Juhász Gyula
(1883-1937)
Juhász Gyula 1883 áprilisában született Szegeden, a 20. század első felének népszerű magyar költője. Középiskolába Szegeden járt a piarista gimnáziumba. Már egész fiatalon megjelentek versei a Szegedi és a Budapesti Naplóban. Pestre járt egyetemre, magyar-latin szakra, itt ismerkedett meg, és kötött jó barátságot a kor másik két nagy költőjével Babits Mihállyal, és Kosztolányi Dezsővel. Később megismerkedett Ady Endrével is, akivel szintén jó kapcsolatot ápolt, Adyt nagyon tehetséges írónak tartotta. Tanári vizsgáját követően számtalan iskolában tanított. Egész életében magányosnak érezte magát, és sokszor rossz lelkiállapotba került, számtalanszor kísérelt meg öngyilkosságot, több klinikán is kezelték, ezek azonban csak ideig óráig javítottak kedélyállapotán. Újságírással is foglalkozott, hosszabb ideig a Munka című szociáldemokrata lap munkatársa volt. Írása elismeréseképpen 1929, 1930, és 1931-ben is Baumgarten díjjal jutalmazták. Kedélyállapota azonban egyre romlott, szanatóriumban kezeltette magát. 1937 áprilisában ismét, ezúttal sajnálatosan sikeres öngyilkosságot követett el, veronállal mérgezte meg magát.
Idő    Értékelés
Meghalni milyen szomorú lehet,
Mikor mienk még mind a kikelet.
Mikor a rózsák legszebb kora van:
Meghalni, elmenni magányosan!

Meghalni milyen szomorú lehet,
Mikor a köd már küldi a telet,
Mikor az őszirózsa oda van:
Meghalni, elmenni magányosan!

Mindegy! Ha nap ég, ha köd borong,
Szomorúak voltunk vagy boldogok,
Későn, korán, - keserű bárhogyan:
Meghalni, elmenni magányosan!
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 1362
Az aranynapban zöld rácsok mögött
Az apró halmokon százszín virágok,
Élt három évet, egy napot, ötöt,
Ezt hirdetik a bádog fölirások.

Itt csupa apró szentek alszanak,
E csöndes és virágos óvodában,
E liliomok és rózsák alatt
A fiatal és mosolygó halál van.

A dombokra galambok szállanak,
A rácsok hívogatón intenek
És egy öreg szomorúfűz alatt
Vidám bújócskát játszik két gyerek.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 723
Én Jézusom, te nem gyűlölted őket,
A gyűlölőket, és a köpködőket.

Szeretted ezt a szomorú világot
S az embert, ezt a nyomorú virágot.

Te tudtad, hogy mily nagy kereszt az élet
És hogy felettünk csak az Úr itélhet.

Szelíd szíved volt, ó, pedig hatalmad
Nagyobb volt, mint mit földi birtok adhat.

A megbocsájtást gyakoroltad egyre,
Míg égbe szállni fölmentél a hegyre.

Ma is elégszer hallod a magasban
A gyűlölet hangját, mely égbe harsan.

A gyilkos ember hangját, aki részeg
S a szeretet szavát feszítené meg.

Én Jézusom, most is csak szánd meg őket,
A gyűlölőket, és a köpködőket.

Most is bocsáss meg nékik, mert lehet,
Hogy nem tudják tán, mit cselekszenek.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 887
A könyvek boldog városában éltem,
Hol gót eszmék, görög romok,
Reneszánsz kupolák, rokokó csarnokok
Rejtettek el biztatva és kevélyen.

Nagy voltam én és törpe e világban,
Enyém volt minden korok vigasza,
A nagy világ, a kis haza,
Enyém volt asztalon és ágyban.

De egyszer útam innen kifelé vitt,
Az élet szele örökre elszédit,
Azóta véres és rózsás nyomon járok,

Enyémek az új arcok és új álmok,
Enyém a könny, láz, gond és szerelem
S könyvek igazát seholsem lelem!
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 779
Egy világvégi házban
világszép lány lakott,
világ végére néztek
ott mind az ablakok.
Nem járt előtte senki,
nem látott senkit ő,
az Óperencián túl
megállt a vén idő.
A világszép lány nézte
a csillagos eget,
tavasz táján szívében
valami reszketett.
Hajába rózsát tűzött,
valakit várt nagyon,
de csak a csillag nézett
be a kis ablakon.
S a csillag oly közömbös,
hideg és halovány.
S hiába várt örökké
a világszép leány...
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 3330