Gránicz Éva

(1966-04-25-)

Nyugdíjas

Kedves Olvasó!
Gránicz Éva vagyok. Siófokon élek és itt is születtem 1966-ban.
A verseket kicsi korom óta szeretem. Mindig előnyben részesítettem azokat minden más irodalmi alkotással szemben. Versírói próbálkozásaim voltak fiatal koromban is, írtam pár soros rímeket, filozófikus gondolatokat. Ekkor még magamnak. Két nagy szerelmem van, a versek és a Balaton. A Balatonról és a Balatonnal kapcsolatban jópár verset írtam idáig és valószínűleg még fogok is.
Tíz éves koromtól sportoltam. Aztán élsportoló lettem. 25 évig voltam válogatott élsportoló judo (cselgáncs) sportágban. Minden energiám, időm erre fordítottam. Kétszeres olimpikon vagyok. 92?-ben Barcelonában VII. helyezett lettem. 96?-ban Atlantában IX. Én vagyok az első nő Magyarországon aki ebben a sportágban olimpián helyezést ért el. Hússzor nyertem Országos Bajnokságot. Voltam VB bronzérmes, EB aranyérmes...
TF edzői szakán végeztem és kisgyerekeket okítottam a judo alapjaira a saját edzésem után.
Amikor sportpályafutásom véget ért, utána pár évvel egy betegség belekényszerített a fotelba. Nem tudtam elviselni a tétlenséget és ekkor a testedzés helyett a verselés és írás került előtérbe. Teremtek és teremnek a gondolatok amiket papírra vetek és olvashatják majd a versszerető emberek.
Egy kedves, öreg színész barátom azt mondta nekem: ?Éva te a judosok között is a legnagyobb költő és költők között is a legnagyobb judos vagy.? Eddig ennél kedvesebb és szebb dícséretet még soha nem kaptam írásaimért. Remélem, hogy verseim, írásaim másoknak is örömet szerez és elnyeri majd tetszésüket.

Judózni tanultam szorgosan,
Gurulás, dobás, leszorítás...
De egy dolgot sosem oktattak,
A pofoncsapás tudománya más.

Nyugalom és csend! - intett a mester,
Használd az erőt higgadt fejjel!
De ha valaki ingerel,
A tenyerem magától repül el.

Én nem tanultam, jön spontán,
Nincs hozzá se öv, se elismerés,
De ha valaki igazán rászolgál,
Egy pofon a válasz, ? nem kérdés!

Siófok, 2025. április 1. -Gránicz Éva-

Márvány égboltján
aranyszínű alkonyat.
Sóhaja rebben.
*
Szél visz fényeket,
bíborba fúlt horizont.
Álmodik a Nap.
*
Vérarany sugár,
eltűnik a domb mögött.
Égő búcsúszó.
*
Piros fényszalag,
ég és föld összeér most.
Csend ölel mindent.
*
Búcsúzó tűzben,
a Nap süllyedő fáklya.
Hullám oltja el.
*
Lassan sötétül,
napfény az éjbe simul.
Csillagok várják.
*
Aranyhíd ragyog,
kék hegyek közt búcsúzik.
Bíborban ég el.
*
Izzó korong ég,
Balcsi ölében alszik.
Füstje az alkony.
*
Parázs ég alatt,
tenger nyeli a tüzet.
Szikrák haldokolnak.
*
Láng csókol vizet,
forró sugár elhalványul.
Gőz száll az égre.
*
Sistergő fényben
a Nap a habok közé.
Hull s elenyészik.
*
Hegyek peremén
elcsitul a fény zaja.
Árnyék öleli.
*
Halkul a szellő,
Nap csókolja a földet.
Csillagfény rezzen.
*
Rőt lángban lobban,
mint halkan égő fáklya.
Az ég vörösben ég.

Siófok, 2025. március 27. -Gránicz Éva- írtam: Eredeti Basó féle haiku csokorban.

Én csak huszonkilenc lettem,
A többit vidéken töltöttem.
Évek jöttek-mentek, én maradtam,
A humorból ki sosem fogytam.

A tükör néha furán néz,
De mondom: jó még ez!
Ránc? Csak tapasztalat.
A bölcsesség most rám szakadt.

Ötvenkilenc év nem sok, nem is kevés,
Derekam is kattog, mint egy régi kerék,
A térdem már ropog, de a kedvem merész.
És szemüveg kell már, hogy lássam a célt.

Tortámon gyertya? Á, minek!
Úgy füstölne, mint a kémények.
Inkább pezsgőt töltök, - na még egy pohár,
Hisz az évek száma úgysem gond már.

Így mulatok, mert az élet szép,
A kor csak egy szám, ez egy téves bölcsesség.
Huszonkilenc? Hát persze, hogy annyi!
A többit... hagyjuk is feledni!

Siófok, 2025. március 14. -Gránicz Éva.

Nem számít, mit mond a világ,
szavaik csak szélben szálló árnyak.
Az vagyok, aki vagyok,
s teszem amit jónak látok.

Nem érdekel, mit mondanak rólam,
nem az ő szemükkel nézem a sorsom.
Nem kérek semmit, nem várok csodát,
minden nap hozza a saját igazát.

Elfogadom mi jön és nem ítélek,
így könnyebb az élet, könnyebb a lélek.
Olyan világban élünk, hol dísz a lényeg,
hol fontosabb a felszín, mint a belső értékek.

De már maradok, ki voltam mindig,
szabad lélekként, mit szél sem ringat.
Hisz belül van az, mi igazán számít,
s nem az mit gondolnak rólam.

Siófok, 2025. február 22. -Gránicz Éva

Pihe cica kedves, pelyhes,
édes, tüneményes,
de rest, egeret nem kerget.
A fene egye meg!

Rendre hempereg.
Emeletes helyre fel sem megy
rendetlen, renyhe teste.
Egér? - Ne merészelj te! s elterül meredve.

?Egér nem kell nekem,
mert rettenetesen eleven.
Lehetetlen elérnem, s a belem sem veszi be.
Megbetegedem.Helyette tejet lefetyelek.

Szívesebben heveredek eme fekhelyre,
s elmélkedem lehunyt szemmel rejtelmeken.?
Esteledve meleg helyen, Pihe cica heverész.
Egér nevet fent a szekrény tetején:
Ez aztán a hős legény!

Siófok, 2025 február 11. -Gránicz Éva-