Gránicz Éva

(1966-04-25-)

Nyugdíjas

Kedves Olvasó!
Gránicz Éva vagyok. Siófokon élek és itt is születtem 1966-ban.
A verseket kicsi korom óta szeretem. Mindig előnyben részesítettem azokat minden más irodalmi alkotással szemben. Versírói próbálkozásaim voltak fiatal koromban is, írtam pár soros rímeket, filozófikus gondolatokat. Ekkor még magamnak. Két nagy szerelmem van, a versek és a Balaton. A Balatonról és a Balatonnal kapcsolatban jópár verset írtam idáig és valószínűleg még fogok is.
Tíz éves koromtól sportoltam. Aztán élsportoló lettem. 25 évig voltam válogatott élsportoló judo (cselgáncs) sportágban. Minden energiám, időm erre fordítottam. Kétszeres olimpikon vagyok. 92?-ben Barcelonában VII. helyezett lettem. 96?-ban Atlantában IX. Én vagyok az első nő Magyarországon aki ebben a sportágban olimpián helyezést ért el. Hússzor nyertem Országos Bajnokságot. Voltam VB bronzérmes, EB aranyérmes...
TF edzői szakán végeztem és kisgyerekeket okítottam a judo alapjaira a saját edzésem után.
Amikor sportpályafutásom véget ért, utána pár évvel egy betegség belekényszerített a fotelba. Nem tudtam elviselni a tétlenséget és ekkor a testedzés helyett a verselés és írás került előtérbe. Teremtek és teremnek a gondolatok amiket papírra vetek és olvashatják majd a versszerető emberek.
Egy kedves, öreg színész barátom azt mondta nekem: ?Éva te a judosok között is a legnagyobb költő és költők között is a legnagyobb judos vagy.? Eddig ennél kedvesebb és szebb dícséretet még soha nem kaptam írásaimért. Remélem, hogy verseim, írásaim másoknak is örömet szerez és elnyeri majd tetszésüket.

Próbáltam már elmondani neked,
mit is jelentesz, de nincsen szavam.
Nagyon, nagyon ? csak ennyit súg szívem,
szüntelen zeng legbelül e visszhang.

Nem tudom, hogyan mondhatnám el még,
Csak érzem: mióta vagy, más minden.
Fény ölel át, s a világ is szebb rég,
mert benned nyugszik meg fáradt szívem.

Mint kismadár költöztél szívembe,
fészket raktál, s többé nem üres már.
Belül kibélelted szeretettel,
s jóságod minden fájdalmat kizár.

Keresem a szót, mi elmondhatja:
nagyon, nagyon... ennyit mondhatok ma.

Siófok, 2025. február 8. -Gránicz Éva- irtam: Szonett -ben.

Augusztus van... nyár lassan búcsút int,
Fák között majd ősz... halkan oson megint.
A Nap aranya tompul, a szél zenél,
És az este hűvös szava messze kél.

Az égbolt is más, mélyebb, mint a nyárban,
Csillagok járnak hűvösebb sugárban.
Olykor hull egy fény-szikra, kívánj gyorsan.
Mert az ezüstpor elszáll, villámgyorsan.

Szeretem figyelni a csillagokat,
Mintha intenének... csodás káprázat.
Kik elmentek már, csillagok közt élnek,
Örökké égnek... onnan visszanéznek.

Fák, virágok susognak csendben, halkan,
Nem vidámság, bú remeg tücsök-dalban.
Augusztus suttogja: "Vége van lassan..."
Tejút porából csillag hull váratlan.

Fekszem a fűben, testem föld öleli,
Az ég palástját lassan rám teríti.
Csillagok súgják: "Maradj még egy percre..."
S este betakar csillagfény-lepelbe.

Siófok, 2025. augusztus 3.

Csókollak ölelve, ölellek csókolva

Hangod zenéje kísért minden álomba’,
Suttogó szavaid bársonyát kutatva.
Csókollak ölelve, ölellek csókolva.

Pillantásod fénye bennem lobog,
Mint csillag, mely csak nekem ragyog.
Csókollak ölelve, ölellek csókolva.

Illatod elringat, bódít, felemel,
Veled lélegeznék minden éjjel.
Csókollak ölelve, ölellek csókolva.

Érintésed ösvényét követném,
Bőröd melegében otthonom lelném.
Csókollak ölelve, ölellek csókolva.

Szívdobbanásod lüktet bennem,
Te vagy a végzetem, menedékem...
Csókollak ölelve, ölellek csókolva.

Siófok, 2025. április 26.