az utcát betakarja az éj sötétje
munkából battyogok haza
csend honol a környéken
vak mindegyik ház ablaka
árnyak szökkennek az úton
ahogy pár autó arra halad
egyedüli gyalogos vagyok
a félelem a torkomba szalad
gonosz játékot űznek az árnyak
hatásukat figyelik rajtam a rettegőn
majd kacagva táncra perdülnek
s hátat fordítva eltűnnek a háztetőn
munkából battyogok haza
csend honol a környéken
vak mindegyik ház ablaka
árnyak szökkennek az úton
ahogy pár autó arra halad
egyedüli gyalogos vagyok
a félelem a torkomba szalad
gonosz játékot űznek az árnyak
hatásukat figyelik rajtam a rettegőn
majd kacagva táncra perdülnek
s hátat fordítva eltűnnek a háztetőn
(Bokorrímes)
Lassan csoszogó léptekkel már közeledett az este,
A déli napsütés hírét már majdnem moha nőtte be,
A sötétség meg minden ellop, mint az ő kormos füstje…
(3 soros-zárttükrös)
Pedig az ősz, ereje tudatában csak folyvást eljátszott a kis napmeleggel,
Aztán kimutatta a foga fehérjét, lecsapott a viharral, „ledőlt heggyel”,
Pedig az ősz, ereje tudatában csak folyvást eljátszott a kis napmeleggel.
Azonban rövid volt az esőt, vihart mutató ősz,
Mert nagyon jött a korán beköszöntött tél és oly’ bősz.
Napokig el sem múltak az egymást bőn követő hóviharok
És mínusz tizenötben keltek hajnalban, ó az erdőlakók.
Ebbe a pár napba éhség, az arcok szinte kiszikkadtak,
A csontvázak az átfázástól, hússal együtt roskadoztak…
Lábuk alatt, minden lépés recsegett, csikorgott,
Ki kicsit figyelt, így járt, hogy hupp… jégen kuporgott.
(Bokorrímes)
Mindenki kérdezi most, ezután itt lelkesülni minek lehetne?
Igaz, de ha ezt a telet átéljük, öröm lesz tavasz jövetele.
Vecsés, 2021. május 31. - Kustra Ferenc József – íródott: az egymást követő évszakokról.

Fák csikorognak,
Égető hegyi fagyban.
Csöndes nyugalom.
*
Az erdő tompán
Csendes. Halkan eső hó.
Recsegő kristály.
*
Havas erdőrész…
Ott, járt ősvény hiánya.
Magas, puha hó!
*
Veszélyes ősvény.
Szakadékos hegyi út.
Hógörgetegek.
*
Csillag, mit mutat
Csendes, téli estéken?
Tél, még soká tart!
*
Havas szélörvény.
Fehér pelyhekben hó hull.
Magasan torlaszt.
*
Hajnalsugárban
Kékesen csillogó hó.
Őrt álló hegyek.
*
Hófödte hegycsúcs.
Hó borította ősvény.
Jeges szél süvít.
*
Kopár csúcsok közt,
Menekülő ősvények.
Hóesés, folyton.
*
Havas hegycsúcsok.
Havas, ritkás tölgyerdő.
Nagyon hideg tél.
*
Hegytetőt, fehér
Dara jól beborítja.
A szépség; szűzi.
*
Meredek ösvény,
Erdei házhoz vezet.
Hófödte tető.
Vecsés, 2016. december 26. – Kustra Ferenc József - Eredeti, Baso féle haiku stílusban…

Éjszaka
Szürkületes átmenetben,
hold sugara rámragyog.
Fényét szórja esti csendre,
ásítozva andalog.
Feltekintek, nézve-nézem,
mily csodás az éjszaka.
Ámulata rabul ejtő,
égi fények sugara.
Csillagoknak lüktetését
hallgatózva hallgatom,
s gondolatban gondolázva
hosszan, mélyen álmodom.
Szürkületes átmenetben,
hold sugara rámragyog.
Fényét szórja esti csendre,
ásítozva andalog.
Feltekintek, nézve-nézem,
mily csodás az éjszaka.
Ámulata rabul ejtő,
égi fények sugara.
Csillagoknak lüktetését
hallgatózva hallgatom,
s gondolatban gondolázva
hosszan, mélyen álmodom.
Alkony zúgolódó morajában
keresem fényét a világban.
Fűzfa suhogó hangjában,
dallamokat játszó karjában.
Vele dúdolom, vele dúdolom.
Képkockák peregnek,
esőcseppek, emlékcseppek.
Kezemre hull, arcomra hull.
Lehunyt szemmel,
mind rám zúdul.
Égi fények csillogásában,
elmerengek csodálatában,
emlékfoszlányaimban.
Ciripelő tücskök zenéjét
újra hallom, s én...
...velük dúdolom, velük.
Dúdolom.
Nyárnak utóhangja,
Nyárnak búcsúzója,
Utolsó felvonója,
S én velük dúdolom.
Még mindig...
...dúdolom!
keresem fényét a világban.
Fűzfa suhogó hangjában,
dallamokat játszó karjában.
Vele dúdolom, vele dúdolom.
Képkockák peregnek,
esőcseppek, emlékcseppek.
Kezemre hull, arcomra hull.
Lehunyt szemmel,
mind rám zúdul.
Égi fények csillogásában,
elmerengek csodálatában,
emlékfoszlányaimban.
Ciripelő tücskök zenéjét
újra hallom, s én...
...velük dúdolom, velük.
Dúdolom.
Nyárnak utóhangja,
Nyárnak búcsúzója,
Utolsó felvonója,
S én velük dúdolom.
Még mindig...
...dúdolom!