanszor megmondta.
No lám!
Most sem tartok sem rímet,
sem ritmust, sem szótagot,
mint a borsó, lepereg rólam minden,
s a Nagy Művészet elhagyott.
Önben, Kedves úr,
tudom hogy irányomban
ellenszenv s harag dúl,
melynek okát nem találom,
pedig nem kértem, hogy
legyen tisztelőm, vagy barátom.
S a magas lóhoz (min ül),
tudom, hogy nem passzol
nyereg helyett hokedli,
de ostoba szamárként,
mégsem hagyhatom magam:
úri passziója által megkövezni.
Higgye el Kedves úr,
(aki ugyebár sokkal több tőlem)
ha belém rúg olykor-olykor,
forogni fog lelke a temetőben.
Mert nem dicsőség
leköpni a senki-semmit,
ki azt sem érti tán, hogy
miért is tapossa meg lelkit.
Feljebb nem ér Kedves úr,
ha magamfajta gödörbe lép,
(ki lennék két zárójel közt)
akár csak az alja nép.
Mert ugyebár,
Költőnek lenni az szent dolog,
s hogy engem köztük lásson
Kedves úr,
attól "jótét lelke" háborog.
De hát nem is vagyok én poéta,
ahogyan már ezt a Kedves úr,
(a maga keresetlen módján)
számtalanszor megmondta.
És mégis...
Lám ismét írok Kedves úr,
habár tudottan-tudatlanul,
badarság minden szavam,
s ahogy mondani tetszik:
ismét ismétlem önmagam.
Budatétény 2017. január 6.
* a vers csak fikció!?
opus tantum fictivus!?*
Hát ismét írok Kedves úr,
habár tudottan-tudatlanul
badarság minden szavam,
s ahogy mondani tetszik:
ismét ismétlem önmagam.
Mert-hát nem vagyok én poéta,
ahogyan már ezt a Kedves úr,
(a maga keresetlen nyers módján)
számtalanszor megmondta.
No lám!
Most sem tartok sem rímet,
sem ritmust, sem szótagot,
mint a borsó, lepereg rólam minden,
s a Nagy Művészet elhagyott.
Önben, Kedves úr,
tudom hogy irányomban
ellenszenv s harag dúl,
melynek okát nem találom,
pedig nem kértem, hogy
legyen tisztelőm, vagy barátom.
S a magas lóhoz (min ül),
tudom, hogy nem passzol
nyereg helyett hokedli,
de ostoba szamárként,
mégsem hagyhatom magam:
úri passziója által megkövezni.
Higgye el Kedves úr,
(aki ugyebár sokkal több tőlem)
ha belém rúg olykor-olykor,
forogni fog lelke a temetőben.
Mert nem dicsőség
leköpni a senki-semmit,
ki azt sem érti tán, hogy
miért is tapossa meg lelkit.
Feljebb nem ér Kedves úr,
ha magamfajta gödörbe lép,
(ki lennék két zárójel közt)
akár csak az alja nép.
Mert ugyebár,
Költőnek lenni az szent dolog,
s hogy engem köztük lásson
Kedves úr,
attól "jótét lelke" háborog.
De hát nem is vagyok én poéta,
ahogyan már ezt a Kedves úr,
(a maga keresetlen módján)
számtalanszor megmondta.
És mégis...
Lám ismét írok Kedves úr,
habár tudottan-tudatlanul,
badarság minden szavam,
s ahogy mondani tetszik:
ismét ismétlem önmagam.
Budatétény 2017. január 6.
* a vers csak fikció!?
