Atlantiszon régi szokás,
Főpap előtti szertartás.
Létezik egy élő könyv,
Melyet, ha egy akarattal olvasod,
Betűi fénylőn lángoló sorok.
Két lélek szabad akaratú döntése,
A lelkük egyesítése!
Így, frigyük nem csak egy életre szól,
Hanem, elkíséri őket a halálon túl.
Legyenek itt e földi világban,
Avagy, legyenek a szellemvilágban.
Lelkükkel egyesültek, s így egymástól,
Ők soha, el nem kerülnek!
Együtt róják élet sorozataikat,
Míg fejlődésükben haladnak.
S, ha valamilyen oknál fogva,
Valamelyik lélek, úgy gondolja,
A lélekegyesítő rítust feloldja,
Főpap előtt, újra egy akarattal,
Az élőkönyvet olvasva,
Lelkük szabadságukat visszakapja.

Augusztusi éjszakák
messzi hulló csillagok
lobogjatok maradjatok még
amíg lehet hiába
hogy elmúlt a nyár
s nem vágyja már senki
a tüzeket
a mélységek is hiába
énekelnek
s hiába kérkednek
az illatok
a fákon fürtökben
leng a fény
alattuk feléd hiába
ballagok
mert hiába volt a pillanat
nem maradt velem csak
emléke verdes még
kitakart szívemen
nélküled forgok az idő
pörgettyűiben
míg fölöttünk
változnak az évszakok
egyszer majd a végtelenben
én is elveszek
se neked sem másnak
többé nem leszek
mint az idei nyár
mint a messzi hulló
csillagok

Sorsomat már fent megírtam,
Ám, leszületéssel felejtődnek a megírtak.
Nem értettem a történtek okát,
Tudtam, senki sem kerülheti el sorsát!
Szükség volt a más állapotra,
Hogy bekövetkezhessen a csoda!
Nagyon féltem, de hittem,
Istennek célja van velem.
Mély álom után, ébredéskor,
Már megjutalmazott Istenem!
Átélhettem más állapotban a létet,
Ébredéskor áthozhattam a képet!
Aranyszínű energia függöny kísérte érkezésem,
Ahogy a csillogó fénykapun átléptem.
Csodálatos fátyolként lebbent a térben,
Köszönöm Istenem, hogy ezt megértem!
Míg mély álomba merülve nézegettem,
Láthattam, hogyan dolgoznak értem!
S ahogy, lélekként közlekedtem,
A lélekpáromra ráismertem!
Amit, földi testünk addig eltakart,
Azt, a lélek most könnyen áthidalt.
Földön túli érzést magammal hoztam,
Mely ősi kötésünk által lángra lobbant.
Megtörtént hát a csoda,
Ehhez szükség volt a más állapotra!

Bábeli
a hangzavar
az idő idegszálai
riadtan vernek
nincs senki már
aki mérje
a mérhetetlent
s hiába dőltek le
az ős -határok
messze vannak
a csillagok
a lópaták
nyomához

A gyermek
elment
s többé
nem jön
vissza
lehet
tavasz
nyár
ősz
tél
árva lett
a hinta
nem
mondja
többé
senki
hogy
hinta
palinta