Juhász Gyula
(1883-1937)
Juhász Gyula 1883 áprilisában született Szegeden, a 20. század első felének népszerű magyar költője. Középiskolába Szegeden járt a piarista gimnáziumba. Már egész fiatalon megjelentek versei a Szegedi és a Budapesti Naplóban. Pestre járt egyetemre, magyar-latin szakra, itt ismerkedett meg, és kötött jó barátságot a kor másik két nagy költőjével Babits Mihállyal, és Kosztolányi Dezsővel. Később megismerkedett Ady Endrével is, akivel szintén jó kapcsolatot ápolt, Adyt nagyon tehetséges írónak tartotta. Tanári vizsgáját követően számtalan iskolában tanított. Egész életében magányosnak érezte magát, és sokszor rossz lelkiállapotba került, számtalanszor kísérelt meg öngyilkosságot, több klinikán is kezelték, ezek azonban csak ideig óráig javítottak kedélyállapotán. Újságírással is foglalkozott, hosszabb ideig a Munka című szociáldemokrata lap munkatársa volt. Írása elismeréseképpen 1929, 1930, és 1931-ben is Baumgarten díjjal jutalmazták. Kedélyállapota azonban egyre romlott, szanatóriumban kezeltette magát. 1937 áprilisában ismét, ezúttal sajnálatosan sikeres öngyilkosságot követett el, veronállal mérgezte meg magát.
Idő    Értékelés
Mélázva meséli
Édesanyám,
Szomorú élete
Alkonyán,
Hogyan szerették
Egymást ők ketten
Szerelmük tavaszán,
Mikor én születtem...

Lobogó kandalló
Hasábja bug:
Múló az üdvösség,
A tavasz hazug,
De azt is tudom jól,
Megérezem,
Hogy szent volt, hogy nagy volt
Az a szerelem!

Hiszen a hajtása
Én vagyok,
Nagy szemeim lángja
Tőle ragyog!
Kivettem a részem
Télből, fagyból, árnyból,
De bennem örökké
E letűnt üdvösség
Szent tavasza lángol!
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 859
Az emberek, az élők és halandók
Elmúlnak tőlem lassan, csöndesen
És becsukódnak minden földi ajtók
És beborul egem és életem.
Az ifjúsággal a szerelem elmegy
A mennyei és földi szerelem,
Az örömök utolsót énekelnek
S a bánatok maradnak csak velem.

A bánatok s a régi, boldog ősök,
Magyar költők, tündöklő, végtelen
Dicső sorokban az áldott elődök,
Ők súgnak szellemhangokon nekem.
Balassi, Csokonai és Petőfi,
Arany, Tömörkény. És én figyelem
E hangokat, mint darvakat a téli
Magányos, hűvös, ködös éjjelen.
Lelkem szeme szent röptüket idézi
S hozzájuk hangolom az énekem...
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 967
Az emberek, az élők és halandók
Elmúlnak tőlem lassan, csöndesen
És becsukódnak minden földi ajtók
És beborul egem és életem.
Az ifjúsággal a szerelem elmegy
A mennyei és földi szerelem,
Az örömök utolsót énekelnek
S a bánatok maradnak csak velem.

A bánatok s a régi, boldog ősök,
Magyar költők, tündöklő, végtelen
Dicső sorokban az áldott elődök,
Ők súgnak szellemhangokon nekem.
Balassi, Csokonai és Petőfi,
Arany, Tömörkény. És én figyelem
E hangokat, mint darvakat a téli
Magányos, hűvös, ködös éjjelen.
Lelkem szeme szent röptüket idézi
S hozzájuk hangolom az énekem...
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 1187
A szálló évekkel
Sok minden megy el,
De a szív, a koldus,
Tovább énekel.

Mi remény volt régen,
Emlék ma csupán,
De legalább sírhatsz
Tűnt szépek után!

Ami emlék, szebb is,
Mint az, ami él,
Romok is ragyognak
Hűs hold fényinél!
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 1594
A hindu bölcsesség nyugodtan így beszélt:
Nirvána szent köde örök ölébe zár,
Nirvána szent köde, mely minden lényre vár,
Mely álommá teszi az Időt és a Tért!

Álomnak árnyai bolygunk mi idelenn,
Hol minden változó, örök csak a mulás,
Árnyak, kiket a lét Álmokkal fölruház,
S ez Álmok: a remény, emlék és szerelem.

S a büszke tudomány, amely alázatos,
Szomorún válaszol: Nirvána is mese,
Vigasztalás neked, ember, nincs semmise,
Sebedre örök írt az elmúlás se hoz.

Örök minden atom és minden fájdalom,
Volt minden idelenn, mi ezután leszen;
A gyász és a vigasz, halál és szerelem;
Mindig föltámadás van mindenik napon.

Az örök haladás: dicső agyrém csupán,
Örök forgás e lét; az állat visszatér,
Vasketrecébe zár az Idő és a Tér,
Agyad meddőn eseng a Nirvána után!
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 1299