Te Pista bácsi; hiányzol.
Magad után, nagy űrt hagyol.
Az élted rövid volt, de tartalmas,
Ahogy én tudom, nem volt unalmas.
Most április hetedikén
Csak úgy elmentél, csendeskén.
Körorvos voltál, főorvos lettél,
Világutazóként jeleskedtél.
Pista bácsi; már itt nem vagy,
De szívemben a helyed nagy.
Nagy ember voltál és nemes lélek,
Emléked is éltet, amíg élek.
Vecsés, 2000. április 12. – Kustra Ferenc József – Közeli családtagom volt és igen okos, nekem meg a TANÍTÓM!
Magad után, nagy űrt hagyol.
Az élted rövid volt, de tartalmas,
Ahogy én tudom, nem volt unalmas.
Most április hetedikén
Csak úgy elmentél, csendeskén.
Körorvos voltál, főorvos lettél,
Világutazóként jeleskedtél.
Pista bácsi; már itt nem vagy,
De szívemben a helyed nagy.
Nagy ember voltál és nemes lélek,
Emléked is éltet, amíg élek.
Vecsés, 2000. április 12. – Kustra Ferenc József – Közeli családtagom volt és igen okos, nekem meg a TANÍTÓM!
Füstkarikákat eregetek, mik beleütköznek a földbe,
Közben meg meredve nézek az emelkedő, felszálló ködbe.
Lelkemben érzem, hogy levihetetlen lázban csak égek,
Lábaim, lüktetve, remegve, futást követelnének...
Nem is tudom, hogy van-e valamihez lelki vonzódás,
Vagy csak kínzó és folyamatos, már elunt várakozás,
A köd nem oszlik el teljesen, napsütést szűrve engedi át
Én a tétlenségben téblábolok, ebédem meg csirke-farhát.
Gondolkoznom is kellene, hogy a továbbiakban mi legyen,
De nem látok a jövőbe, lehetőség meg... semmi-végtelen…
A füstkarikák sem oldottak meg semmit, köd is részben, maradt.
Folytatom a céltalan merengést, fent a terasztető alatt!
Közben eszembe jutott, hogy az élet véges, mégis mi lenne,
Ha mégis megmutatnám, hogy lehetek még az élet kegyeltje.
Pár hónap és már elmegy véglegesen a köd, és meglátom, hogy
Előbukkan-e nap, az elvonult felhők mögött, tél meg elfogy.
Akkor majd kivirul a lelkem, derűsen nézek majd... világra,
Igyekezni fogok, megtalálom én a helyemet... világba…
Vecsés, 2014. december 29. – Kustra Ferenc József
Közben meg meredve nézek az emelkedő, felszálló ködbe.
Lelkemben érzem, hogy levihetetlen lázban csak égek,
Lábaim, lüktetve, remegve, futást követelnének...
Nem is tudom, hogy van-e valamihez lelki vonzódás,
Vagy csak kínzó és folyamatos, már elunt várakozás,
A köd nem oszlik el teljesen, napsütést szűrve engedi át
Én a tétlenségben téblábolok, ebédem meg csirke-farhát.
Gondolkoznom is kellene, hogy a továbbiakban mi legyen,
De nem látok a jövőbe, lehetőség meg... semmi-végtelen…
A füstkarikák sem oldottak meg semmit, köd is részben, maradt.
Folytatom a céltalan merengést, fent a terasztető alatt!
Közben eszembe jutott, hogy az élet véges, mégis mi lenne,
Ha mégis megmutatnám, hogy lehetek még az élet kegyeltje.
Pár hónap és már elmegy véglegesen a köd, és meglátom, hogy
Előbukkan-e nap, az elvonult felhők mögött, tél meg elfogy.
Akkor majd kivirul a lelkem, derűsen nézek majd... világra,
Igyekezni fogok, megtalálom én a helyemet... világba…
Vecsés, 2014. december 29. – Kustra Ferenc József
(HIQ trió)
Az élet,
Apró pillanat!
Semmiség!
Oly’ rövid.
De, elhantolás…
Misemség.
Életem,
Jó-rossz gyűjtője.
Nem volt jóm!
*
(senrjú trió)
Kevés szerencse,
Pár egyezésem… enyész.
Ó, pechem… jelen!
Pech, gnóm-dühöngő!
Mért’ haragszik rám? Ki ő?
Ez bizony őrült…
Nem várt egyezés
Nem segített! Szerencsém?
Summa summárum…
*
(Apeva trió)
Az
Percek
Kreálók!
Nekem, igy nem
Segítettek… Mit?
A
Ritka
dolgokban,
Mi sem volt jó.
Magányomban… Mit?
Sok
Mondat
Súlytalan…
Pech segített…
Na! Mindent? Semmit…
Vecsés, 2024. szeptember 27. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában önéletrajzi írásként és Afanaszij Fet: „Az élet” c. verse, mint ötletmű alapján. [Fordította; Szöllösi Dávid műfordító]
Az élet,
Apró pillanat!
Semmiség!
Oly’ rövid.
De, elhantolás…
Misemség.
Életem,
Jó-rossz gyűjtője.
Nem volt jóm!
