Anyagtalanná vált szellemi lét
Hitre alapozott misztériuma
Hullámzik
Borzoló melankólikus fuvallattal
Az üres szoba
Áporodott falai között
Miután az öreg elköltözött.

A tegnapi szuszogás ritmusa
Csupán dobhártya-illúzió
Ahogy az eleven lépések alatt
Felszisszen a megkopott parketta .

Az örökkévalóság dimenziójába
Betekintett az utolsó pillanat
S a falakba ivódott múlt
Párologva szivárog
Az emlékek fakuló fényével.

Olykor szembesülünk
Viszolygó tiltakozás ellenére
A végtelenbe nyíló ajtó
Köszöbéről derengő ismeretlen
Titkokat rejtő félelem fagyos
Szívszorító leheletével.

Hol van már a régi világ
Óvatosan hajlott virulóba
Mint illatos mesés virág
Kedves házak ablakába.

Pozsgás arcú gyerekek
A mindenki földjén
Kergették a kereket.
A megfakult képre
Felraktam egy keretet.

Idősúlytott vályogházban
Ajtó felett fakereszt
Ki jó lélekkel tévedt ide
Kérdés nélkül beereszt.

Hol van már merre jár
Legurult a lejtő oldalán
Elsodorta a féktelen ár
Hiába kapaszkodott
A szalma-szálán.?!

Tágul a világ
Tágul a lét
Hosszú az út
Magas a tét
Tágul a vágy
Halmozza fegyverét
Tágul a pénz
Ledobja értékét
Csak a sok a menő
Ma kevés az elég
Táguló szemekben
A hit is elég

Ósdi a múlt
A valóság sem trendi
Virtuális lélekkel
Kuúlnak kell most lenni
Művilágban kiber a tér
Oda minden belefér
A választás is több lehet
Fekete vagy épp fehér

Szuper élet várhat reád
Bankszámlád az előleg
Sorsod ott a pénztárcádban
Bármi lehet belőled
Világsztár vagy menő zseni
Csak jó helyre kell klikkelni

A fantázia messze szárnyal
Ilyen csoda sosem volt
Minek hinni egy istenben
Ki már régen úgyis holt
Processzorok szerelvényén
Száguld a lét előre
Ki vaskalapos régimódi
Fejre állhat majd tőle.

Műanyag a cipőm talpa
Műkő porzik most alatta
A palackozás üvegtelen
Mikor az italom megveszem
Rákattantunk már a plasztra
Rothadóban a föld alatta
Itt terem a nagy kultúra
Fóliába csomagolva
Ez a modern menő anyag
Kinek kell már ami agyag
Ahogy ma a kőpiramis
Rejtély lesz a műanyag is
Nem értik majd miért kellett
Fojtogatni a létteret.

A sötét fátyolában megérkezett éjben,
Bánatosan kerengünk erdei ősvényen.
Néha hallunk halk állathangokat
Vagy letört nagyobbacska ágakat.

Szomorú sötétség töri a békét,
Rakja tönkre az ember lelkét.
*

Az erdő végül is nem olyan nagy
De sok az ősvény, ami jól elhagy…
Bizony kicsit-jól eltévedtünk,
Nem tudjuk, merre a lakhelyünk…

Mind,
Egyszer
Induljunk,
Egyenesen
Sokan haladunk.

Sokan haladunk,
Egyenesen,
Induljunk
Egyszer
Mind.
*

Éhesek vagyunk és didergünk kicsit,
De megyünk előre, talán csak picit!
Egymásba karolunk az bizalmat ad,
Még jó, hogy nincs erre éhes farkashad.

Öröm tölti a reménytelen szívünket,
Mikor a boldogság oka megérkezett.
*

Jobbról észrevettem a fényét... egy autólámpa
Hullámozva világit láthatón vaksötét tájra.
Biz’, Isten segített, megleltük a kijáratot,
Megmenekültünk! Ezt a nagy-finom pazarságot…

Új
Minden
Folytatjuk,
Az út vége
Ránk vár örökre.

Ránk vár örökre
Az út vége.
Folytatjuk,
Minden
Új.

Vecsés, 2023. április 14. – Arad, 2023. április 17. - Kustra Ferenc József – íródott bokorrímesben, amit én írtam. Alá a 10 szavasokat és apevákat, szerző-, és poétatársan Ghica Izabella Iasmina írta.