Lassan nőtt , tömörödött
A hulldogáló lágy
Puha hópihe,
És fenn a hegyen gyötrődött
A fagy ereje
Baljóslatot megsejtve
A pupilla-szűk fényben.

Roskadoztak a fenyők
Magatehetetlenül
A varázs csendben,
És a napsütésben
A hő nesztelen
Könnyét folyatta
Az átázott talajra
Sziklák ,s hó között.

A szirteken gyémántként
Csábítva ragyogott,
Némán hívogatott,
Incselkedett a pillanat;
Amíg a feszültség elszakadt
A tehetetlenség súlya alatt.
A föld rengett,
Fagyosan remegett
A könyörület imája-
de nem segíthet.
Kíméletlen zúdult
A sebes lavina.

A fehér csend tömör,
Vastag leple alatt
A könyörület néma maradt.

Megint itt van a hideg, fagyos, de és szép karácsony.
Fázik a hóban őzgida és varjúcsapat fákon.
Kint a hóban én is didergek, fázok, hóhullásban ázok,
De nagyon szép, ritka élmény, lelkembe béke beszivárog.

Jézuskának hozzánk eljönni, bízzunk, hogy van is kedve,
Együtt ünnepelhet velünk, boldogan leheveredve.
Megyek haza és megpihenek a család szeretetében,
Együtt töltjük az estét, ajándékozunk, boldog békében.

Hó a talpunk alatt, kint az udvaron, vidáman ropog,
A dér meg az ablakunkon halkan neszezve, bekopog.
Boldog így az ember, boldog a család, élmény együtt lenni.
Fák alatt sok egymásra rakott ajándék, jó lesz felvenni.

Én csak állok a díszített karácsonyfánk alatt, csak nézek,
Szólok a többieknek, nézzétek, hogy csillognak a fények!
Mindannyian erre vártunk egész évben,
S most megjött… a karácsony fénye békében.

Vecsés, 2012. december 14. – Kustra Ferenc József

Aki az időben kicsit eltévedt
Nem tudja , hogy még
Ősz van ,vagy már tél lett.

A hőmérő zéróhoz közelít.
A nyirkosan zord pára
Rátelepszik a tájra,
Mindent kíméletlen beterít.

Távolban alig láthatók a fák.
Álmosak , nyújtózkodva
Mattosan szürkés-barnák.

Mára már minden megváltozott
Tavaszra a postás lenge nyárt hozott
Ősszel kivetkőznek a vénasszonyok
És nem tudom, hogy a tél mikor kopogott.

Az erdő finomra hangolt
Húrjain vibrál az élet
Megnyugszik a lelke
Annak aki ide betéved.

Zen dala cseng
Csacsog a csermely
Csilingelő erekből
A hang
Pancsolva zeng
A kövekhez tapadva
Siklik zsibongva
A patakba.

Moha illat leng
A kanyargó part mentén
Ahol a nádasban pang
A lelassult folyam
Tükrén ring
Az olvadó nap sugara
És a madarak kórusa
Elmét simogatva
Reng-cing
Mint valami dopping.

Az idő itt
Csak teng-leng
A fénnyel együtt
Ahogy terjeng
A fák bújócskáznak
Amíg az ember lézeng
Mereng
Túráján ténfereg
Miként az út tekereg.

Az erdő még zsong
Dorombol a napkorong
De lassan alá merül
Tétlenül
Mert a hold már ellenszegül
És ahogy az estéli harang
Megkondulva bong
Hirtelen minden elcsendesül.

Az idő megnyújtja
Nesztelen lépteit
A sötétedő zen-gésben.

A szilaj lovakat
Vadul ostrozza a hajtó.
Hiába mereszted szemedet
A páros nem látható,
De figyelheted a szekeret
Ahogy kerekéről
A rozsdás idő lepereg,
És csak tekereg
Az évszakokkal
Évezredeken át.
Pihenőre
Nem áll meg sohase,
Nem hajt bele
Semmilyen gödörbe.
Egyenletesen halad
Körbe-körbe.

A tajtékzó lovak
Patái alatt
Olykor dübörög az ég.
Szikrát,
Csillagot szórnak szerteszét,
És a hajtó tekintete
Akkor is,
Csak a kör közepére
Öszpontosul meredten,
Mert mindig ott van
Az az Egy feledhetetlen
Aki sosem
Mozdul , és téved el.
......
És mutatja az irányt
Merre indulj el,
Ha a világban
Valamikor elveszel.

/Utóirat/
Csak figyeld a hátsó kereket
S a szekér fedelet.
Lelkedben emeld ötször magasba
És megláthatod hol világít
A Mindenség ablaka.