*
(senrjú trió)
Kevés szerencse,
Pár egyezésem… enyész.
Ó, pechem… jelen!
Pech, gnóm-dühöngő!
Mért’ haragszik rám? Ki ő?
Ez bizony őrült…
Nem várt egyezés
Nem segített! Szerencsém?
Summa summárum…
*
(Apeva trió)
Az
Percek
Kreálók!
Nekem, igy nem
Segítettek… Mit?
A
Ritka
dolgokban,
Mi sem volt jó.
Magányomban… Mit?
Sok
Mondat
Súlytalan…
Pech segített…
Na! Mindent? Semmit…
Vecsés, 2024. szeptember 27. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában önéletrajzi írásként és Afanaszij Fet: „Az élet” c. verse, mint ötletmű alapján. [Fordította; Szöllösi Dávid műfordító]
és tegnap…
Most kell átélni a mai történéseket
Holnap már más nincs, át kell élni emlékeket…
Most kell átélni a mai történéseket.
Monton pillanat a pipafüst felhőben,
Soha nem is pipáltam jelen életben…
Monton pillanat a pipafüst felhőben.
Az életem egyéni, saját keserű pirulám,
Holnap majd múltként -nagyon is szidva- elroppantja szám…
Az életem egyéni, saját keserű pirulám.
Mindennap csak a múlt emlékeire gondolok,
Mindennap imádkozok, vagy tán' mérget mormolok…
Mindennap csak a múlt emlékeire gondolok…
Vecsés, 2020. február 24. – Kustra Ferenc József
Most kell átélni a mai történéseket
Holnap már más nincs, át kell élni emlékeket…
Most kell átélni a mai történéseket.
Monton pillanat a pipafüst felhőben,
Soha nem is pipáltam jelen életben…
Monton pillanat a pipafüst felhőben.
Az életem egyéni, saját keserű pirulám,
Holnap majd múltként -nagyon is szidva- elroppantja szám…
Az életem egyéni, saját keserű pirulám.
Mindennap csak a múlt emlékeire gondolok,
Mindennap imádkozok, vagy tán' mérget mormolok…
Mindennap csak a múlt emlékeire gondolok…
Vecsés, 2020. február 24. – Kustra Ferenc József
Ifjú, besorozott magyar baka,
Három napja volt a frontvonalba.
Neki még ekkor otthon járt az esze
Ifjú nején s, hogy mikor lesz gyereke.
A katona, rettegésben csak folyvást sikított,
Befogva a fülét, mint kölyökkutya vinnyogott…
Lőtték őket oroszok ágyúval, mindennel.
Harci repülők bombázták őket, repesszel.
Ő csak remélt, hogy hazamegy és álmodott az otthonról,
De a küzdelem már folyt, most értesült e szemétdombról.
Karpaszományos őrmester, szeretetből pofonvágta,
És mondta neki, küzdjön, mert a családja hazavárja.
Észhez tért a legény, a köd leszállt a szeméről,
Gyorsacskán lemondott, minden szép és jó eszméről.
Agya gyorsan figyelmeztette, szokjon a vészhez,
Aminek meg nem volt köze a normális észhez.
Küzdött a katona, lőtt, árkot ásott, robbantott,
Kényszerűségből józan-eszet összeroppantott.
Már messze volt a család, a születendő gyerek,
Nem voltak itt mások, csak egymást lövő emberek.
A katona remélt, álmodott a küzdelem szünetében,
Hogy otthon van, s fejét simogatja a neje az ölében.
Tudta jól, hogy ez a küzdelem nem az övé és nem csak ma,
Amit hitt; harcolni, küzdeni kell, ezt kívánja a haza.
Vecsés, 2012. december 22. – Kustra Ferenc József
Három napja volt a frontvonalba.
Neki még ekkor otthon járt az esze
Ifjú nején s, hogy mikor lesz gyereke.
A katona, rettegésben csak folyvást sikított,
Befogva a fülét, mint kölyökkutya vinnyogott…
Lőtték őket oroszok ágyúval, mindennel.
Harci repülők bombázták őket, repesszel.
Ő csak remélt, hogy hazamegy és álmodott az otthonról,
De a küzdelem már folyt, most értesült e szemétdombról.
Karpaszományos őrmester, szeretetből pofonvágta,
És mondta neki, küzdjön, mert a családja hazavárja.
Észhez tért a legény, a köd leszállt a szeméről,
Gyorsacskán lemondott, minden szép és jó eszméről.
Agya gyorsan figyelmeztette, szokjon a vészhez,
Aminek meg nem volt köze a normális észhez.
Küzdött a katona, lőtt, árkot ásott, robbantott,
Kényszerűségből józan-eszet összeroppantott.
Már messze volt a család, a születendő gyerek,
Nem voltak itt mások, csak egymást lövő emberek.
A katona remélt, álmodott a küzdelem szünetében,
Hogy otthon van, s fejét simogatja a neje az ölében.
Tudta jól, hogy ez a küzdelem nem az övé és nem csak ma,
Amit hitt; harcolni, küzdeni kell, ezt kívánja a haza.
Vecsés, 2012. december 22. – Kustra Ferenc József