Tinta-kéket hint szemembe a tó,
Tükre morc-felhőt küldő varázsló.

Fény-nyelő ármány sebesen közeleg,
Kabát alól gyorsan szökik a meleg.

Lépteim szaporák, alig bírom szusszal,
Felmordul az ég is, ilyesztget mumussal.

Ostorát bőszen villogva csapkodja,
Belém mar a szél, kalapom kapkodja.

Mire haza értem, bőrig áztam éppen,
Vacogó futó-túra lett az élményem.

Észrevétlen érkezett, hopp...semmivé foszlott.
Nevetett a nap rajtam, ez volt ma a bojkott.

ahol az ég a földdel határos
színes képét mutatja a város
s amikor a nap legurul végleg
árnyak kúsznak elő akár a férgek
az utca fényénél megelevenedve
mintha mind cimborát keresne
de a város szélén szövi hálóját az éj is
elnyugszik fény árny sötét lesz mégis

Télnek foltja
Sárgás barka
Szél meghajtja.

Szél meghajtja
Patak partra
Nád suhogja.

Nád suhogja
Tavaszt tolja
Télnek foltja.

Szél meghajtja
Sárgás barka
Hull patakba.

Hull patakba
Télnek foltja
Szél meghajtja.

Termeszváruk építgetik
Csinosítják szépítgetik
Hajnal óta szorgalmasak,
Versenyezve dolgozgatnak.

Lusta köztük egy se nincsen.
Világukban nem véletlen.
Nem hiába sokszor mondják-
Olyan dolgos mint a hangyák!

Hangya-létük...büszke nemzet,
Matriárchát teremtettek.
Lazsalásra nincs idejük,
Szorgos munka az életük.

Példaképül szolgálhatnak,
Minden bajban összetartnak.
A természetnek nagy csodája,
Családuknak termeszvára.

Iramodott felhők alatt
Zúgva játszik a lég,
A fák között ág hasadt,
A tóban roppan a jég.

Csalogat az ösvény,
Az erdei gyalogút,
Kikeleti örvény
Húz, takarja a borút.

Zizegő avarban mocorog
Az illatos tavasz,
Már fényben toporog.
A tél nem lesz még ravasz?

Téltemető, hóvirág és sáfrány
Lassan mind versenyre kelnek,
Hiába lesz bármi ármány
Zúdul folyama a kikeletnek.